Hirdetés
Hirdetés

Három polgármester munkásságát élte meg, mostanra telt be a pohár az iskolaigazgatónál

Bogos Tibor az igazgatói névtáblával. Hamarosan új név kerül az igazgatói iroda ajtajára •  Fotó: Pinti Attila

Bogos Tibor az igazgatói névtáblával. Hamarosan új név kerül az igazgatói iroda ajtajára

Fotó: Pinti Attila

Lemond elnyert mandátumáról a csíkszentmihályi Arany János Általános Iskola igazgatója, mivel úgy érzi, hogy a település önkormányzata nem partner a tanintézet menedzselésében. A polgármester szerint a hivatal jó viszonyt ápol az iskolával, noha néhány intézkedés valóban balul sült el az utóbbi időben.

Molnár Rajmond

2017. augusztus 29., 11:112017. augusztus 29., 11:11

Tizennégy év után lemond tisztségéről Bogos Tibor, a csíkszentmihályi Arany János Általános Iskola igazgatója. Ez hosszú és nehéz döntés volt részéről, a fő oka pedig a teljes kiégés – mondta érdeklődésünkre Bogos, hozzátéve, hogy

a leköszönésben nagy szerepe van a jelenlegi önkormányzat iskolához való hozzáállásának is.

Hirdetés

Kifejtette, az említett 14 év alatt három polgármester munkásságát élte meg: az első André Mihály volt, akivel nagyon jó kapcsolatot ápolt, több nagyobb fejlesztést az ő munkásságának köszönhet a tanintézet. Utána jött Kósa Péter, akivel szintén jó volt a viszonyuk, bár egy idő után megromlott. Viszont Kósa ennek ellenére is meghallgatta az igazgató kéréseit az önkormányzat felé, neki is sokat köszönhet az iskola. Aztán tavaly ismét polgármesterváltás történt, Izsák-Székely Lórántot választották Csíkszentmihály polgármesterének, aki előzetesen pedagógusként, iskolaigazgatóként, illetve tanfelügyelőként is dolgozott.

Bogos Tibor szerint a jelenlegi polgármester mindig azt hangoztatta, hogy a programjaiban első helyen szerepel az iskola fejlesztése. Ennek ellenére nem változott semmi,

Idézet
inkább visszalépések történtek a hivatalba lépése óta

– fogalmazott. Ezt több példával is illusztrálta: a tanintézethez tartozó napközinél az önkormányzat biztosít egy takarítói és egy kazánfűtői állást, viszont utóbbi megszűnik, így várhatóan egy nyugdíjkorhatárhoz közel álló kazánfűtőnek kell dolgoznia az iskola három alegységnél is, mindezt egy normás fizetéssel. Továbbá,

a szentmihályi önkormányzatnál nem szokás, hogy az átiratokra harminc napon belül válaszoljanak

– panaszolta Bogos Tibor. Mint mondta, eddig számos kérvénnyel fordultak a hivatalhoz: például a más településekről ingázó tanárok utazási költségeinek megtérítésével kapcsolatban, amelyre törvény kötelezi az önkormányzatot, emellett, az iskola két alegysége esetében a tűzvédelmi engedélyek kiváltásával, kiszállási pénzek kérdésével, illetve az iskolával kapcsolatos fejlesztésekkel. De eddig mindhiába. Sokszor csak szóbeli válaszokat kaptak.

•  Fotó: Pinti Attila Galéria

Fotó: Pinti Attila

„Veszekedés nem volt soha a polgármester és köztem, mert igazából nem is nagyon találkoztunk. Sokszor hívtam őt gyűlésekre, hogy tisztázzuk a dolgainkat – például a lemondásomat –, viszont helyette az alpolgármester jött. Noha az alpolgármester közreműködésével nemrég létrejött egy beszélgetés a tanári testület, a polgármester és az iskolaigazgató között, viszont elbeszéltünk egymás mellett, nem találkoztak érdemben a vélemények” – elevenítette fel Bogos.

