Hat évig növekedett, két éve stabil a zergeállomány a Békás-szoros–Nagyhagymás Nemzeti Parkban. Az őszi zergeszámlálás éppen most zajlik, magyarországi nemzeti parkosok és vadásztársaságok bevonásával.
2012. november 22., 13:142012. november 22., 13:14
2012. november 22., 19:382012. november 22., 19:38
Két napig az egyeskői menedékház vendége volt az a csapat, amely a környéken számlálta a zergéket, aztán a Békás-szoros, Fekete-hagymás, háromkúti rész állományát térképezték fel. Az évente kétszeri, tavaszi és őszi zergeszámlálás második időszaka van november 15. és december 15. között. Hegyi Barna, a Békás-szoros–Nagyhagymás Nemzeti Park igazgatója elmondta, a Duna-Ipoly Nemzeti Parktól négy személy érkezett, velük és vadásztársaságok munkatársaival közösen végzik a zergeszámlálást. Megtudtuk, ilyenkor a számlálók több csapatra oszlanak, úgy figyelnek egy-egy megadott területet, és számlálják meg az ott előbukkanó zergéket. A valós egyedszám – szakemberek szerint – hozzávetőleg duplája a megszámlálhatónak, hisz a zergék rejtőzködő fajták, nem mutatják meg könnyen magukat.
2004 óta rendszeresen végeznek zergeszámlálást a nemzeti parkban, az adatok szerint 2010-ig növekedett az állomány, azóta pedig stabilizálódás tapasztalható az egyedszámot illetően. A mostani zergeszámolás eredményére december 15. után számíthatunk.
A parkigazgató elmondta, az akció erőssége nemcsak az, hogy a magyarországi park munkatársai is segítenek a munkában, hanem hogy jelen vannak a vadásztársaságok küldöttei is. Összesen öt vadásztársaság területe részben a nemzeti parkban van, s míg a parkban zergét lőni nem szabad, a határokon túl lévő egyedekre már kérhető kilövési engedély. Így fontos, hogy a közös számlálással reálisan kiderüljön, a parkban, illetve ezen kívül milyen a zergeállomány, mekkora lehet a kilövési keret.
Zenével, közösségi élményekkel és lelki feltöltődéssel várja Gyergyószentmiklós a FeltöltŐ Keresztény Zenefesztivál közönségét. Június 18–21. között a „Boldogok, akik békét teremtenek” mottóval szólalnak meg a dallamok, hangzanak el az előadások.
Két házkutatást tartottak szerdán Hargita megyében jövedéki termékek illegális birtoklása és forgalmazása miatt. A rendőrök 4720 szál cigarettát, 56 liter etil-alkoholt, 33,5 liter tömény szeszes italt és 5000 lej készpénzt foglaltak le.
Gyergyószentmiklóson jelenleg több infrastrukturális beruházás is zajlik párhuzamosan. Egyszerre dolgoznak a szennyvízhálózat bővítésén, a korábban felásott utak helyreállításán, és készülnek az elektromosautó-töltőállomások is.
A Brassói Ítélőtábla helyt adott a Barti Tihamér, a Hargita megyei tanács tisztségéből felfüggesztett alelnöke által benyújtott fellebbezésnek, és jogerős döntéssel megszüntette az ellene korábban elrendelt hatósági felügyeletet.
Salamási verekedéshez riasztották a maroshévízi rendőrséget június 6-án.
Szombat éjjel kigyulladt a gyergyótölgyesi pszichiátria. A tűzesetnek nincsenek sérültjei.
Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.
A hétvégén újra benépesül a Tarisznyás Márton Múzeum udvara: játék, színház és könnyed nyári hangulat várja az érdeklődőket. A szervezők törekvése, hogy minden korosztály találjon magának valami érdekeset.
128 engedély nélküli építmény volt a Virág lakónegyed déli részén. Ebből 93-at bontottak le önként a tulajdonosaik május végéig a városháza kérésének eleget téve. A többieket is fel kell számolni, hogy a negyed teljes felújítása megtörténhessen.
Énekkel csatlakoztak a Nemzeti Összetartozás Napjához a gyergyószentmiklósi Fogarasy Mihály Általános Iskola diákjai: 402 alsó tagozatos tanuló adta elő az Otthon vagyunk című dalt a Szent István-templomban.
szóljon hozzá!