Verseny, ami életet menthet

•  Fotó: Pethő Melánia

Fotó: Pethő Melánia

Nagyszabású elsősegélynyújtási versenyt szervez a gyergyószentmiklósi Vöröskereszt. A cél minél szélesebb körben megismertetni az emberekkel azokat a tennivalókat, amelyek egy nem kívánt baleset esetén adódhatnak, és amelyek a bajba került személy életét menthetik meg.

Gergely Imre

2013. február 27., 17:472013. február 27., 17:47

2013. február 27., 20:272013. február 27., 20:27

A First Aid elnevezésű verseny éppen ezért elsősorban a „laikusoknak” szól, azaz olyan személyeknek, akik semmiféle egészségügyi képzettséggel nem rendelkeznek, így egy baleset során csak a hozzáállásukra hagyatkozhatnak, csak „saját fejük szerint” dönthetnek arról, hogy miként is segíthetnek egy sérültön.

A verseny során olyan tapasztalatokat szerezhetnek, amelyek a későbbiekben akár éles helyzetben is alkalmazhatók, és amelyekre szükség is lehet, hiszen nem lehet tudni, ki mikor kerül olyan helyzetbe, hogy egy emberélet múlhat azon, mit tesz – mondta Tusa Szilárd, a gyergyószentmiklósi Vöröskereszt illetékese. Éppen ezért szakemberek figyelik majd a versenyzők minden lépését, jegyzik az ott látottakat, és a kiértékelések során elemzik, hogy ki mit tett helyesen, mit kellett volna másként. 

A laikusok mellett azonban a „profiknak” is alkalom adódik a versenyzésre. Ők két kategóriában indulhatnak, azaz külön versenyeznek azok, akik egy bizonyos, alapszintű képzettséggel rendelkeznek (például tűzoltók, barlangászok, hegyimentők), és külön kihívások várnak azokra, akik a hétköznapokban is életmentéssel foglalkoznak, azaz hivatásos mentősök.

Három „bevetés”

Az elsősegély-nyújtási verseny március 16-án és 17-én zajlik Gyergyószentmiklóson. Két nappali és egy éjszakai mentőakcióban kell majd részt vegyenek a benevezők. A szervezők négyfős csapatok benevezését várják március 10-ig, a nevezési díj 25 lej fejenként. Nevezési szándékot jelezni és érdeklődni a 0756–418955-ös telefonszámon lehet. Alsó korhatár 18 év. Mindegyik részt vevő csapatnak rendelkeznie kell egy saját elképzelés szerint összeállított elsősegélycsomaggal. A rendezvény jelentős költségekkel jár, ezért a szervezők szívesen fogadnak támogatói felajánlásokat.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 24., csütörtök

Lángok csaptak fel egy gyergyószentmiklósi raktárépületben

Tűz ütött ki egy raktárépületben Gyergyószentmiklóson, a helyszínre nagy erőkkel szálltak ki a tűzoltók, csütörtökön délután.

Lángok csaptak fel egy gyergyószentmiklósi raktárépületben
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

Háromszázezer lejre pályázhatnak a gyergyószentmiklósi sportszervezetek

Közzétette a sportszervezeteknek szóló, 300 ezer lejes pályázati kiírását Gyergyószentmiklós önkormányzata. A támogatásból többek között a helyi sportélet fejlesztését, valamint a tömeg- és versenysport népszerűsítését finanszírozhatják.

Háromszázezer lejre pályázhatnak a gyergyószentmiklósi sportszervezetek
2026. szeptember 23., szerda

Napelemes rendszer a kórháznak, digitalizáció a városházán

Több pályázathoz és fejlesztéshez szükséges határozattervezetet is elfogadott Gyergyószentmiklós önkormányzati képviselő-testülete szerdai rendkívüli ülésén. Napelemes rendszer épül a kórháznál, és digitalizálják a városháza működését.

Napelemes rendszer a kórháznak, digitalizáció a városházán
2026. szeptember 23., szerda

Vasárnap még napoztunk, szerdán pedig elindult a távfűtés Gyergyószentmiklóson

Elindította a távfűtést Gyergyószentmiklóson a Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű (HVCSK). Három-négy nap alatt minden lépcsőházban kimelegednek a fűtőtestek. A lakókat kérik, hogy ellenőrizzék és légtelenítsék a rendszereket.

Vasárnap még napoztunk, szerdán pedig elindult a távfűtés Gyergyószentmiklóson
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni

Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni
2026. szeptember 22., kedd

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső
2026. szeptember 21., hétfő

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat

Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat
Hirdetés
2026. szeptember 20., vasárnap

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat

Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat
2026. szeptember 18., péntek

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet

Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet
2026. szeptember 18., péntek

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi

Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi
Hirdetés