
Fotó: Csibi Márti
Első körben megszabadítják a főtér épületeteit azoktól a vezetékektől, melyek már használatlanul csüngenek a falakon, következő lépésként pedig felvirágzik a városközpont. A tavaszi városszépítés munkáit a pogármesteri hivatal mellékgazdaságának szakemberei végzik.
2010. május 12., 16:272010. május 12., 16:27
2010. június 03., 20:072010. június 03., 20:07
Fotó: Csibi Márti
Telefondrótokat, egykori díszvilágításhoz használt kábeleket távolítottak el a központi épületekről szerdán a telefonos cég által kirendelt szakemberek és a hivatal alkalmazottai. Lázár Zoltán alpolgármester által figyelemmel követett munkálatok elsősorban a főtéri épületekre vonatkoznak.
A polgármesteri hivatal szabadult meg legelőször a kébelektől, majd sorra következtek a főtéri épületek, egészen a katolikus templomig.
A vezetéktelenítés még nem minden, a városközpont virágba borításához is hozzálát a hivatal: száz darab, kovácsoltvasból készült, három csészés virágtartó kerül ki a központ és néhány utca oszlopaira, majd ezekbe ezer darab futómuskátlit ültetnek- közölte az alpolgármester. A 4800 lej értékben Makkfalváról szállított növényeket a városi kertészet veszi gondozásába.
Élelem, ivóvíz és megfelelő menedék nélkül tartottak húsz kutyát egy gyergyóújfalvi ingatlan területén. A hatóságok 19 állatot menhelyre szállítottak, az ellenőrzés során pedig öt bírságot is kiszabtak.
A Magyar Tudomány Napja alkalmából kétnapos történészkonferencia kezdődött kedden a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtárban. A közel ötven éve elindított rendezvény idén is neves előadókat, tartalmas előadásokat hoz a közönségnek.
Történészkonferenciát szerveznek a Magyar Tudomány Napja tiszteletére a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtárban november 3–4-én Az önálló magyar nyelvű oktatásért címmel.
Folytatják szombaton a Bucsin-tetőn eltűnt Forró Lajos keresését: a család a hivatalos kutatás lezárása után önkénteseket vár délelőtt 10 órára a Bucsin-tetői sípályához, hogy kisebb csapatokban átvizsgálják a környező területeket.
Hatalmas tűz ütött ki egy lakóháznál Maroshévízen, az 1918. December 1. utcában. A helyszínen hivatásos és önkéntes tűzoltók több órán keresztül küzdöttek a lángokkal péntek hajnalig.
Hivatalosan is befejeződött az eltűnt 88 éves férfi keresésére indított akció. Az utolsó hivatalos keresést október 28-án, szerdán tartották, amelyben rendőrök, csendőrök, tűzoltók, hegyimentők és önkéntesek vettek részt.
Jóváhagyta a gyergyószentmiklósi képviselő-testület a kulturális tevékenységekre pályázó civil szervezetek támogatási listáját. A helyi költségvetésből összesen 237 511 lejt ítéltek oda tizennyolc pályázatra.
Csütörtökön 9 és 15 óra között áramszünetre kell számítani Gyergyóalfalu több utcájában az elektromos hálózaton végzett munkálatok miatt – közölte az Electrica áramszolgáltató.
A Kossuth Lajos utcában zajló munkálatok során keletkezett meghibásodás miatt átmenetileg szünetelhet a távhőszolgáltatás Gyergyószentmiklóson, a Batthyány Ignác-iskola bentlakása és a Robi Konyha környékén.
Már harmadszorra riasztották a tűzszerészeket a Hargita megyei Salamás községhez tartozó Gyergyóhodosra, ahol újabb lőszermaradványokat találtak.