
Gereőffy Imola, Nagy Zoltán és Mátyás István hívták fel a figyelmet a jótékonysági akcióra • Fotó: Gergely Imre
Ötödszörre szervezik meg az Együtt, egymásért, szentmiklósiakért jótékonysági mozgalmat, amely révén 300-350 rászoruló gyergyószentmiklósi családnak, mintegy ezer személynek lesz mit tennie a karácsonyi asztalra.
2018. november 12., 14:552018. november 12., 14:55
Négy héten át zajlik az adománygyűjtés az Együtt, egymásért, szentmiklósiakért jótékonysági mozgalom részeként: tartós élelmiszerekkel lehet hozzájárulni a nehezebb sorsúak segítéséhez.
– hangzott el az idei akciót ismertető sajtótájékoztatón. A gyergyószentmiklósi önkormányzat szociális osztálya koordinálja ezúttal is az adománygyűjtést, az elmúlt hónapokban sorra látogatták azokat, akikről tudni lehet, hogy rászorulnak a segítségre.
Amint Gereöffy Imola, a városháza szociális osztályának vezetője elmondta, mintegy 300-350 családról van szó. Ugyanakkor felhívással fordul a szentmiklósiak felé is:
hiszen cél, hogy lehetőleg minden rászorulóhoz eljuthassanak az adományok.
Mindenki belátás szerint adományozhat. Nem a mennyiség a fontos
Fotó: Gyergyószentmiklós Város
A tartós élelmiszerek gyűjtése a már megszokott módszer szerint zajlik: november 24-től szombatonként a Sláger centerben várják az adományokat. A hétvégenként feladatot vállaló civil szervezetek, kórusok pedig szórakoztató műsorokkal, produkciókkal hívják fel a figyelmet a kezdeményezésre. Hétköznaponként a Bucsin negyedi BB Market üzletben, és a főtéri Cordialban is lehetőség van az adakozásra, de a szociális osztály székhelyén is várják az élelmiszer-adományokat.
– hangzott el. A gyűjtési akció december 16-áig zajlik, hogy karácsonyig legyen idő az adományok célba juttatására is.
Az idei Együtt, egymásért, szentmiklósiakért mozgalom védnöke Mátyás István református lelkész, a jelmondata pedig egy bibliai idézet: „van, aki bőven ad, mégis gazdagabb lesz”.
Tisztában voltam azzal, hogy egy szürreális filmre vettem jegyet, amikor úgy döntöttem, hogy megnézem az A24 új horrorfilmjét, a Hátsó szobákat.
Vasárnap nyújtja be a parlamentnek Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök a szakértői kormány névsorát és programját. A tervek szerint a kabinet 18 tagból állna: 15 miniszter és három miniszterelnök-helyettes kapna helyet benne.
Országszerte 59 személyt őrizetbe vettek, 96-ot hatósági felügyelet alá, nyolcat pedig előzetes letartóztatásba helyeztek június 8. és 12. között az úgynevezett Jupiter művelet keretében.
Újraválasztották Orbán Viktort a Fidesz elnökének, a párt szombaton Budapesten megtartott 32. tisztújító kongresszusán. A küldöttek titkos szavazáson 737 érvényes voksból 729-cel erősítették meg tisztségében az egyetlen jelöltként induló pártelnököt.
A Fidesz szombati tisztújító kongresszusán Orbán Viktor elismerte, hogy a választási vereségért őt terheli a felelősség, ugyanakkor bírálta az új kormány politikáját, és arról beszélt, hogy az ország politikai és gazdasági káosz felé tart.
A bányászjárás áldozatai előtt tisztelgett szombaton Nicușor Dan államfő Bukarestben. Az elnök szerint az 1990-es események a román demokrácia egyik legsötétebb fejezetét jelentik.
Június 13-tól életbe léptek a közösségi együttélési normák megsértéséről szóló törvény módosításai, amelyek szigorúbb fellépést tesznek lehetővé a szomszédokat zavaró magatartásokkal szemben.
Negyvenhárom személyt evakuált a katasztrófavédelem szombat reggel egy temesvári négyemeletes tömbházból, miután az egyik földszinti lakásban robbanás történt, amelyet tűz követett.
Életének 86-ik évében elhunyt Nagy Antal csíkszeredai pedagógus, a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium egykori matematika- és fizikatanára.
Benyújtották az Országgyűlésnek a közmédia átalakítására vonatkozó törvényjavaslatot pénteken, a javaslat teljesen átszervezné a közmédia intézményrendszerét.
szóljon hozzá!