Hogyan kérjünk segítséget, ha egy közúti balesetről szerzünk tudomást, mit tegyünk, és szakértelem hiányában főként mit ne tegyünk az áldozatokon való segítés érdekében? Hogyan zajlik egy baleseti mentés, hogy látják el a sérülteket a mentő szakemberek, hogy zajlik a technikai mentés, és miért vannak a helyszínen rendőrök? A kérdésekre választ kaphattak mindazok, akik a Szent Miklós Napok keretében tartott balesetszimulációt követték figyelemmel.
2011. december 04., 17:022011. december 04., 17:02
2011. december 04., 17:492011. december 04., 17:49
Szirénaszó hasított bele a városnapok szombati rendezvényeibe – a gyergyószentmiklósi Szabadság tér és a Gimnázium utca sarkán öt súlyosan sebesült személy mentésére érkeztek meg a helyi Vöröskereszt, a mentőszolgálat, a tűzoltóság, illetve az állami rendőrség képviselői és a helyi rendőrök szolgálatos csapata. Szerencsére sem az áldozatok, sem a sérülésüket előidéző autóbaleset nem volt valóságos – a Vöröskereszt által szervezett program bemutató jelleggel került „emberközelbe”.
A „szerencsétlen” helyzetet és az elsősegélynyújtás folyamatát Asztalos Attila, a helyi Vöröskereszt katasztrófaelhárító csapatának vezetője ismertette az igen nagy számban összesereglett érdeklődőkkel. Aki kicsit is figyelt, megtudhatta, mennyire fontos a gyors közbelépés, akárcsak azt is, hogy hogyan kell helyesen értesíteni a mentőket a 112-es segélyhívó számon.
Alaposan megfigyelhető volt továbbá az életmentést végző szakemberek közbelépése, hisz az éles helyzetekkel ellentétben – a követhetőség miatt – ez alkalommal lassúbb volt a beavatkozásuk. Az érdeklődők figyelemmel követhették a tűzoltók által alkalmazott technikai mentést, akárcsak a különböző súlyosságú sérüléseket szenvedett áldozatok számára biztosított elsősegélynyújtást. Megismerhették továbbá az egymást követő, illetve egymás munkáját kisegítő és kiegészítő csapatok együttes munkáját.
Idén is ünnepi gálaműsorral köszöntik a Magyar Kultúra Napját a Gyergyói-medencében. Az eseménynek ezúttal a ditrói Kőrösi Csoma Sándor Művelődési Ház ad otthont január 18-án, vasárnap 18 órától.
Idén is folytatják a Tarisznyás-estek sorozatát Gyergyószentmiklósón a Tarisznyás Márton Múzeumban.
Gyergyószentmiklós viseli Magyarország külhoni ifjúsági fővárosa címet idén, amelyet Cegléd testvérvárossal párban nyert el. A kitüntetéssel járó 100 millió forintos támogatás konkrét fejlesztéseket hoz: például ifjúsági központ épül.
Súlyos tűzesethez riasztották a tűzoltókat: Salamáson lángra kapott a helyi rendőrőrs épülete. A tűz az épület tetőszerkezetét és a manzárdot érinti, mintegy 200 négyzetméteres felületen.
Egy lángoló mezőgazdasági épülethez riasztották szerdán reggel a tűzoltókat Gyergyóremetére: egy nagyméretű istálló gyulladt ki egy farmon. Szerencsére sem emberi sérülés nem történt, sem állatokban nem esett kár.
A lakosság kisebb arányban volt jó adófizető, a cégeknél viszont jelentős adósságcsökkenés történt 2025-ben Gyergyószentmiklóson. A 2026-os évre vonatkozó helyi adók és illetékek befizetése január 15-től lehetséges a városban.
Turisztikai Desztináció Menedzsment alapításával tenné ismertebbé, vonzóbbá a városi és gyilkostói vendéglátóhelyeket, valamint a turisztikai kínálatot Gyergyószentmiklós. Az új évtől bevezetett idegenforgalmi illeték teremti meg ehhez az alapot.
Teljesen lezárták a forgalmat a 12C jelzésű országút Gyergyószentmiklós és Gyilkostó közötti szakaszán szombat reggel, miután az erős havazás miatt az úttestre dőlt egy fa.
Császármetszéssel segítették a világra az év első újszülöttjét a gyergyószentmiklósi kórházban. A kisfiú és édesanyja is egészségesek.
Ma, amikor a különféle alkalmazások akár percnyi pontossággal jelzik előre az esőt, vagy azt, hogy mikor süt ki a nap, a népi időjóslás több ezer éves következtetései már nem létfontosságúak, de egy könyv segít abban, hogy mégse menjenek feledésbe.
szóljon hozzá!