Tudásátadás stressz- és tudománymentesen

•  Fotó: Balázs Katalin

Fotó: Balázs Katalin

Gyűjtést szerveztek Alfaluban: régi népdalokat szeretnének felidéztetni az idősek emlékeiből, hogy a tudás el ne vesszen. Úgy hogy az öregek ne csak adjanak, a fiatalok ne csak kapjanak – így gondolta jónak Sándor Csaba kezdeményező, néptáncoktató.

2016. február 01., 14:142016. február 01., 14:14

Tokány készült vasárnap este az alfalvi művelődési ház udvarán. Volt, amivel meglocsolni is, hiszen sokan érkeztek, és nem üres kézzel. Sándor Csaba az ötletgazda. A helyszínt is ő választotta, a miértre a válasza egyszerű: „Azért, mert édesanyám alfalvi. Ezen felül pedig azért, mert van néhány izgalmas dallam, ami a Bartók-gyűjtésekből előkerült. Nagyon mély szövegében és dallamában, és arra vagyok kíváncsi, hogy most előkerül-e azok valamilyen változata vagy valami olyan régi népdal, amit elfelejtettnek hittünk. Minthogy az ének és tánc nem elválasztható, így beszélgetéssel kezdjük, amiből aztán nótázás lesz. A zenészek itt vannak, s így a nóta akármikor átmehet táncba.”

A gyűjtés módjára is válaszolt: „A gyűjtésnek én a tudományos megközelítésétől kicsit visszariadok. Úgy gondolom, az a rengeteg idős ember, aki őriz magában sok-sok régi népdalt, megérdemlik, hogy szőrmentén bánjunk velük. Először be kell férkőzni a bizalmukba. Mert az idős embernél minden nap más, nem lehet tudni, hogyan ébredt, mije fáj, mikor és mire nyit ki feléd. Ez annyira gazdag, hogy érdemes hagyni, történjen úgy, ahogy jön. Stresszmentesen, tudománymentesen. Viszont ha ott van húsz barátod, akik ilyesmivel másképp nem foglalkoznának, elmennének az öregek mellett, és nem tennének fel egy kérdést sem, akkor lehessenek egy ilyen alkalomnak részesei. Ami aznap felszínre jön, az legyen egy közös ajándék.”

Az említett „húsz barát” a Porozó táncklubba járók egy része. Nem zárt közösség, azoknak van köztük helyük, akik néptáncolni akarnak akár diákok, akár ötven év fölöttiek. Hetente egyszer a Gyergyószentmiklóson van a találkozó, de eljárnak a szárhegyi, a remetei táncházba. A gyergyószéki települések szinte mindegyikében van legalább egy porozós, de a táncoktató szerint a legerősebb magot az újfalviak képezik, akik önerőből néznek egyre mélyebbre a gyergyói népzenébe. „Nemcsak muzsikálják a gyergyói zenét, hanem fontosnak tartják, hogy ők a gyergyói zenének az éltetői. És ez nagy szó.”

Ilyen ifjú társaság várta az idős embereket a művelődési házban. Valami újat akartak kapni az eddig szerzett tudásukhoz. „Azt mondják a tudósok, hogy már újat nem nagyon lehet termelni. Viszont közösséget formálni lehet – mondta Sándor Csaba. – Ha ide bejön hat idős, asszonyok, férfiak vegyesen, és ők majd úgy mennek haza, hogy tele lesz a szívük, ha azt mondják: ezek a fiatalok kíváncsiak ránk, s ezt a komájuknak is továbbmondják, akkor a következő alkalomra már egymást szólítják meg, s keresni fognak emlékeikben, hogy még adhassanak. Mi most régi dalokat kérünk tőlük, és az együttlét élményét adjuk. Ezt ők legközelebb újra meghálálják. És ha ez megtörténik, akkor minden megvan.”

Érkeztek is az idős emberek: Nagy Teréz és Vad Erzsi Borzontról, Alfaluból Vizoli Demeter, a jó „zsukás” hírében álló idős táncos mellett az asszonyok is: Kis Amáli és Nagy Erzsébet, sőt még Kis Erzsébet, Sövér Elek húga is ott volt. A muzsikusok értették a dolgukat, úgy húzták, hogy az kikövetelt még egy szakaszt, amibe mindenki bepótolta azt a részt, ami felsejlett benne a régmúltból. Magukon is meglepődtek az idős emberek. Vizoli bácsi akkor, amikor egy olyan dalba kezdett, amit tízévesen énekelt utoljára: „most is tudom a szövegét, pedig soha le nem írtam” – mondta, s aztán megpótolta: „Annak idején mi sokat énekeltünk, egymástól tanultunk, de ha bekerült egy kazetta, az kincset ért. Egész éjszakákat dúdoltuk. Akkoriban divat volt énekelni. Az utcán is.”

Balázs József festőművész, akiről azt hinnénk, kisujjában van minden, ami alfalvi, szintén csodálkozhatott: „ez mágia, ami itt történik. Az idő megállt, s a teremtés, a népdalokon keresztül újratölti magát.”

A farsangi találkozót újabbak követik – ez az elképzelés. A böjtben „megemésztik”, átelmélkedik, amit eddig kaptak, s aztán ha újra vágynak egymás társaságára, húsvét után üzennek utánuk: kíváncsiak rájuk. S ami addig felszínre kerül az öregek lelkében, lesz, akiknek megmutatni.

Csibi Márti, Balázs Katalin

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 20., vasárnap

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat

Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat
Hirdetés
2026. szeptember 18., péntek

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet

Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet
2026. szeptember 18., péntek

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi

Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi
2026. szeptember 17., csütörtök

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt

Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt
Hirdetés
2026. szeptember 17., csütörtök

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson

Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson
2026. szeptember 17., csütörtök

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst

Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst
Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst
2026. szeptember 17., csütörtök

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst

2026. szeptember 16., szerda

Két rendhagyó kulturális esemény költözik a templomok falai közé Gyergyószentmiklóson

Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.

Két rendhagyó kulturális esemény költözik a templomok falai közé Gyergyószentmiklóson
Hirdetés
2026. szeptember 16., szerda

Huszonnyolcadszor ünnepelnek a gazdák Gyergyóalfaluban

Immár 28. alkalommal szervezik meg Gyergyóalfaluban a Gazdanapot, amely az évek során a község egyik legfontosabb és legkedveltebb közösségi rendezvényévé nőtte ki magát. A szervezők ezer látogatót várnak szombaton a Réteskertben.

Huszonnyolcadszor ünnepelnek a gazdák Gyergyóalfaluban
2026. szeptember 14., hétfő

Nemcsak előadás lesz: kérdezni is lehet az orvosoktól

Interaktív egészségügyi panelbeszélgetéseket indít a gyergyószentmiklósi kórház és az Itthon Közösen a Holnapért Egyesület, hogy hiteles információkkal segítse a lakosságot a betegségek megelőzésében és az egészség megőrzésében.

Nemcsak előadás lesz: kérdezni is lehet az orvosoktól
2026. szeptember 13., vasárnap

Urmánczy Nándor-díjjal tüntették ki Bölöni Lászlót

Urmánczy Nándor-díjjal tüntették ki Maroshévízen Bölöni Lászlót. A legendás labdarúgó és edző sportpályafutását, emberi tartását, valamint magyarságához való ragaszkodását ismerték el.

Urmánczy Nándor-díjjal tüntették ki Bölöni Lászlót
Hirdetés