
Székelyudvarhelyen már felállították az előszűrő sátrakat
Fotó: Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala/Facebook
Vasárnap reggelre már nyolc személyt helyeztek karanténba Hargita megyében. Közülük hárman kíséret nélkül érkeztek, és ők maguk tárcsázták a 112-es egységes segélyhívószámot, utólag ismerve be, hogy veszélyeztetett területekről tértek haza.
2020. március 15., 12:142020. március 15., 12:14
2020. március 15., 12:442020. március 15., 12:44
Három csíkszéki, három gyergyószéki és két udvarhelyszéki lakost helyeztek elkülönítésbe a lakhelyeikhez közeli karanténközpontokban Hargita megyében – közölte érdeklődésünkre Adrian Pănescu, a Hargita Megyei Prefektusi Hivatal szóvivője. Azt is elárulta, hogy
Egyikük például letagadta, hogy Olaszországból érkezett, később azonban, látva a romániai esetek gyors növekedését, aggódni kezdett, és végül beismerte a hatóságoknak, hogy veszélyeztetett területről tért haza. Az intézményes karanténban lévő nyolc személy egyelőre jó egészségügyi állapotnak örvend,
és mindannyiuktól mintát vettek, ezeket pedig Kolozsvárra küldték kivizsgálás céljából. Rajtuk kívül 93-an házi elkülönítésben vannak a megyében.
Emellett, mivel a romániai igazolt koronavírus-fertőzések száma szombaton átlépte a százat, és ennek megfelelően a harmadik fokozatába lépett a járvány az országban, Hargita megyében is további intézkedéseket és szigorításokat léptettek érvénybe. Ezek közé tartozik, hogy betiltottak minden olyan beltéri kulturális, tudományos, művészeti, vallási, sport és szórakoztató rendezvényt, amelyeken a résztvevők várható száma meghaladja az ötvenet.
A kórházaknál úgynevezett előszűrő sátrat állítanak fel a koronavírusra jellemző tünetekkel jelentkezők vizsgálatára. Létrehoznak továbbá egy állandó telefonvonalat az intézményes karanténban és házi elkülönítésben lévőkkel való kapcsolattartás céljából.

Két úgynevezett előszűrő sátrat állított fel a katonaság vasárnap reggel a székelyudvarhelyi kórháznál: egyet a sürgősségi osztály mellett, a másikat pedig a járóbeteg-rendelők közelében.
Az ankarai NATO-csúcs alkalmat teremt arra, hogy a szövetségesek ismét kiemelt figyelmet fordítsanak a fekete-tengeri térség biztonsági helyzetére, valamint a drónincidensekre – közölte az elnöki hivatal.
A munkaügyi felügyelők ellenőrzik a napokban, hogy a munkáltatók betartják-e a rendkívüli hőség idejére előírt munkavédelmi intézkedéseket, és a jogsértéseket büntetni fogják – közölte hétfőn Mihai Uca, a Munkaügyi Felügyelőség vezetőhelyettese.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint mérsékelni kell a politikai nyilatkozatok hangnemét, mert csak így folytatódhat érdemi párbeszéd a pártok között, és kerülhető el a kormányválság elhúzódása.
A nyári érettségire feliratkozott diákok 98,2 százaléka vett részt hétfőn a román nyelvből és irodalomból tartott írásbeli vizsgán – számolt be az oktatási minisztérium.
Megjelent hétfőn a Hivatalos Közlönyben az érettségi kötelező tantárgyából tartandó írásbeli vizsga egy nappal történő elhalasztásáról szóló miniszteri rendelet.
12,6 millió lejes kincstári hitel felvételéről döntött Hargita Megye Tanácsa. A kölcsönt három beruházás finanszírozására fordítanák, miközben a korábbi hitelkeretek felhasználását is átcsoportosították, és döntöttek a homoródi területek rendezéséről is.
Két újmisést szenteltek fel hétfőn, Szent Péter és és Szent Pál napján a gyulafehérvári székesegyházban. Az újmisések a megbízólevelüket is megkapták amellyel segédlelkésznek nevezték ki őket.
Általában meleg marad az idő a következő két hétben, de lesznek átmeneti lehűlések is, és főként július elején esőkre is számítani kell – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) június 29. és július 12. közötti előrejelzéséből.
Megoldhatónak tartották a hétfői román nyelv és irodalom írásbelit azok a székelyudvarhelyi végzősök, akiket a vizsga után kérdeztünk. Noha a rendkívüli hőség is nehezítette a vizsgát, a feladatsor nem okozott különösebb meglepetést.
Egy nappal elhalasztják a keddi matematika és történelem írásbeli vizsgákat a várható rendkívüli hőség miatt.
3 hozzászólás