Hirdetés
Hirdetés

Harmincnégy diákra három tájékoztató füzet jutott

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

A Bolyai Farkas Gimnáziumban jártunk pénteken, amikor egy bolyais tanár épp megérkezett a 2017–2018-as tanévben induló kilencedik osztályokat tartalmazó három tájékoztató füzettel a tanfelügyelőségről. A nyolcadik osztályt végzett diákok hétfőtől iratkozhatnak középiskolába.

Hajnal Csilla (R)

2017. július 02., 17:302017. július 02., 17:30

A Maros megyei tanintézetek pénteken kapták meg azokat a tájékoztató füzeteket, amelyek a következő tanévtől induló kilencedik osztályokat tartalmazzák, kódokkal megjelölve, hogy hétfőtől kezdődően elkezdődhessen a középiskolákba való iratkozás, valamint felvételi.

Míg az elmúlt években már májusban lapozgathatták ezt a nyolcadikosok és az osztályfőnökök, addig idén a tanfelügyelőség az óvások utáni eredmények kifüggesztése után, azaz június 30-án juttatta el az iskolákba. Ráadásul sokkal kevesebbet is nyomtattak, mint ahány nyolcadikos van a megyében.

Hirdetés

A Bolyai Farkas Gimnáziumban 34 végzős van, és összesen csak három füzetet kaptak

– számolt be lapunknak az iskolaigazgató, Mátéfi István.

•  Fotó: Boda L. Gergely Galéria

Fotó: Boda L. Gergely

A beiratkozás ma kezdődik, és egy hét áll a diákok rendelkezésére, hogy kiválasszák, melyik középiskolában szeretnék folytatni tanulmányaikat. Az országos képességfelmérő vizsga eredményéből, illetve az V-VIII. osztály átlagából számolják ki azt a jegyet, amely alapján a diákok bejuthatnak a középiskolába. Kivéve, ha szakiskola mellett döntöttek, akkor nincs szükség képességfelmérő vizsgára.

A Római Katolikus Teológiai Gimnázium a tanfelügyelőség 70. számú, februári döntésének értelmében nem indíthat kilencedik osztályt szeptembertől, nem is szerepel a kiadványban. A Bolyai Farkas Gimnáziumban nyolc kilencedik osztály szerepel, és eggyel több magyar osztály van a Ion Vlasiu Faipari Szakközépiskolában, illetve a Constantin Brîncuși Építészeti Szakközépiskolában is. A döntés miatt múlt héten

Novák Csaba Zoltán Maros megyei szenátor lemondásra szólította fel a főtanfelügyelőt.

Szerinte elfogadhatatlan a tanfelügyelőség döntése, miszerint az induló kilencedik osztályokat a Bolyai Farkas Gimnáziumon kívül, a város két gyenge tanulmányi eredménnyel rendelkező szakgimnáziumában indítanák a következő tanévben.

Mint arról beszámoltunk, a múlt csütörtöki tanácsülésen visszavonták a Római Katolikus Teológiai Gimnázium megalapítására vonatkozó határozattervezetet, és elfogadták a marosvásárhelyi iskolahálózatot. A döntés alapján a katolikus iskola a Bolyai Farkas Gimnázium fiókintézményeként működhetne a következő tanévben, amennyiben ezt jóváhagyja a tanfelügyelőség és a tanügyminisztérium is. Mátéfi Istvánt, a Bolyai Farkas Gimnázium igazgatóját kérdeztük ezzel kapcsolatban.

korábban írtuk

A Bolyai fiókintézményeként működhet tovább a katolikus gimnázium
A Bolyai fiókintézményeként működhet tovább a katolikus gimnázium

Visszavonták a Római Katolikus Teológiai Gimnázium megalapítására vonatkozó határozattervezetet és elfogadták a marosvásárhelyi iskolahálózatot. A csütörtökön megszavazott iskolahálózatban katolikus gimnázium a Bolyai Farkas Gimnázium fiókintézménye lesz.

