
Fotó: Balázs Katalin
Teljes héjazatcsere zajlik a tekerőpataki művelődési házon. A beruházás 100 ezer lejbe kerül, mely Újfalu község költségvetéséből és a megyei tanács által kiutalt pénzből származik – tudtuk meg Egyed József polgármestertől.
2016. február 11., 16:472016. február 11., 16:47
2016. február 11., 16:532016. február 11., 16:53
A településvezető elmondta, nem emlékszik arra, mikor volt korábban teljes cserépcsere az ingatlanon, mindig csak pótolgattak, foltozgattak, hogy a víz be ne folyjon. Most alapos felújításra kerül sor, ahol kell, szarufákat, cserép alá való léceket is cserélnek. Ahol indokolt, a csatorna lefolyóinak cseréje is a munkálatok része.
Február végére kell a kivitelezés véget érjen, a helybéli cég ezt vállalta a szerződésben. Egyed elmondta, minden esetben törekednek helyi vállalkozót megbízni a munkálatokkal, de nem ez az egyetlen szempont, hisz árajánlatokat kérnek, így a munka ára és minősége is megfelelő kell legyen.
További beruházásokat is terveznek, melyek közül a legközelebbi, a közkutak cseréje a tekerőpatakiakat is érinti – tudtuk meg a polgármestertől. A kutak rendbetételét célzó, már korábban elindított projekt keretében hamarosan a községben négy kút cseréjre történik meg, ebből kettő Tekerőpatakon, a központban, illetve Kicsiszeren. Jelenleg várják az árajánlatokat, majd a legmegfelelőbb kiválasztását követően kezdődhet a beruházás kivitelezése. Egyed szerint a nyári turistaidényre már látványos, felújított közkutak lesznek az omladozók helyén.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.
Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.
Immár 28. alkalommal szervezik meg Gyergyóalfaluban a Gazdanapot, amely az évek során a község egyik legfontosabb és legkedveltebb közösségi rendezvényévé nőtte ki magát. A szervezők ezer látogatót várnak szombaton a Réteskertben.
Interaktív egészségügyi panelbeszélgetéseket indít a gyergyószentmiklósi kórház és az Itthon Közösen a Holnapért Egyesület, hogy hiteles információkkal segítse a lakosságot a betegségek megelőzésében és az egészség megőrzésében.
Urmánczy Nándor-díjjal tüntették ki Maroshévízen Bölöni Lászlót. A legendás labdarúgó és edző sportpályafutását, emberi tartását, valamint magyarságához való ragaszkodását ismerték el.
szóljon hozzá!