Remete: a negyedik templomot szentelték

•  Fotó: Balázs Katalin

Fotó: Balázs Katalin

„Azok voltak kevesebben, akik kétségbe vonták, hogy Gyergyóremetén felépülhet a negyedik templom. Remetének van keresztény jövője. Mindig lesz, ki megnyissa ajtaját, innen fog erőt, hitet meríteni” – vélekedett a polgármester a remetei, alszegi templom csütörtöki felszentelésekor.

Balázs Katalin

2014. május 22., 20:042014. május 22., 20:04

2014. május 22., 20:122014. május 22., 20:12

Isten hajlékának felszentelésére csak egyszer kerülhet sor, ilyenkor krizmával kenik meg az oltárt és a falakat. Remetén május 22-én Jakubinyi György érsek szentelte fel az új istenházát, a nagyközség negyedik római katolikus templomát. Ez volt ugyanakkor a szent hajlék első búcsúünnepe is, ugyanis védőszentjéül Szent Ritát választották.

Új templom a krízis sújtotta világban

Az alszegiek számára, főként, akik már nem tudnak messze menni, nagy áldás, hogy templom épült e részen. Szükségességét már Orbán László pápai prelátus, Remete korábbi plébánosa felismerte, és akkor vásárolta meg a birtokot, amikor az egyháznak még nem volt szabad területet vennie. A jelenlegi plébános ideérkezésekor már „egy hevenyészett hittantermet és haranglábat” vehetett át e területen, és folytathatta elődje álmát, a templomépítést.

„Megköszönjük a kegyelmet, hogy ebben a krízis sújtotta világban templomot építhettünk” – mondta Bakó Antal. Köszönte Máthé Zoltán tervezőnek, a támogatóknak és segítőknek. „Olyan jó volt az utóbbi hetekben nekem. Mindenki segíteni akart” – örvendezett, szólva arról is, hogy bár Szent Ritát választották a hajlék védőszentjéül, tartott tőle, nem lesz ereklye, őt ábrázoló szobor sem, míg a remetei származású ferences szerzetes, Laczkó-Dávid Anaklét meg nem ajándékozta a Szent Rita-szoborral. Szólt Szent Rita életéről, a lehetetlen dolgok intézőjéről, állítva: „ő a kézzelfogható szent, akihez el lehet jönni, hogy intézze lehetetlennek tűnő gondjainkat”.

Jakubinyi György érsek a templomszentelés menetéről és a védőszent-választás szokásáról is részletes tájékoztatást nyújtott az ünneplőknek, kiknek fele sem fért be az új istenházába. „Olyan élő egyházközség ez, amelyik rászorult egy új templom építésére. Ez a reménység jele, azé, hogy a többség itthon marad, nem indul külföldre kegyelemkenyérért. Az új templomot úgy koptassák, hogy tíz év múlva, javítás után utódom jöhessen újra megáldani!” – fogalmazott az érsek.

Része lenni a megismételhetetlennek

Világi méltóságok is szót kaptak az ünnepségen. Laczkó-Albert Elemér remetei polgármester szavait volt, aki meg is könnyezte. „Istennek házat építeni az embernek mindig vágya és igyekezete volt. De csak keveseknek adatott meg. Istennek hála, elkészült Remete negyedik temploma” – hívta fel a figyelmet az esemény súlyára a községi elöljáró, örömmel nyugtázva: immár az év minden évszakában, Szent Margit, István, Lénárd és Rita napján is búcsút szervezhetnek.

„Hálát adok az Istennek, hogy része lehetek ennek az új világnak, amit mi teremtünk” – mondta Verestóy Attila szenátor, akinek a közbenjárását állami támogatás megszerzéséhez többször megköszönték a templomépítők. Szerinte a templom visszahívja majd azokat is Remetére, akik a világban máshol kerestek egzisztenciát. „Mert lesz miért, lesz hová hazajönni”.

A közösség számára reményt szimbolizáló templom értékét emelte ki Bende Sándor megyei tanácsos is, aki szerint „nagy öröm, ha nem halottas kápolnát, hanem templomot építhetünk”. Az ünnepségre összeseregletteket az alszegiek várták mise után, süteménnyel, itókával kínálva, jövő ilyenkorra, a második búcsúünnepre is visszavárva.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 23., szerda

Vasárnap még napoztunk, szerdán pedig elindult a távfűtés Gyergyószentmiklóson

Elindította a távfűtést Gyergyószentmiklóson a Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű (HVCSK). Három-négy nap alatt minden lépcsőházban kimelegednek a fűtőtestek. A lakókat kérik, hogy ellenőrizzék és légtelenítsék a rendszereket.

Vasárnap még napoztunk, szerdán pedig elindult a távfűtés Gyergyószentmiklóson
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni

Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni
2026. szeptember 22., kedd

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső
2026. szeptember 21., hétfő

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat

Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat
Hirdetés
2026. szeptember 20., vasárnap

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat

Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat
2026. szeptember 18., péntek

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet

Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet
2026. szeptember 18., péntek

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi

Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi
Hirdetés
2026. szeptember 17., csütörtök

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt

Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt
2026. szeptember 17., csütörtök

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson

Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson
2026. szeptember 17., csütörtök

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst

Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst
Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst
2026. szeptember 17., csütörtök

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst

Hirdetés