Hagyományt teremtettek maguknak a marosszentgyörgyiek

– mondta a polgármester. Négy évvel ezelőtt megpróbálkoztak vele, s úgy tűnt, termékeny talajra talált a kezdeményezés. Annál is inkább, mert a szentgyörgyiek szeretik a vidámságot, nem volt nehéz meghonosítani a szokást.

Jóval a délután fél négyre meghírdetett gyülekező előtt már jöttek a farsangtemetésen részt venni kívánók az iskola elé. Egy kétkerekű, emberek által húzott kordéba ültették Ferkót, aki ezúttal Ilyést meg Dobait személyesítette meg, amolyan marosszentgyörgyi kiadásban. Szürke kezeslábasba öltöztették a derék legényt, s erre még egy fekete posztóból készült kantáros nadrágot is húztak, hogy meg ne fázzon valamiképpen a jámbor, amikor végigszekereztetik az egész falun.

Kezdéskor az iskola mellé húzták a szekeret, benne békésen szunnyadozott Ferkó. Körülállták a siratóasszonyok, maszkurának öltözött fehércselédek, s elmondták mindennek, jónak is rossznak is az egykedvűen fekvő bábut.

Vidám színfoltnak számított a kisikolások érkezése, akik kettős sorban énekelve vonultak Ferkóig, majd megfordultak s a zenészek felé igyekeztek. Eközben a feketébe öltözött siratóasszonyok sírtak, sajnálták az elhunytat, a különböző rendű, rangú és öltözetű maszkurák pedig kárhoztatták a sorsot az őket ért veszteség miatt, s hellyel-közzel, mérgüket kitöltendő, szidták a világot vélt vagy valós sérelmeik okán. Még a kezdetek előtt a polgármester elmondta, ilyenkor minden mérgüket ráolvassák a bábura, s ha valakinek a polgármesterrel van baja, az is a bábut szidja emiatt. A fő cél, hogy a sok vajákolással elűzzék a hideget, elűzzék a rontást, a bajt, s mindezt a bábura kenjék.

A művelődési otthonban ezután a gyerekek mutattak be egy kis műsort a felnőtteknek, akik tálcákon hordtak a terembe nekik való ínyencségeket.