
Fotó: Farkas Antal
Nagypénteken tartott ellenőrzését követően a halállományt felügyelő országos ügynökség (ANPA) felügyelője kijelentette: a Martonka Horgászegyesületnél nem tapasztalt rendellenességet, viszont a Vadász-Sporthorgász Egyesület (AVPS) esetén a horgásztatási jog visszavonására lehet számítani, amennyiben nem tartja be az előírásokat.
2013. április 02., 14:322013. április 02., 14:32
2013. április 02., 18:492013. április 02., 18:49
A Gyergyó környéki vizeken horgásztatási joggal rendelkező két egyesület tevékenységét ellenőrizte Alexandru Eles ANPA-felügyelő. Elmondta: „A Martonka vezetője, Benedek Oszkár bemutatta az aktákat, Szenétén is jártunk, azt tapasztalva, hogy törvény szerint ki van táblázva a terület. Rendellenességet nem tapasztaltam, panasz sem érkezett erre az egyesületre. Ami a Vadász-Sporthorgász Egyesületet illeti, ott több gond van, mely a horgásztatási jog megvonását vonhatja maga után” – fogalmazott az inspektor.
Panaszok és kifogások
Eles – amint elmondta – pénteken, munkaidőben nem találta munkahelyén az AVPS gyergyói igazgatóját, csak a könyvelővel tudott szót váltani. A területen azt tapasztalta, nincs megfelelően kitáblázva, hogy melyik egyesület kezelésében van a víz, hányas számú engedély alapján. Panaszokat is szeretett volna tisztázni, hiszen több levél érkezett, melyek szerint 300 lejes büntetéssel fenyegettek olyan személyeket, akik nem az AVPS-től váltottak engedélyt. A panaszok között szerepelt az is, hogy zónabelépőt nem válthat a horgász a víz mellett, csak az AVPS székhelyén, mely szombaton és vasárnap nincsen nyitva. „A horgász, főleg, ha távolabbi településről érkezik, nem tudja beszerezni a belépőt, annak ellenére, hogy jogában áll a víz mellett kiváltani. Az egyesület képviselője, ellenőrizzen velem vagy a csendőrséggel, kell adjon neki nyugtát a zónabelépőre a helyszínen” – fogalmazott Alexandru Eles, aki úgy összegzett, hogy „a gyergyószentmiklósi székhelyű AVPS az utolsó figyelmeztetést kapta meg. Amennyiben újabb panasz érkezik hozzánk, és a helyszínen kiderül, hogy megalapozott, megvonjuk a horgásztatási jogot, a felfüggesztés pedig egytől öt évig terjed.”
„Nem félek a felfüggesztéstől”
Portik-Dobos György, a gyergyói AVPS igazgatója elmondta: nem büntettek meg egyetlen olyan személyt sem, akinek bármely egyesülettől is, de volt érvényes horgászengedélye. Nem tudott arról, hogy ilyesmivel fenyegettek volna meg horgászokat, azt viszont beismerte, mostanig nem lehetett a víz mellett váltani zónabelépőt. Mint ígérte, ezt a problémát meg fogják oldani. Az információs táblákat is pótolni fogják. Korábban voltak, nem tehetnek arról, hogy letörték, ellopták. Igaza alátámasztásaként egy fotót is eljuttatott szerkesztőségünkbe, melyen a tábla és felirata is látható. Portik azt is kijelentette: nem fél a horgásztatási jog megvonásától, az elvárásoknak eleget fognak tenni, az ellenőrzés mögött pedig szándékosságot sejt, választ arra, hogy Alexandru Elest ő korábban bepanaszolta felettesénél.
Megválaszolatlan kérdések
A horgásztatási szabályok gyakori változása miatt nem lehet tudni, mennyibe fog kerülni például nyáron a horgászengedély. A jelenleg érvényes, egyesületek által elfogadott árak ugyanis változhatnak – erre utal egy nemrégiben kiküldött ANPA-s levél. Mindkét egyesület adja a kifizetésről szóló nyugtát, ennek felmutatásával kerülheti el a horgász a büntetést.
Azt sem lehet tudni, mi lesz a Négyesnél lévő víztározóval. A Martonka Horgászegyesület bérelte, a gát állapota miatt nagyobb beruházást igényelt volna; a horgásztatás beindítását, a telepítések elkezdését a gát rendbetétele, az iszap kikotrása kellett volna megelőzze. Ehhez pályázati pénzt próbált szerezni az egyesület, illetve a környéken lévő vendéglátók támogatására számított. Az alapfeltétel viszont, hogy öt évre adják kezelésükbe a vízfelületet, nem teljesült, így a Maros Vízügyi Igazgatósággal kötött szerződés februárban lejárt, meghosszabbítására nem került sor.
Továbbra is szabad a horgászat viszont az újfalvi Bányatóban, ahová a Martonka Horgászegyesület korábban pisztrángfajtákat, legutóbb pedig 200 kilogramm pontyot, kárászt és dévérkeszeget telepített.
Horgásztilalom 2013-ra
Az éves, hatvannapos horgásztilalom idén az április 8. és június 6. közötti időszakra tevődik. Ez idő alatt tilos a halfajok horgászata, a vizeken olyan munkálatok végzése, melyek zavarják a halak szaporodását: a vízmeder változtatása, vízi növények kivágása, medertisztítás, iszap, homok kitermelése, illetve a vízpartokon fák kivágása. A tilalmak alól kivételt képez az az eset, amikor a horgászat tudományos, kutatási céllal történik, illetve ha a munkálatok árvíz megelőzését szolgálják. A csukák esetén már befejeződött az ívási időszak, így horgászatuk lehetséges a tilalomban is műcsalit használva, a kifogott halat viszont kötelező visszaengedni élőhelyére. Május elsejéig, illetve szeptember 15. és december 31. között tilos a pisztrángfajták horgászata.
Egész évben tilos a pér, menyhal és dunai galóca horgászata – a tiltólista sokkal hosszabb ugyan, de ezek a vidékünkön is megtalálható, védelem alatt álló főbb halfajok.
Tűz ütött ki egy raktárépületben Gyergyószentmiklóson, a helyszínre nagy erőkkel szálltak ki a tűzoltók, csütörtökön délután.
Közzétette a sportszervezeteknek szóló, 300 ezer lejes pályázati kiírását Gyergyószentmiklós önkormányzata. A támogatásból többek között a helyi sportélet fejlesztését, valamint a tömeg- és versenysport népszerűsítését finanszírozhatják.
Több pályázathoz és fejlesztéshez szükséges határozattervezetet is elfogadott Gyergyószentmiklós önkormányzati képviselő-testülete szerdai rendkívüli ülésén. Napelemes rendszer épül a kórháznál, és digitalizálják a városháza működését.
Elindította a távfűtést Gyergyószentmiklóson a Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű (HVCSK). Három-négy nap alatt minden lépcsőházban kimelegednek a fűtőtestek. A lakókat kérik, hogy ellenőrizzék és légtelenítsék a rendszereket.
Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.
A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
szóljon hozzá!