
Gyarapodó vadkárok. Idén a kukoricaföldek tíz százalékán pusztítottak a medvék Hargita megyében
Fotó: Pinti Attila
A silókukorica-földek tíz százalékán tönkretették a termés jó részét a vadak – elsősorban a medvék – Hargita megyében. A vadkárok által érintett kukoricaföldek összterülete tavalyhoz képest 30 százalékkal nőtt, úgy, hogy a megyei mezőgazdasági igazgatóság vezetője szerint a kisebb károkat nem is jelentették a gazdák.
2021. október 17., 21:292021. október 17., 21:29
Nagyjából befejeződött a silókukorica betakarítása Hargita megyében, de a mintegy 2000 hektáron termesztett növénykultúra termését csak 1800 hektárról tudták learatni a gazdák, ugyanis
A Hargita Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság idén összesen 200 hektárnyi silókukorica-föld esetében kapott kárfelmérési kérést a gazdáktól, ez nagyjából 30 százalékkal nagyobb területet jelent, mint tavaly – tájékoztatta lapunkat Romfeld Zsolt, az intézmény vezetője.
– fogalmazott az igazgató, megjegyezve, ahol számottevő károk keletkeztek, azt jelentették a gazdák, akiknél viszont kisebb területen ették meg a termést a medvék, nem kértek kárfelmérést. A vadgarázdálkodások által érintett 200 hektárnyi területen a károk mértéke 30-tól 70 százalékig terjed. „Nagyrészt a medvék okozták, kisebb mértékben vaddisznók és szarvasok” – mondta Romfeld Zsolt. Véleménye szerint a medvék túlszaporodása állhat a károk gyakoribbá válása mögött.
A településekhez egyre közelebb merészkednek a medvék, Alcsíkon például a házak közvetlen közelében tarolták le a silókukoricát – említett egy példát a szakember. Romfeld Zsolt szerint a villanypásztor sem állja útját a medvéknek.
– magyarázta.
Betakarítás közben. A településekhez egyre közelebb merészkednek a medvék
Fotó: Beliczay László
A vadkárok által érintett silókukorica-földek nagyobbik része Alcsíkon található, de Gyergyószentmiklós és Székelyudvarhely környékéről is számtalan kárfelmérést kezdeményeztek a gazdák. A legjelentősebb kárt ugyan a silókukoricában okozták a medvék, de amint azt Romfeld Zsolttól megtudtuk, a gyümölcsösökben is garázdálkodott a nagyvad. Ilyen jellegű kárbejelentéseket főként Udvarhelyszékről kapott az igazgatóság. Noha a gyümölcskár értéke nem kimagaslóan nagy, ugyanis jellemzően „kert végi”, azaz kisebb, háztáji gyümölcsösökbe törtek be a medvék, a bejutási és kijutási kár jelentős ezekben az esetekben, ugyanis
A Hargita Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság kapott krumpliföldeken történt vadkárokról szóló bejelentéseket is, ezeket leggyakrabban vaddisznók, illetve szarvasok okozták, de utóbbiak gyakran vetésekben is garázdálkodnak.
A silókukorica-földeken észlelt vadkárok kapcsán Romfeld Zsolt már korábban elmondta lapunknak, gondot jelent az, hogy kártérítésként lényegesen kevesebbet kaphatnak a károsultak, mint amennyit a kiesett termés érne. Ha a váratlan kiesés mértéke eléri az ötven százalékot, akkor az már komoly problémát jelent a károsult szarvasmarhatartó gazda számára a téli takarmányozás biztosításában. Mivel sok a medve és egyre gyakrabban okoznak terméskárokat,
– közölte akkor a megyei mezőgazdasági igazgatóság vezetője.
Egy zártkörű rendezvény résztvevőinél jelentkeztek szombat este az ételmérgezésre utaló tünetek Szeben megyében, a feleki Brukenthal-kastély rendezvénytermében – értesült az Agerpres hírügynökség.
A települések sorában csak Csíkszeredában esett fagypont alá a hőmérséklet vasárnapra virradóan.
Aktiválták a vörös beavatkozási tervet a Szeben megyei hatóságok, miután egy feleki rendezvényteremben tizenegy ember ételmérgezésre utaló tüneteket tapasztalt.
Stabil kormányra van szüksége Romániának a következő két évben – jelentette ki a mezőgazdasági miniszteri tisztségre jelölt Tánczos Barna szombaton.
A Maros megyei Mezőrücsön vasárnap ki lehet próbálni a kerékpárként hajtott vasúti járművet, a sínbiciklit.
Több mint háromszáz dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura – írja az MTI az Actualdecluj.ro hírportál nyomán, amely a Kolozs megyei munkaerő-elhelyező ügynökség (AJOFM) közleményét dolgozta fel.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szombaton benyújtotta a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek névsorát. A kijelölt kormányfőt Cătălin Drulă, Tánczos Barna és Ötvös Koppány Bulcsú miniszterjelöltek kísérték el.
Négy szabálysértő sofőrt is kiszúrtak a fogalomból pénteken a Hargita megyei rendőrök. Kettőt közülük Etéden igazoltattak.
Egy 18 és egy 20 éves fiatalember életét vesztette szombat reggel egy súlyos közúti balesetben Petrozsényben – közölte a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A Maros Megyei Tanács szeptemberi ülésén az egészségügy, a szociális ellátás és a kultúra területét érintő fontos döntéseket hozott, és több megyei intézmény költségvetését is kiegészítette.
szóljon hozzá!