Több mint 160 rászorulónak osztottak ünnepi ebédet a gyergyószentmiklósi Szeretetkonyhán.
2013. december 05., 15:262013. december 05., 15:26
2013. december 05., 15:402013. december 05., 15:40
Kaláccsal, üdítővel, kávéval kínálták a jelenlévőket december 5-én csütörtökön a déli órákban. Nemcsak az aznapi meleg ételt, hanem a város neve napjára, péntekre járó bőséges ebédet is hazavihették.
„Szűzanyám, nagyon nehéz az élet, tartsd meg egészségben azokat, akik rólunk gondoskodnak, segítenek” – mondta a 90 éves Kastal Ágnes néni a hálaadó imát követően, és mindannyiuk nevében köszönte, hogy nap mint nap gondoskodnak róluk.
Az adventi vásár résztvevői, civil szervezetek és a lelkiségi csoportok egy része már átadta a Szeretetkonyhának szánt összeget, több mint ezer lejt.
Elrajtolt az Egyfeszt összművészeti fesztivál idei kiadása csütörtökön Gyergyószentmiklóson. Már az első napon benépesültek a rendezvény helyszínei, az események java pedig még csak most jön.
Csütörtökön indul az Egyfeszt 5. kiadása, négy napig pezsgő kulturális- és bulivárossá válik Gyergyószentmiklós. Az önkéntesek már napok óta dolgoznak, készülnek a fesztiváludvarok, a dekorációk, jelezve, hogy valami készülődik.
Gyergyószentmiklóstól egészen a Gyilkos-tóig kerékpárúton lehet majd közlekedni, ennek megvalósítása már zajlik. A 27 kilométeres, Fenyő útja nevet viselő útvonal az egykori ipari kisvasút nyomvonalát fogja követni.
Tizenhat határozattervezet szerepelt a gyergyószentmiklósi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjén, ezeket sorban megszavazta mindenki. A végén viszont az EMSZ és az RMDSZ képviselői hosszan vitáztak Kántor Boglárka felszólalása után.
Az ivóvízhálózat-építési munkálatok nagy része már elkészült, a csatornarendszer korszerűsítése viszont még csak hatvan százalékban valósult meg. Hamarosan a Virág negyedben csatornáznak, míg az útfelújítások a rendszer tesztelése után kezdődhetnek.
Nem végezte el a házi feladatot Gyergyószentmiklós, így most azzal szembesülnek, hogy valószínűleg ebben az évben nem indul el annak a kilenc utcának a korszerűsítése, amelyre az Anghel Saligny programból még 2022-ben kapott támogatást a város.
A gyergyószentmiklósi Szent Anna gyermekotthont támogatta egy óriási vállalás teljesítésével Sebestyén Tímea. Egerből indult, és 670 kilométer futás után érkezett be Gyergyószentmiklósra vasárnap délután.
Hivatalosan július 31-én, csütörtökön kezdődik az Egyfeszt, de már július 28-tól, hétfőtől várja az érdeklődőket Gyergyószentmiklósra a fesztivál. Az eseményt megelőző napokban is bőven lesz mit felfedezni, a hétvége pedig rengeteg programot hoz.
Négy, erőszakos cselekmények elkövetésével gyanúsított fiatalembert vett őrizetbe vasárnap a maroshévízi rendőrség, miután szombaton utcai tömegverekedés tört ki a településen.
Különleges év az idei Borszék számára: 300 éve, 1725-ben tettek említést először írásban az itteni gyógyvizekről. A jubileumot a Bogrács Fesztivál színes programkavalkádja teszi emlékezetesebbé.
szóljon hozzá!