Elmondta, ő mindig is pedagógusnak készült, viszont az élet úgy hozta, hogy igazgató lett.

Idézet
Amióta ide kerültem rengeteg fejlesztés történt a tanintézetnél és alegységeinél, viszont most már elég, belefáradtam. Az eddig életemben három fontos döntést tartok számon: az első, hogy pedagógusnak álltam, a második, hogy iskolaigazgató lettem, a harmadik pedig remélem, az lesz, hogy lemondok erről a tisztségről

– nyugtázta. Hozzátette, visszatér a pedagógusi állásához, mivel címzetes fizikatanár, sokkal nagyobb örömet okoz majd neki a gyerekek tanítása, fejlődésüknek nyomon követése. Zárásként rámutatott,

azt sajnálja, hogy a tavalyi helyhatósági választási kampánykor az iskola állapota volt a legfontosabb az illetékeseknek, mivel abban az épületben történt a szavazás, viszont most, közel a tanévkezdéshez, alig néznek oda az önkormányzattól.

A témával kapcsolatban Izsák-Székely Lóránt polgármestert is megkerestük. Az elöljáró elmondta, tudott az igazgató döntéséről, eleinte azt gondolta, hogy az iskolavezető meggondolja majd magát.

Idézet
Sajnálom, hogy tényleg lemond, mivel egy nagyon jó szakember. Én is több évet dolgoztam a tanügyben, tudom, hogy nem könnyű

– fogalmazott. Kérdésünkre kifejtette, a legnagyobb nehézség a tanintézet vezetésében, illetve menedzselésében, hogy kevés a gyerek, de az iskolának több alegysége működik a környező falvakban, ezért nagyobbak a költségek is. Ennek ellenére – folytatta –, a környező falvakhoz képest a szentmihályi önkormányzat nagy arányban támogatja a tanintézetet. Viszont az önkormányzatnak is egy bizonyos észszerűségi határon belül kell gondolkodnia, mivel véges a költségvetés.

•  Fotó: Pinti Attila Galéria

Fotó: Pinti Attila

Ezt követően a polgármester is beszámolt néhány iskolát érintő kérdésről, amiket Bogos Tibor is felvetett.

„Néhány dolog valóban balul sült el az utóbbi időben, de ezek nem az önkormányzat hibái. Például a napközi esetében személyzeti átszervezést kellett kivitelezni, aminek következtében a kazánfűtőnek fel kellett mondania. A probléma megoldásán dolgozunk. Továbbá, a tanárok ingázása eddig meg volt oldva iskolabusszal, de az eddigi sofőr felmondott májusban, nehéz találni a helyére új személyt. De még az iskolából sem juttatták el hozzánk a végleges névsort, hogy melyik pedagógus is jogosult költség-visszatérítésre” – magyarázta a polgármester.

A tűzvédelmi engedélyekkel kapcsolatosan elmondta, egyik alegységnek nincs tisztázva a telekkönyve, így nehézséget okoz az engedély kiváltása. Zárásként megjegyezte,

ő úgy látja, jó a viszonyuk az iskolával, amelynél személyzeti bővítésre lenne szükség, mert úgy hatékonyabban tudna működni.

Bogos Tibor a tanévkezdésig, szeptember 11-éig tölti be az igazgatói tisztséget, azt követően mond le – tudtuk meg Bartolf Hedvigtől, a Hargita Megyei Tanfelügyelőség illetékesétől. Az igazgató versenyvizsga által szerzett négyéves mandátumot az iskola élére, viszont egyéni döntés lévén, a lemondásba nincs beleszólása a tanfelügyelőségnek – számolt be Bartolf. Hozzátette,

a jelenlegi aligazgató is visszalépett a tisztségétől,

aki egyébként nem rendelkezett versenyvizsga általi hitelesítéssel. Bartolf Hedvig szerint tanévkezdésig orvosolják az üresen maradt igazgatói tisztség kérdését.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 22., kedd

Magyar Péter kéri, hogy az Országgyűlés haladéktalanul függessze fel a mentelmi jogát

Magyar Péter arra kéri az Országgyűlést, hogy haladéktalanul függessze fel a mentelmi jogát.

