
Fotó: Baricz Tamás Imola
Böjte atya gyerekeit segíti Szolidáris harapnivaló akciójával a Harmopan Rt. Az októberben indított új program célja, hogy hozzájáruljon a helyi – gazdaságilag kiszolgáltatott – közösségek megerősítéséhez, fellendítéséhez.
2013. december 18., 16:552013. december 18., 16:55
2013. december 18., 17:102013. december 18., 17:10
A Szolidáris harapnivaló első akciója a Ferences cipó volt, amely bevételének 2 százalékát a Dévai Szent Ferenc Alapítványnak ajánlotta fel a vállalat. Az akció október 28-án kezdődött és december 15-ig tartott. A Harmopan Rt. üzlethálózatában ezen idő alatt több mint 15 ezer darab Ferences cipó kelt el.
„Programunk által fenntartható módon szeretnénk segíteni a környezetünkben élő hátrányos helyzetű közösségeket. A fenntarthatóság azt jelenti, hogy szolidáris szolgáltatásainkat úgy határozzuk meg és olyan üzleti modellre építjük, hogy különálló tőkét, pénzügyi alapot tudjunk létrehozni azok számára akik erre rászorulnak. Így történt ez a Ferences cipóval is!” – mondta Bartis Botond, a vállalat marketingigazgatója.
A gyergyószentmiklósi üzlet vezeti a sort
A legtöbb cipót a vállalat gyergyószentmiklósi üzletében vásárolták meg, az itt eladott Ferences cipók száma eléri a 2500 darabot. A csíkszeredai, maroshévízi és udvarhelyszéki kenyérboltokban is szépen fogyott a cipó, összességében ezek közül a csíkszeredai boltokban kelt el a legtöbb. „Rengeteg pozitív, elismerő visszajelzés érkezett mind a termékünkre, mind magára az akcióra. Ez nagyon fontos, hiszen ez konkrét alapot és okot szolgáltat a folytatásra. Szeretnénk, ha az idén októberben megkezdett programunk sokak számára példaértékűvé válna, hiszen mi így akarjuk felhívni a figyelmet a környezetünkben lévő társadalmi problémákra” – hangsúlyozta a vállalat marketingigazgatója.
Vásárlás közben adakoztak is
A Ferences cipók bevételének 2 százalékát, azaz 1000 lejt a vállalat ezen a héten fogja átutalni Böjte atya gyerekeinek, a Dévai Szent Ferenc Alapítványnak. „Ez az érték tulajdonképpen Hargita megye lakóinak pénze, hiszen a Ferences cipót megyeszinten több mint harminc ponton lehetett megvásárolni. Erre az összegre mi úgy tekintünk, mintha a helyi emberek ajánlanák fel a Dévai Szent Ferenc Alapítványnak. Örvendetes, hogy vásárlóink úgy tudtak hozzájutni a cipóhoz, hogy annak elfogyasztása mellett pénzükkel még jót is cselekedhettek” – fejtette ki Bartis Botond.
Gazdagabb karácsony az otthonokban
A Dévai Szent Ferenc Alapítvány Hargita megyében található legnagyobb otthonainak a vállalat ezen a héten nápolyiszelet-csomagokat is adományoz. „Az alapítvány csíksomlyói, tusnádfürdői, gyergyószárhegyi, gyergyószentmiklósi és kászoni otthonaiban 330 gyermek nevelkedik, ezeknek a gyerekeknek ezen a héten nápolyiszelet-csomagokat is küldünk, hogy az idei karácsonyfa alatt egy kicsivel több édesség jusson számukra” – jegyezte meg az igazgató.
A Ferences cipónak nevezett korpás kenyér továbbra is kapható lesz a Harmopan boltjaiban, és a Szolidáris harapnivalónak az új évben is lesz folytatása, a vállalat újabb termékeket is megjelentet.
Több pályázathoz és fejlesztéshez szükséges határozattervezetet is elfogadott Gyergyószentmiklós önkormányzati képviselő-testülete szerdai rendkívüli ülésén. Napelemes rendszer épül a kórháznál, és digitalizálják a városháza működését.
Elindította a távfűtést Gyergyószentmiklóson a Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű (HVCSK). Három-négy nap alatt minden lépcsőházban kimelegednek a fűtőtestek. A lakókat kérik, hogy ellenőrizzék és légtelenítsék a rendszereket.
Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.
A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
szóljon hozzá!