
Nem lehet behajtani a gyergyószentmiklósi Fejér Dávid utcába – az új intézkedéssel a sétálóutcából szorítanák ki az autókat. A környéken lakók belépőkártyával használhatják parkolásra a lezárt területet.
2014. október 16., 13:582014. október 16., 13:58
Egy olvasónk jelezte: kedden nem tudott behajtani autójával a Fejér Dávid utcába, mivel betonba öntött cövekek zárják el a bejáratot. A Kórház utcai parkolóban kellett hagyja autóját – mondta, kifogásolva az új intézkedést. „Ezzel is a City Parkingnak kedvez a városvezetés, hiszen teljesen lezárt egy olyan utcát, aminek közelében csak fizetéses parkolók vannak” – vélekedik a panaszos.
Eddig is tilos volt a behajtás
Az észrevétellel megkerestük a polgármesteri hivatal sajtószóvivőjét, aki szerint „semmi nem változott azzal, hogy vascövekek zárják el a Fejér Dávid utca bejáratát.” Madaras Szidónia kifejtette, a szóban forgó útszakasz lezárását hosszú ideje tervezi az önkormányzat, több hónapja áll ott a tábla, miszerint behajtani kizárólag az ott lakóknak engedélyezett. A tiltást figyelmen kívül hagyva, sokan éppen ezen a szakaszon át hajtottak be a járműforgalom elől amúgy teljesen lezárt Miron Cristea utcába, mások pedig parkolónak használták a lakóházak és a tömbházak közötti teret.
A sétálóutcából szorítanák ki a járműveket
„Az ott lakók rovására használták ki a gépjárművezetők, hogy ingyen parkolhatnak, sokszor zsúfolásig volt tele a zsákutca autókkal” – mondta a szóvivő. Mint magyarázta, az új intézkedés utolsó eleme volt annak a folyamatnak, amellyel megakadályozható, hogy járműforgalom legyen a Miron Cristea utcában, ahova az egyetlen bejárás a Fejér Dávid utcából volt lehetséges. Korábban ugyanis mind a gimnázium, mind pedig a főtér felőli bejáratot oszlopokkal és virágos ládákkal zárták le. „A Salamon Ernő Gimnáziumtól a főtérre vezető út egyébként csakis is sétálóutca funkciót kellene betöltsön” – tette hozzá Madaras Szidónia.
Csak az ott lakók parkolhatnak
Az ott lakók ezen túl sem kell máshol keressenek parkolóhelyet, számukra ugyanis engedélyezett a behajtás, az állomásozás. Az új kordon középső eleme mozgatható, ennek használatával oldható meg a ki- és bejárás. „Mindazok, akik engedély nélkül hajtanak be, szankciókra számíthatnak” – hívja fel a figyelmet a szóvivő. Hozzátette, behajtási kártyák készülnek, amiket hamarosan megkapnak a lakók. Gépjárműveik szélvédőjére kell illesszék ahhoz, hogy engedélyezett behajtásnak minősüljön az ott tartózkodás. Hasonló kártyákat kapnak az utcában tevékenykedő kereskedelmi egységek, így szabad bejárásuk lesz az áruszállító autóknak is.
Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.
A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.
Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.
szóljon hozzá!