Több család tűzifája semmisült meg Gyergyószentmiklóson

A gyergyószentmiklósi Testvériség sugárúton, a Kereskedelmi Bank mellett álló kétemeletes tömbház udvarára riasztották a tűzoltókat csütörtökön reggel. A tömbház lakói által épített fásszínek gyúltak ki, összesen hat építmény égett ki egészben vagy részben.

Gergely Imre

2015. január 08., 17:172015. január 08., 17:17

2015. január 08., 17:182015. január 08., 17:18

A hatvanas években épült tömbházban nem volt távfűtés, a lakók fával biztosították lakásaik melegét, és a színekben tárolták a tüzelőt. Most több családnak teljesen elégett a fája. A leginkább károsodott színben egy tonna brikett semmisült meg. A tüzelő mellett tönkrementek maguk a tároló építmények is. A tömbházban lakók számításai szerint mintegy tízezer lejre tehető a káruk.

Amint azt Dudu Ovidiu ezredes, az Olt Sürgősségi Esetek Felügyelőségének munkatársa közölte, a tűz mintegy 60 négyméternyi felületen égett, és hat fásszínt érintett. A helyszíni vizsgálatok alapján megállapították, a tüzet egy, a környező kémények valamelyikéből kipattant szikra okozhatta.

A tűzesetet reggel 8 óra 47 perckor jelentették a lakók, a tűzoltók pedig perceken belül a helyszínre értek, sikerült megfékezni a lángok továbbterjedését, és kora délutánra teljesen eloltották tüzet. A tömbházban élőknek azonban még legalább egy napig figyelniük kell, nehogy újra fellobbanjon a tűz a parázsló gerendákról.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 22., kedd

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni

Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső
2026. szeptember 21., hétfő

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat

Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat
2026. szeptember 20., vasárnap

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat

Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat
Hirdetés
2026. szeptember 18., péntek

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet

Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet
2026. szeptember 18., péntek

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi

Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi
2026. szeptember 17., csütörtök

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt

Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt
Hirdetés
2026. szeptember 17., csütörtök

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson

Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson
2026. szeptember 17., csütörtök

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst

Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst
Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst
2026. szeptember 17., csütörtök

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst

2026. szeptember 16., szerda

Két rendhagyó kulturális esemény költözik a templomok falai közé Gyergyószentmiklóson

Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.

Két rendhagyó kulturális esemény költözik a templomok falai közé Gyergyószentmiklóson
Hirdetés