Vastapssal és könnyekkel búcsúztatták a papokat

Vasárnap búcsúzott a hívektől a gyergyószentmiklósi Szent István-plébánia két lelkipásztora, Bartos Károly plébános és Czikó László segédlelkész. Karcsi pap a hála szavaival szólt a hívekhez, Czikó pap pedig kijelentette: \"az élet nem csak a megszerzés, az elemgedés művészete is\". Búcsúbeszédüket a későbbiekben közöljük.

A lelkipásztorokat az egyházközség és a Szent István-plébánia gondnoksága nevében Ferenczi Attila és Csíki József búcsúztatta.

„Két pap, két eltérő személyiség, két különböző feladatkörrel megbízva, de mégis kiegészítve egymást, ki-ki a maga felségterületén, értékes talentumokkal megáldva” – jellemezte a lelkipásztorokat Ferenczi Attila. Mint fogalmazott, kétarcú búcsúünnepre gyűltek össze a hívek vasárnap. „Egyrészt boldogsággal tölt el minket mindaz a sok szép és jó, ami rövid időn belül megvalósult és működőképes lett egyházközségünkben, a hívek épülését szolgálva, másrészt fájdalommal küszködve kell szembenéznünk a valósággal, hogy az egyházközségünk életét megszülő, vérkeringését beindító és ápoló lelkészeinknek – mintegy munkájukat félbeszakítva – ezután más egyházközségben kell hivatásukról tanúbizonyságot adniuk.”

Hitre, erkölcsösségre nevelt

„Elmegy tőlünk egy olyan lelkipásztor, aki képzettségénél fogva átlagon felüli prédikációkkal közvetítette felénk a hitbeli tudást és a helyes erkölcsi magatartásformákat. Ő Czikó László segédlelkész, aki elindította a serdülő ifjúság és a felnőtt fiatalság plébániai közösségi szerveződését, és a közösségi élményekre alapozva céltudatosan fejlesztette a törékeny csoportszellemet.

A serdülő kor által megsebzett tévelygőket önazonosságukra ébresztette, a lelki válságba jutott fiataloknak pedig bizalmas csoportbeszélgetéseket biztosított, lelki támaszt nyújtott. Megszervezte a bérmálkozók, vagyis a felnőtt keresztény életre jelentkezők oktatását, lelki vezetőjük lett. Az ifisek és a bérmálkozók közösséggé formálódását kirándulások és tematikus körutak szervezésével segítette.

Emellett gondot fordított a felnőttek lelki és értelmi képzésére a Belső iránytű című program elindításával, amelynek keretében időszerű előadásokat hallgathattunk jeles előadóktól. Czikó papnak az itt eltöltött négy év alatti szolgálatára talán a következő idézet rímelhet: „Aki figyelmesen tanulmányozza a szabadság tökéletes törvényét, és ki is tart mellette, aki nem feledékeny hallgatója, hanem tettekre váltója, az a maga útján boldogságot talál” – hangzott a búcsúztatásban.

A szeretetre éhező lelkeket szólította meg

„Elmegy tőlünk egy olyan lelkipásztor, aki százfelé tudta szakítani a szívét azért, hogy mindenkit, aki felkereste, tapintatos ráfigyelésével megajándékozhasson. Ha nem mentek el hozzá, olykor ő maga kereste fel az embereket, akár csak néhány percre, csakhogy megérinthesse őket a krisztusi szeretet gazdagságával. Főképp a szeretetre éhező lelkeket szólította meg, és számukra befogadó közösségeket vagy életerőt adó környezetet teremtett, hogy a szenvedésük elviselhetővé váljék. A rászorulók megsegítését sosem a másoknak való megfelelés kényszeréből tette. Átlagon felüli szociális érzékenységről tanúskodott, lényéből fakadóan kutatta, hogy a megsebzetteknek mikor mire van szükségük. Ő Bartos Károly plébános, aki alázatosságából kifolyólag minden olyan kezdeményezést felpártolt, ami a közösség javát szolgálja. Nem engedhette meg magának a tétlenséget, hiszen a szeretet ügye mindig, bármely órában sürgető volt és halaszthatatlan a számára” – fogalmazott Ferenczi Attila, beszédében kiemelve továbbá Bartos Károly papi erényeit, emberségességét.

Mint mondta, „a plébános nem siránkozott a nehézségek közepette, hanem ilyenkor is másokat bátorított, jókedvre derített. Nem ítélte el azokat, akik félreértették a céljait, akik önző érdekeiket nem tudván érvényesíteni, ellene fordították a jóhiszeműségét. Ő ekkor is inkább a megbocsátás erejének kegyelmét esdekelte Istentől a maga és a rossztevői számára. Hogy Karcsi papnak ilyen hirtelen el kell mennie, ezt csak azok tudják igazán fájlalni, akik számára apa volt apa helyett, testvér volt testvér helyett és orvos orvos helyett. Röviden: mindenkinek mindene volt. Szinte lehetetlen azt a sok lelkiségi, kulturális és szociális tevékenységet felsorolni, amiket kezdeményezett, illetve felpártolt.”

A búcsúztatásban elhangzott, a plébános munkájának, tetteinek jelentőségét nem a jelenkor embereinek aggályai, hanem a történelmi idő fogja eldönteni, addig is biztató szavakkal búcsúzik az elköszönő plébánostól az egyházközség: „Tégy meg minden jót, ami tőled telik, amilyen eszközzel csak tudod, amilyen módon csak tudod, ahol csak tudod, akivel csak tudod, ameddig csak tudod.”