Újra őrölhet a gyergyóújfalvi Elekes-malom

•  Fotó: Pethő Melánia

Fotó: Pethő Melánia

Hosszúra nyúlt a gyergyóújfalvi Elekes-malom restaurálása, de most már a végéhez közeledik a kiemelten védett emlékmű felújítása. Az épületegyüttest turistalátványosságként kívánja működtetni a község önkormányzata, ha beválthatók a tervek, újra őrölhet a malom, a lakószobák pedig tájházként fogadják a látogatókat.

Pethő Melánia

2015. szeptember 08., 18:522015. szeptember 08., 18:52

2015. szeptember 08., 21:582015. szeptember 08., 21:58

„Annyi éve beszélünk a malom felújításáról, hogy az emberek már csak legyintenek, ha erről hallanak” – mondta el Gyergyóújfalu polgármestere. Egyed Józseftől megtudtuk, most már csak napok kérdése, és  befejezik az Elekes-malom restaurálását. A kivitelezőt és persze a megrendelő önkormányzatot is szorítja a határidő: a pályázatból finanszírozott projekt átadásának határideje szeptember 30.

„A malom mellett a lakás volt, ahol a molnár lakott, különálló épület a kemencés nyári konyha, előbbre az ól, ahol a majorságot tartották, és a kapu mellett a csűr a lovaknak, teheneknek meg a szénának” – így mutatta be a gyergyóújfalvi Elekes-malmot a Tarisznyás Márton Múzeum igazgatója 2011 januárjában. A gyergyószentmiklósi múzeum munkatársai 2010 végétől dolgoztak az újfalvi malomnál: a helyiségekben lévő használati és berendezési tárgyakat vették leltárba, szállították el és restaurálták, hogy az épületegyüttes felújítása után ezekkel rendezzék be újra a helyiségeket. Akkor még úgy tűnt, néhány hónap alatt elvégezhető az épületek restaurálása.

A malom és az udvaron lévő többi épület kiemelten védett műemlékként van nyilvántartva, felújításuk a tervezettnél jóval több időt vett fel. Sokszor előreláthatatlan akadályok állták útját a munkának, máskor a pénz hiányzott a folytatáshoz. Végül a LEADER program által elnyert 50 ezer euró segített végigvinni a projektet, ám a szükséges 80 ezer euró önrész előteremtése miatt így is álltak a munkálatok egy ideig. Hogy a támogatást ne veszítse el, banki hitel felvételén gondolkodott az önkormányzat, de végül Hargita Megye Tanácsa a sürgősségi tartalékalapból biztosította a hiányzó összeget – vázolta az akadályokat és a megoldást a polgármester. Elmondta, mára a lebontott épületek ismét „állnak lábukon”, elő vannak készítve a tapasztásra. A bejárati kaput is restaurálták, a malom forgó-, mozgószerkezetét pedig újrakészíttették.

A munka átadását követően már a következő lépésen, a működtetésen lehet dolgozni – mondta Egyed József. Hangsúlyozta, ez ismét „nagy falat” lesz, hisz mind a malmot, mind az udvaron lévő többi épületet működtetni kívánják. „Szeretnénk, hogy amit elképzeltünk valamikor, azt meg is valósítsuk: álljon ott a lisztes molnár, és mondja a mesét a látogatóknak” – fogalmazott a polgármester. Kiemelte, a több száz éves létesítmény a Gyergyói-medence egyik látnivalójaként kínálható ezentúl a turistáknak. „A Gyilkos-tón és a Tarisznyás Márton Múzeumon kívül lassan nincs mit megnézni a környéken. Turisztikát pedig nem lehet úgy építeni, hogy nincs mit megmutassunk az idelátogatóknak. Éppen ezért lehet igen nagy haszna községünknek és a vidéknek a felújított malomból” – szögezte le.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 21., hétfő

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat

Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat
Hirdetés
2026. szeptember 20., vasárnap

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat

Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat
2026. szeptember 18., péntek

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet

Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet
2026. szeptember 18., péntek

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi

Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi
Hirdetés
2026. szeptember 17., csütörtök

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt

Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt
2026. szeptember 17., csütörtök

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson

Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson
2026. szeptember 17., csütörtök

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst

Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst
Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst
2026. szeptember 17., csütörtök

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst

Hirdetés
2026. szeptember 16., szerda

Két rendhagyó kulturális esemény költözik a templomok falai közé Gyergyószentmiklóson

Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.

Két rendhagyó kulturális esemény költözik a templomok falai közé Gyergyószentmiklóson
2026. szeptember 16., szerda

Huszonnyolcadszor ünnepelnek a gazdák Gyergyóalfaluban

Immár 28. alkalommal szervezik meg Gyergyóalfaluban a Gazdanapot, amely az évek során a község egyik legfontosabb és legkedveltebb közösségi rendezvényévé nőtte ki magát. A szervezők ezer látogatót várnak szombaton a Réteskertben.

Huszonnyolcadszor ünnepelnek a gazdák Gyergyóalfaluban
2026. szeptember 14., hétfő

Nemcsak előadás lesz: kérdezni is lehet az orvosoktól

Interaktív egészségügyi panelbeszélgetéseket indít a gyergyószentmiklósi kórház és az Itthon Közösen a Holnapért Egyesület, hogy hiteles információkkal segítse a lakosságot a betegségek megelőzésében és az egészség megőrzésében.

Nemcsak előadás lesz: kérdezni is lehet az orvosoktól
Hirdetés