
Fotó: Klárik Loránd
Minden irányból siettek a családok, párok, gyermekek vasárnap Sepsiszentgyörgy főterére, ahol 14 éve közösségben ünnepelik meg az adventi gyertya első lángjának fellobbanását.
2023. december 03., 21:392023. december 03., 21:39
2023. december 03., 21:412023. december 03., 21:41
Az összegyűlt embereket a Református Kollégium Szilágyi Andrea zenetanárnő által vezényelt Refsonor kórusa hangolta az ünnepre, majd Mátis Andrea és Deák Anett, a Kincskeresők néptáncegyüttes két aranytorkú leánya – István Ildikó tanítványai – énekeltek karácsonyváró énekeket.
Ezután lépett a kis kőszínpad mikrofonjához Antal Árpád polgármester, aki „millió gondolat közül” a hálát találta kifejtésre érdemesnek: hálát adott azért, hogy nálunk béke van, hogy noha minden december elsején provokálják a helyi közösséget, azt nem lehet megbomlasztani; hálás élhető vidékünkért, környezetünkért és nem utolsósorban a gyermekekért, csilingelő kacagásukért. Hála – csak ez van bennem – fogalmazott a városvezető.
Fotó: Bodor Tünde
Az adventi gyertya lángjára utalva azt mondta: ez a kicsi fény elegendő ahhoz, hogy megvilágítsa mindazt, ami igazán fontos. Ezután meggyújtotta a főtéren elhelyezett óriási adventi koszorú első gyertyáját. „Az ige volt az igazi világosság, amely minden embert megvilágosít” – idézte Szent János evangéliumából a karácsonyhoz tartozó sorokat főtiszteletű Ilyés Zsolt római katolikus plébános, majd megáldotta a koszorút. A friss téli este ünnepi fényei között mindenki kicsit gazdagabban tért haza.
Fotó: Bodor Tünde
Fotó: Klárik Loránd
Fotó: Bodor Tünde
Fotó: Klárik Loránd
A román haditengerészet aktív és hiteles partner, amely biztonságot és stabilitást nyújt a NATO dél-keleti szárnyán – hangsúlyozta Mihai Panait altengernagy, a román haditengerészet vezérkari főnöke szombaton Konstancán, a román haditengerészet napján.
Huszonnégy órára őrizetbe vettek egy 46 éves férfit, aki a gyanú szerint levizelte egy brassói kórház belső falát, majd bántalmazta az egészségügyi személyzet egyik tagját – közölte a Brassó megyei rendőrség.
Ittas vezetésen ért a rendőrség egy 53 éves, korondi férfit augusztus 15-én éjjel Gyergyószentmiklóson.
Tíz vállalkozást ellenőriztek Hargita megyében a rendőrök és a környezetvédelmi ellenőrök pénteken. Az akció során elsősorban üzletek, autóbontók és autójavító műhelyek működését vizsgálták.
Az elmúlt 96 órában a védelmi minisztérium radarjai több mint száz drónt észleltek a román légtér közelében – közölte péntek este Radu Miruță védelmi miniszter.
Jócskán visszaesett a hőmérséklet Csíkszeredában szombatra virradóan, mindössze 3 Celsius-fokot mértek a hivatalos mérőállomáson.
Akkumulátoros energiatároló park épül Gyulakután az Electrica Bukarest 16,5 millió eurós beruházásában, amelyet az év végéig üzembe helyeznének. Emellett egy kisebb, önkormányzati akkumulátorpark is készül, amely középületek áramellátását szolgálja majd.
Egy oszlásnak indult holttestet találtak pénteken a Bucsecs-hegységben, ruházatából a tavaly novemberben eltűnt 18 éves brit turista iratai kerültek elő – közölte az Agerpres hírügynökség nyomán az MTI.
A Duna vízhozama a romániai belépési pontnál, Báziásnál pénteken és szombaton várhatóan másodpercenként 1400 köbméter körül stagnál, majd enyhén csökken, és augusztus 21-re másodpercenként 1300 köbméterre apad.
Életének 77. évében, augusztus 13-án, elhunyt Geréd Vilmos nyugalmazott kántor-karnagy, az erdélyi egyházzenei élet meghatározó személyisége – adta hírül a romkat.ro hírportál.
szóljon hozzá!