
Nyártól korszerű épületben dolgozhat Borszék turisztikai menedzsmentje – az új iroda a fürdőváros és környéke turisztikai információs szolgáltatásait látja majd el. Létrehozását európai uniós pályázat teszi lehetővé.
2015. január 23., 16:022015. január 23., 16:02
„Most indítjuk a közbeszerzést és remélem, nyáron, a borszéki napok keretében avathatjuk a létesítményt” – jelezte Mik József, Borszék polgármestere. A szerkesztőségünkbe juttatott közlemény szerint az elöljáró múlt év végén írta alá a támogatási szerződést, amely révén uniós alapokból indulhat közelebbről a 627 ezer lej összértékű beruházás.
„Nagyon modern, teljes felszereléssel ellátott irodában fogadhatjuk várhatóan már augusztustól az érdeklődő turistáinkat: információs terminált, fűtést, napelemeket és minden korszerű eszközt a pályázat részeként kap a város. Szeretnénk, ha állandóan működne. A régi kis épületünknek más rendeltetést adunk, hisz azt csak melegebb időszakban használhattuk” – mutatott rá a polgármester.
Az információs iroda tevékenységének meghatározásán jelenleg is dolgozik az önkormányzat, az elképzelések szerint feladata lesz a turisták tájékoztatása, naprakész információ szolgáltatása, megyei és helyi kiadványok, prospektusok bemutatása, továbbítása, továbbá az adatgyűjtés, adatszolgáltatás, statisztikák készítése és továbbítása.
A közlemény rámutat, hogy Borszék nem csupán az Ó-sáros fürdő forgalmát kell hatékony stratégiával ismertté, kihasználttá tegye, de a jelenleg 50 százalékban kész, napi ezer fő egyidejű befogadására készülő kezelő- és wellness-központ számára is elő kell készítse a turisztikai információs környezetet. „Jelenleg folyamatban van Borszék fürdővárosi rangjának hivatalos visszaszerzése is: az országos érdekeltségű üdülőtelep minősítést a város az Ó-sáros fürdő beüzemelésével is indokolja, de a 2015 őszéig lezáruló, 100 százalékos útfelújítás és az infrastruktúra minden tekintetben történő teljes kiépülése is ezt erősíti” – áll a közleményben.
A leendő borszéki turisztikai irodában dolgozó személy kiléte nincs meghatározva. Borszék polgármestere jelezte, szeretettel várnak önkéntes gyakorlatra ilyen szakon tanuló egyetemistákat is.
Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.
A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.
Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.
szóljon hozzá!