Magyar Péter kéri, hogy az Országgyűlés haladéktalanul függessze fel a mentelmi jogát
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

Elektronikus személyi: alaptalan félelmek, valós bonyodalmak

Folyamatos nyomkövetés, újlenyomat-adatbázis, adatlopás – számos félelem él a lakosság egy részében az új típusú személyivel kapcsolatban. De mit kell tudni az elektronikus személyiről, melyek az alaptalan aggályok és a valós nehézségek vele?

Elektronikus személyi: alaptalan félelmek, valós bonyodalmak
2026. szeptember 22., kedd

A Budapest-Brassó között járó vonat gázolt halálra egy férfit

Halálra gázolt egy férfit kedd este Nagyszebenben a Budapest és Brassó között közlekedő vonat – közölte a Szeben megyei rendőrség.

A Budapest-Brassó között járó vonat gázolt halálra egy férfit
2026. szeptember 22., kedd

Tíz embert is letartóztathatnak a múlt heti gazdatüntetés erőszakos megnyilvánulásai miatt

A bukaresti ügyészség kedden tíz személy 30 napos előzetes letartóztatását indítványozta a múlt heti bukaresti gazdatüntetésen történt erőszakos cselekmények miatt.

Tíz embert is letartóztathatnak a múlt heti gazdatüntetés erőszakos megnyilvánulásai miatt
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

Siegfried Mureșannak nem áll szándékában visszaadni a kormányalakítási megbízást

Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök a Nemzeti Liberális Párt (PNL) parlamenti frakcióival folytatott keddi egyeztetés után ismét leszögezte, hogy nem áll szándékában visszaadni a megbízását.

Siegfried Mureșannak nem áll szándékában visszaadni a kormányalakítási megbízást
2026. szeptember 22., kedd

Kész tárgyalni a kormányalakításról az AUR a PSD-vel, ha Sorin Grindeanu pártelnök meghívja őket

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselői készek tárgyalni Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnökkel, amennyiben meghívást kapnak tőle – jelentette ki kedden az alakulat szenátusi frakcióvezetője, Petrișor Peiu.

Kész tárgyalni a kormányalakításról az AUR a PSD-vel, ha Sorin Grindeanu pártelnök meghívja őket
2026. szeptember 22., kedd

Magyar Péter mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta az ügyészség

Három országgyűlési képviselő – Magyar Péter miniszterelnök, Hankó Balázs (Fidesz) és Seszták Miklós (KDNP) – mentelmi jogának felfüggesztésére tett indítványt a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbbügyész-helyettes – közölte a Legfőbb Ügyészség.

Magyar Péter mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta az ügyészség
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

Az ürüléke buktatta le a református kollégium udvarára betévedt medvét

Kisebb termetű medve kószált hétfőre virradóra a székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium udvarán. A városvezetés a térfigyelő kamerák felvételei alapján igyekszik meghatározni, hogy honnan érkezhetett a vadállat.

Az ürüléke buktatta le a református kollégium udvarára betévedt medvét
2026. szeptember 22., kedd

Felmérés: a romániaiak túlnyomó többsége áremelkedésre számít a következő hat hónapban

A romániai lakosság 86,1 százaléka arra számít, hogy a következő hat hónapban tovább emelkednek az árak – derül ki az INSCOP legfrissebb felméréséből. Júniusban még 84,5 százalék volt ez az arány.

Felmérés: a romániaiak túlnyomó többsége áremelkedésre számít a következő hat hónapban
2026. szeptember 22., kedd

Iskola udvarára tévedt be a medve Székelyudvarhelyen

Medvét vettek fel a térfigyelő kamerák vasárnap éjszaka egy Székelyudvarhely központjában lévő iskola udvarán – a videófelvételt kedden délután tette közzé Dávid Endre alpolgármester.

Iskola udvarára tévedt be a medve Székelyudvarhelyen
Hirdetés