Vitalissima-ügy: Sándor István szerint a fizetésekre nincs garancia

Az emberek keressenek más munkát, ezt javasolja a gyergyószentmiklósi Vitalissima vezetője. Sándor István elismeri, rosszul számoltak, amikor a céget elindították, és emiatt vannak most veszélyben a munkahelyek. Szerinte a tevékenység ebben a formában nem folytatható.

Gergely Imre

2015. szeptember 07., 16:082015. szeptember 07., 16:08

2015. szeptember 07., 16:412015. szeptember 07., 16:41

Számos panaszt fogalmaztak meg a Vitalissima munkatársai, azaz az egykori mellékgazdaság és a kertészet dolgozói. Korábbi cikkünkben közöltük, két hónapi fizetésükre várnak, és aggódnak a jövőjük miatt. Sándor Istvánt is megkerestük, az emberek panaszaival kapcsolatos álláspontját érve. Ő csak másnap, pénteken tudott rendelkezésünkre állni. Nem sok jóval biztatja az alkalmazottakat.

Az önkormányzatnak volt egy jó elképzelése arra vonatkozóan, hogy egy cég alapításával teszi gazdaságosabbá azokat a tevékenységeket, szolgáltatásokat, amelyeket addig a polgármesteri hivatal keretében végeztek. Időközben kiderült, rosszul számoltak – ismertette a mostani helyzet előzményeit Sándor István.

„Sok erőfeszítést, energiát emésztett fel, egy évig készítettük elő a cég beindítását, hiszen nem egyetlen szegmensről, hanem nagyon szerteágazó tevékenységi körről volt szó, a lakásgazdálkodástól a kutyamenhelyig, utak karbantartásáig, a piac működtetéséig. A jó felét néztük, azt, hogy a városnak ez miként válik hasznára, hogyan lehet pénzt megtakarítani, a tevékenységeket gazdaságosabban működtetni” – mondta el Sándor, aki a tervezgetés, előkészítés időszakában még mint önkormányzati képviselő vett részt.

Az előzetes számításról azonban kiderült: hibás volt. A cég nem tudott úgy működni, ahogy azelőtt ez lehetséges volt. A mellékgazdaság korábban csak egy karbantartó egység volt, amely akkor és ott dolgozott, amikor éppen valamilyen javítani való volt. A cég akkor működhetett volna gazdaságosan, ha az embereknek folyamatosan tudott volna munkát biztosítani – ami nem oldódott meg. Az önkormányzat azonban csak elvégzett munka után fizetett – mondta Sándor István. Hozzátette, a cég sikeres működését akadályozta az is, hogy már a kezdetektől törvényességi viták voltak, a prefektúra nem látta jogszerűnek a cég működését és azt, ahogyan a különböző közszolgáltatások elvégzésére a városvezetés feljogosította. A bíróság a prefektúrának adott igazat, emiatt több szolgáltatást nem végezhet a továbbiakban a Vitalissima, és az önkormányzat tulajdonában levő gépeket is vissza kellett adnia.

Sándor István azonban a Vitalissima rossz működése miatt az alkalmazottak felelősségét is felveti: „ha valaki nem dolgozik, hanem fél órán át csak a lapátnyélen támaszkodik, azért nem jár pénz” – jelentette ki. A mostani felháborodást azzal magyarázta, hogy az emberek a polgármesteri hivatal alkalmazásában sosem tapasztaltak olyant, hogy késett volna a fizetésük. Bármi is történt, a pénz mindig megérkezett.

A kertészetben dolgozók elmondták: attól tartanak, meg fog szűnni a munkahelyük, a fűtés lezárása is arra utal, a melegházak télen nem fognak működni. „Január-februárban munkanélküli segélyre kellett küldjük a kertészet embereit. Kiszámítottuk, a mi éghajlatunkban hat ember fizetését, plusz a fűtés költségét nem bírjuk fedezni. Korábban a polgármesteri a hivatal bírta, elnyelte a veszteséget. Egy cég, amelynek gazdaságosan kell léteznie, ezt nem tudja” – magyarázta Sándor István. Nem tagadta, a Vitalissima nem tudná ezt így folytatni. A kertészet csak akkor működik tovább, ha a polgármesteri hivatal úgy dönt, átveszi, és fenntartja. Nagy befektetés kellene az elavult, nagyon magas fűtésköltségű tákolt, szigeteletlen melegházba – mondta.

A napokban lenne esedékes az alkalmazottak augusztusi fizetésének utalása, de még a júniusit sem kapták meg. Most sem számíthatnak a fizetésükre – mondta Sándor István. A kialakult helyzet másik fontos okának tartja, hogy a vártnál sokkal hosszabb időbe telik az úgynevezett átmeneti időszak, amíg a városháza kiírja a közszolgáltatások kiadásáról szóló versenytárgyalásokat, s kiderül, ki fogja tovább működtetni a tevékenységeket. Elmondta, maga az időszak is a lehető legrosszabb, mert nyáron adódott volna több munka, amellyel jövedelemre tehetett volna szert a cég. A gépeket azonban vissza kellett adni a tulajdonos önkormányzatnak. Gépek nélkül pedig csak a „lapátos” munka marad, amiből cég nem számíthat nagy nyereségre 22 személy fizetését így nem lehet kitermelni. Egyelőre azonban nem kezdeményeznek kollektív leépítéseket, remélve, hátha mégis adódik megoldás. Az alkalmazottaknak azonban üzeni: jobban teszik, ha más munkahelyet keresnek, ahonnan fizetésre számíthatnak. Hogy feszült a helyzet, az érthető, az emberek egy biztos helyzetből egy bizonytalanba kerültek, így nem csoda, ha elszabadulnak az indulatok.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 21., hétfő

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat

Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat
Hirdetés
2026. szeptember 20., vasárnap

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat

Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat
2026. szeptember 18., péntek

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet

Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet
2026. szeptember 18., péntek

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi

Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi
Hirdetés
2026. szeptember 17., csütörtök

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt

Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt
2026. szeptember 17., csütörtök

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson

Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson
2026. szeptember 17., csütörtök

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst

Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst
Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst
2026. szeptember 17., csütörtök

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst

Hirdetés
2026. szeptember 16., szerda

Két rendhagyó kulturális esemény költözik a templomok falai közé Gyergyószentmiklóson

Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.

Két rendhagyó kulturális esemény költözik a templomok falai közé Gyergyószentmiklóson
2026. szeptember 16., szerda

Huszonnyolcadszor ünnepelnek a gazdák Gyergyóalfaluban

Immár 28. alkalommal szervezik meg Gyergyóalfaluban a Gazdanapot, amely az évek során a község egyik legfontosabb és legkedveltebb közösségi rendezvényévé nőtte ki magát. A szervezők ezer látogatót várnak szombaton a Réteskertben.

Huszonnyolcadszor ünnepelnek a gazdák Gyergyóalfaluban
2026. szeptember 14., hétfő

Nemcsak előadás lesz: kérdezni is lehet az orvosoktól

Interaktív egészségügyi panelbeszélgetéseket indít a gyergyószentmiklósi kórház és az Itthon Közösen a Holnapért Egyesület, hogy hiteles információkkal segítse a lakosságot a betegségek megelőzésében és az egészség megőrzésében.

Nemcsak előadás lesz: kérdezni is lehet az orvosoktól
Hirdetés