
Nem mindennapi látvány fogadott a Téglagyárnál szombaton délben: fiatalok, gyerekek és idősebbek állták körül a vendégeket, akik ezúttal nem segélycsomagot osztottak, nem is filmeztek. Segíteni jöttek, mint mondták, az Úr Jézust követve, a bibliai egy pohár vizet hozták Gyergyószentmiklósra.
2012. október 07., 19:132012. október 07., 19:13
2012. október 07., 19:442012. október 07., 19:44
„A budatétényiek segítsége nem új keletű, a háború után harangot hoztak Szentmiklósra, most a favécékkel érkeztünk” – mondta mosolygósan Baker Brad amerikai misszionárius, aki Budatétényből érkezett, a Rózsakerti Baptista Közösség lelkésze. Kifejtette jövetelük célját: „mi abban hiszünk, ha valamilyen szükséget látunk, azt nem szabad hagyni. Hallottuk, hogy több száz ember él itt, a Téglagyárnál, és nincsenek vécék. Az Úr Jézus azt mondja a Bibliában: ha valaki ad egy pohár vizet egy gyermeknek, az olyan, mintha nekem adná. Mi azt keressük, hogy hol lehet egy pohár vízzel segíteni, adni valakinek. Itt így néz ki a pohár víz. Itt emberek vannak, és segíteni kell őket, mert ha valamilyen betegség innen elindul, az nem áll meg a város határánál. Nem csak itt, a telepen lakó cigányokon segítünk, hanem a városon, Gyergyószentmiklóson is.”
Szakítani kell a hagyománnyal
A Téglagyárnál lakók közül nem mindenki szimpatizánsa, tagja a baptista gyülekezetnek, így nem könnyű a dolga Novák Zsolt gyergyószentmiklósi lelkésznek. „Sokféle félelem van az emberekben. Azt látom, lassan tisztul le, hogy a vécék használata mennyire fontos lehet. Meséltünk arról, hogy milyen betegségek előzhetőek meg, és hogy értük van mindez. Több száz éves hagyománnyal kell szakítaniuk, és mi is meg kell értsük, ez nem fog menni egyik óráról a másikra.”
Mint megtudtuk, a hattagú önkéntes csapatban van kutató biológus, amerikai misszionárius, aki főállásban vezetők mentorálásával foglalkozik, gépészmérnök, informatikus és két középiskolás diák is. Ők biztosították a hozzávalókat, és itt vásárolták meg, amit nem hozhattak Magyarországról. Az ötnapi ellátásukat a gyergyószentmiklósi baptista közösség állta.
Hiánypótló árnyékszékek
A „vécéakcióban”, ahogy az árnyékszéképítést nevezték, az ott lakók között voltak többen, akik segítettek az önkénteseknek, megtisztították, előkészítették a kijelölt terepet. Amint egy fiatal anyuka fogalmazott, ami történik, tetszik a gyermekeknek, s arra, hogy mit gondol, fogják-e használni, hát nem kaptunk egyértelmű igent. A férfiak, idősebb asszonyok intették, kellemetlen kérdéseket teszünk fel.
A Téglagyárnál egy kézen megszámolható, hány árnyékszék áll a több száz ott lakó rendelkezésére. A most felállított favécék használatában reménykednek a baptista gyülekezet önkéntesei, lelkészei. Akár járványt is megelőzhetnek azzal, hogy az ott lakókat megpróbálják rávenni, megtanítani arra, hogy őrizzék meg és használják a favécéket, esetleg családonként akár saját árnyékszéket építsenek.
A budatétényi önkéntesek az öt Gyergyószentmiklóson töltött nap alatt a Malmoknál két favécét állítottak fel, a téglagyári telepen pedig több árnyékszéket helyeztek el szombaton. A hét elején indulnak haza. A beszélgetésből az is kiderült, valószínű, itt nem áll meg a segítségnyújtás, még számos „pohár vízre” számíthat a baptista gyülekezet, és ezáltal az a közösség is.
Kerítés, kamerák az építkezés megóvásáért
A baptisták favécéket terveztek, és megvalósult a felállításuk, a közösségi ház, közfürdő létesítése is lassan, de biztosan halad előre. A Gyergyószentmiklósi Baptista Egyházközösség lelkésze, Novák Zsolt a helyszínen kétkezi munkával segítette az önkénteseket, tőle tudtuk meg: a papírok, engedélyek beszerzése jól halad.
Az önkormányzat teszi a dolgát, a telek kimérése, a helyszínrajz elkészült. A megvalósíthatósági tanulmány bemutatása, különböző munkafázisok határidejének kitűzése van hátra, és kezdődhet a tulajdonképpeni építkezés: „Leghamarabb a kerítést készítjük el, a munkálatok már hét közepén elkezdődnek, erre már van engedélyünk az önkormányzattól, majd mellékhelyiséget és egy szerszámtárt építünk. A legfontosabb viszont egy vagy több kamera felszerelése, hogy tudjuk az építkezést megóvni, erre nagy szükség van” – fogalmazott Novák Zsolt lelkész.
Idén is folytatják a Tarisznyás-estek sorozatát Gyergyószentmiklósón a Tarisznyás Márton Múzeumban.
Gyergyószentmiklós viseli Magyarország külhoni ifjúsági fővárosa címet idén, amelyet Cegléd testvérvárossal párban nyert el. A kitüntetéssel járó 100 millió forintos támogatás konkrét fejlesztéseket hoz: például ifjúsági központ épül.
Súlyos tűzesethez riasztották a tűzoltókat: Salamáson lángra kapott a helyi rendőrőrs épülete. A tűz az épület tetőszerkezetét és a manzárdot érinti, mintegy 200 négyzetméteres felületen.
Egy lángoló mezőgazdasági épülethez riasztották szerdán reggel a tűzoltókat Gyergyóremetére: egy nagyméretű istálló gyulladt ki egy farmon. Szerencsére sem emberi sérülés nem történt, sem állatokban nem esett kár.
A lakosság kisebb arányban volt jó adófizető, a cégeknél viszont jelentős adósságcsökkenés történt 2025-ben Gyergyószentmiklóson. A 2026-os évre vonatkozó helyi adók és illetékek befizetése január 15-től lehetséges a városban.
Turisztikai Desztináció Menedzsment alapításával tenné ismertebbé, vonzóbbá a városi és gyilkostói vendéglátóhelyeket, valamint a turisztikai kínálatot Gyergyószentmiklós. Az új évtől bevezetett idegenforgalmi illeték teremti meg ehhez az alapot.
Teljesen lezárták a forgalmat a 12C jelzésű országút Gyergyószentmiklós és Gyilkostó közötti szakaszán szombat reggel, miután az erős havazás miatt az úttestre dőlt egy fa.
Császármetszéssel segítették a világra az év első újszülöttjét a gyergyószentmiklósi kórházban. A kisfiú és édesanyja is egészségesek.
Ma, amikor a különféle alkalmazások akár percnyi pontossággal jelzik előre az esőt, vagy azt, hogy mikor süt ki a nap, a népi időjóslás több ezer éves következtetései már nem létfontosságúak, de egy könyv segít abban, hogy mégse menjenek feledésbe.
Idén is a főtéren, a központi parkban rendezik meg Gyergyószentmiklóson a szabadtéri szilveszteri ünnepséget. A szervezők közös óévbúcsúztatóra és újévköszöntésre várják a helyieket és az ide látogatókat koncerttel és éjféli tűzijátékkal.
szóljon hozzá!