
Fotó: Pethő Melánia
Az évek folyamán több gólya pusztult el a gyergyószentmiklósi Tanulók Háza udvarán. Az eset csütörtökön is megismétlődött, és mint eddig mindig, ennek is a „gyilkos” villanyoszlop volt az oka.
2013. július 18., 16:432013. július 18., 16:43
2013. július 18., 17:032013. július 18., 17:03
Ismét gólyatetemet találtak a Tanulók Háza udvarán álló villanyoszlop alatt. A madár elpusztulásának okát nem kell fejtegetni, a villanyoszlopon történő gólyahalál eléggé általánosnak mondható. A Tanulók Háza udvarán sem az első eset, hogy áramütés miatt veszti életét egy-egy gólya. Volt rá példa, hogy a magasfeszültségi pózna tetejére szálló madár valósággal szétrobbant, a rövidzárlat következtében áram nélkül maradt a közeli Forradalom-negyed. Most nem volt ilyen következménye a szerencsétlen esetnek.
Vadász Szatmári István, a Tanulók Háza vezetője kérdésünkre elmondta, évekkel ezelőtt írásban jelezte a problémát az áramszolgáltató vállaltnak, kérve az illetékeseket, a további hasonló esetek elkerülése érdekében szereljenek fészeknek helyet adó kosarat az oszlopra. Kérését elutasították mondván, a magasfeszültségi oszlop nem alkalmas erre.
A probléma forrása tehát továbbra is orvosolatlan, a „háziak” mindössze annyit tehetnek, hogy elszállíttatják a szerencsétlenül járt madarak tetemét.
Dr. Bíró Levente tüdőgyógyász A leggyakoribb légúti betegségek megelőzése címmel tart előadást Gyergyószentmiklóson.
Tájékoztató megbeszélésre hívja a lakosságot Gyergyóalfalu községvezetése az autópálya-beruházással kapcsolatban. Az esemény január 22-én, csütörtökön 12 órára van meghirdetve a helyi kultúrház színháztermébe.
Noha hosszú sorok nem alakultak ki, folyamatos a forgalom a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal adóosztályának pénztáránál. Január 15-től lehet befizetni a 2026-os évi helyi adókat.
Idén is ünnepi gálaműsorral köszöntik a Magyar Kultúra Napját a Gyergyói-medencében. Az eseménynek ezúttal a ditrói Kőrösi Csoma Sándor Művelődési Ház ad otthont január 18-án, vasárnap 18 órától.
Idén is folytatják a Tarisznyás-estek sorozatát Gyergyószentmiklósón a Tarisznyás Márton Múzeumban.
Gyergyószentmiklós viseli Magyarország külhoni ifjúsági fővárosa címet idén, amelyet Cegléd testvérvárossal párban nyert el. A kitüntetéssel járó 100 millió forintos támogatás konkrét fejlesztéseket hoz: például ifjúsági központ épül.
Súlyos tűzesethez riasztották a tűzoltókat: Salamáson lángra kapott a helyi rendőrőrs épülete. A tűz az épület tetőszerkezetét és a manzárdot érinti, mintegy 200 négyzetméteres felületen.
Egy lángoló mezőgazdasági épülethez riasztották szerdán reggel a tűzoltókat Gyergyóremetére: egy nagyméretű istálló gyulladt ki egy farmon. Szerencsére sem emberi sérülés nem történt, sem állatokban nem esett kár.
A lakosság kisebb arányban volt jó adófizető, a cégeknél viszont jelentős adósságcsökkenés történt 2025-ben Gyergyószentmiklóson. A 2026-os évre vonatkozó helyi adók és illetékek befizetése január 15-től lehetséges a városban.
Turisztikai Desztináció Menedzsment alapításával tenné ismertebbé, vonzóbbá a városi és gyilkostói vendéglátóhelyeket, valamint a turisztikai kínálatot Gyergyószentmiklós. Az új évtől bevezetett idegenforgalmi illeték teremti meg ehhez az alapot.
szóljon hozzá!