„Amennyiben hivatalosan felkérik rá, a Bolyai természetesen befogadja a katolikus iskolát, mint struktúrát, de ezáltal a katolikus iskola elveszíti jogi személyiségét. A kérdés az, hogy hogyan lehet ott osztályokat indítani ezután, mert az idei tájékoztató füzetecske alapján úgy néz ki, nem indulhatnak osztályok a katolikus iskolában. A másik kérdés, ami a szülőket illeti, ha átjönnek ide, melyik szülő lesz az, aki vállalja, hogy visszaviszi gyerekét a másik iskolába, s ezzel együtt vállalja a bizonytalanságot” – fogalmazott Mátéfi István.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 29., hétfő

Az ankarai NATO-csúcs ismét ráirányíthatja a figyelmet a fekete-tengeri térség biztonsági helyzetére

Az ankarai NATO-csúcs alkalmat teremt arra, hogy a szövetségesek ismét kiemelt figyelmet fordítsanak a fekete-tengeri térség biztonsági helyzetére, valamint a drónincidensekre – közölte az elnöki hivatal.

Az ankarai NATO-csúcs ismét ráirányíthatja a figyelmet a fekete-tengeri térség biztonsági helyzetére
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Büntetést kockáztat az a munkaadó, aki nem tartja be a hőség idejére előírt munkavédelmi intézkedéseket

A munkaügyi felügyelők ellenőrzik a napokban, hogy a munkáltatók betartják-e a rendkívüli hőség idejére előírt munkavédelmi intézkedéseket, és a jogsértéseket büntetni fogják – közölte hétfőn Mihai Uca, a Munkaügyi Felügyelőség vezetőhelyettese.

Büntetést kockáztat az a munkaadó, aki nem tartja be a hőség idejére előírt munkavédelmi intézkedéseket
2026. június 29., hétfő

Kelemen Hunor: a jelenlegi kormányválságból egyedül az AUR profitál

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint mérsékelni kell a politikai nyilatkozatok hangnemét, mert csak így folytatódhat érdemi párbeszéd a pártok között, és kerülhető el a kormányválság elhúzódása.

Kelemen Hunor: a jelenlegi kormányválságból egyedül az AUR profitál
2026. június 29., hétfő

Nem volt gond a részvétellel a kánikula ellenére sem az érettségi első írásbeli próbáján

A nyári érettségire feliratkozott diákok 98,2 százaléka vett részt hétfőn a román nyelvből és irodalomból tartott írásbeli vizsgán – számolt be az oktatási minisztérium.

Nem volt gond a részvétellel a kánikula ellenére sem az érettségi első írásbeli próbáján
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Hivatalos az érettségi egyik írásbelijének halasztása

Megjelent hétfőn a Hivatalos Közlönyben az érettségi kötelező tantárgyából tartandó írásbeli vizsga egy nappal történő elhalasztásáról szóló miniszteri rendelet.

Hivatalos az érettségi egyik írásbelijének halasztása
2026. június 29., hétfő

Újabb hitelt vesz fel Hargita Megye Tanácsa

12,6 millió lejes kincstári hitel felvételéről döntött Hargita Megye Tanácsa. A kölcsönt három beruházás finanszírozására fordítanák, miközben a korábbi hitelkeretek felhasználását is átcsoportosították, és döntöttek a homoródi területek rendezéséről is.

Újabb hitelt vesz fel Hargita Megye Tanácsa
2026. június 29., hétfő

Két papot szenteltek fel – közzétette az érsekség a személyi változásokat a Gyulafehérvári Egyházmegyében

Két újmisést szenteltek fel hétfőn, Szent Péter és és Szent Pál napján a gyulafehérvári székesegyházban. Az újmisések a megbízólevelüket is megkapták amellyel segédlelkésznek nevezték ki őket.

Két papot szenteltek fel – közzétette az érsekség a személyi változásokat a Gyulafehérvári Egyházmegyében
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

A leghűvösebb éjszakák a kéthetes időjárás-előrejelzésben

Általában meleg marad az idő a következő két hétben, de lesznek átmeneti lehűlések is, és főként július elején esőkre is számítani kell – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) június 29. és július 12. közötti előrejelzéséből.

A leghűvösebb éjszakák a kéthetes időjárás-előrejelzésben
2026. június 29., hétfő

Piszkozatlapból legyező a „túlfűtött” román érettségin

Megoldhatónak tartották a hétfői román nyelv és irodalom írásbelit azok a székelyudvarhelyi végzősök, akiket a vizsga után kérdeztünk. Noha a rendkívüli hőség is nehezítette a vizsgát, a feladatsor nem okozott különösebb meglepetést.

Piszkozatlapból legyező a „túlfűtött” román érettségin
2026. június 29., hétfő

Módosult az érettségi menetrend a rendkívüli hőség miatt

Egy nappal elhalasztják a keddi matematika és történelem írásbeli vizsgákat a várható rendkívüli hőség miatt.

Módosult az érettségi menetrend a rendkívüli hőség miatt
Hirdetés