Terítéken az örmény kultúra és gasztronómia

A Kisboldogasszony ünnepe köré szervezett rendezvényen az örmény kultúra, hagyományok és gasztronómia bemutatására is hangsúlyt fektettek a szervezők. A háromnapos „örményfesztivál” fő eseménye a szokásokhoz híven az örmény búcsú volt. 

Baricz-Tamás Imola

2014. szeptember 08., 17:172014. szeptember 08., 17:17

2014. szeptember 09., 10:312014. szeptember 09., 10:31

A vasárnap délben tartott búcsús szentmisét Szakács Endre örmény katolikus általános helynök celebrálta, ünnepi szónok Baróti László Sándor szentszéki tanácsos, ditrói plébános volt. A Kisboldogasszony ünnepén egyben Szűz Mária születésének ünnepén Baróti László Sándor prédikációjában a gyermekből anyává lett Máriáról szólt. Kiemelte továbbá a gyermekvállalás fontosságát.

„A Kárpát-medencében azok fognak élni, akik akarnak, akik vállalják, akik megmaradnak. Az pusztul el itt el, aki nem remél, aki menekül” – mondta. A templomkertben a Vörös Köpönyegesekkel körmeneten vettek részt az  ünneplők, majd a közösségi ház udvarára várták a szervezők. A vaskerteses gyerekek fúvós előadását követően a 25 éves örmény kórus énekelt.

Eközben már készülődtek a szakácsok, ugyanis a IV. Hurutfesztivál vette kezdetét. Nagy üstökben rotyogtak az örmény finomságok. Az angadzsáburlevest kínálták a szakácsok, mindenki megkóstolhatta a Keresztes Ágnes néni-féle örmény finomságot, erre az alkalomra segítővel kétezer kis „fület” készítettek. Másik üstben Zakariás Péter és Rozália fűzött ízletes ételt, de Bogdánfi Álmos angadzsáburlevesét is ízlelgethette a zsűri. Bajkó László tasakba zárta az örmény ízeket, gyergyói örmény levest kínált, olyat, amelyet minden háziasszony gyorsan elkészíthet. Az örmény raguból, mely nem versenyre készült mindenkit megvendégeltek.

Mezei Anikó harminc liter tejből főzte az érdeklődök szeme láttára a hurutot. Jánossy Alíz, a Magyar Népi Ízőrző Lovagrend tagja pedig dalauzit készített a gyerekek örömére. A Hegyesi Alíz nénitől származó recept alapján elkészített örmény édességből került szombaton este a nagykövet asztalára is. Három dolog szükséges a dalauzihoz: méz, mák és dió, ezt a három szót ismételgette kicsi és nagy miután megkóstolta a finomságot.

Gazdára talált a Portik Sándor által felajánlott, az örmény templomot ábrázoló alkotás is, tulajdonosa Fórika Sebestyén. A rendezvény keretében az örmény templomban adott koncertet Cserei Csaba ütőhangszer művész is. A Gyergyói örményekről címmel megjelentetett kiadványt is a rendezvény keretében mutatták be több komoly, esetenként tudományos vagy történelmi vonatkozású programpont mellett.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 24., péntek

A jövőnek üzen a Szent Miklós-templom tornyában elhelyezett új időkapszula

Visszakerült a toronygomb és a kereszt a gyergyószentmiklósi Szent Miklós-templom tornyára. A péntek délelőtti esemény nem csupán a felújítás egyik leglátványosabb mozzanata volt, hanem a jelen nemzedékének üzenete is a századok múlva élőknek.

A jövőnek üzen a Szent Miklós-templom tornyában elhelyezett új időkapszula
Hirdetés
2026. július 23., csütörtök

Elkerülőút, hídfelújítás és az elmaradhatatlan Monturist

A Vitalissima Kft. működtetheti a tömegközlekedést, módosították a kis elkerülő út nyomvonalát, és újabb kísérletet tesznek a Monturist vezetőváltására. Gyergyószentmiklós önkormányzata emellett előkészíti a Gábor Áron utcai Békény-híd felújítását.

Elkerülőút, hídfelújítás és az elmaradhatatlan Monturist
2026. július 23., csütörtök

Egykor az egész városközpontot fűtötte, most végleg eltűnik a régi kazánház

Bontják a Kárpát és a Köves utcák tömbházai közelében álló régi kazánházat Borszéken. A több mint harminc éve használaton kívül álló épület felszámolásával a városrész rendezését készítik elő.

Egykor az egész városközpontot fűtötte, most végleg eltűnik a régi kazánház
2026. július 22., szerda

Ízek sokszínűsége: jön a borszéki bográcsfesztivál

Más évekhez képest visszafogottabb zenei programmal, de gazdag gasztronómiai kínálattal várja a vendégeket a július 24–26. között következő bográcsfesztivál. A szervezők idén a helyi és térségi ízeket állították a borszéki események középpontjába.

Ízek sokszínűsége: jön a borszéki bográcsfesztivál
Hirdetés
2026. július 22., szerda

Székelyföldi Lovas Ünnep: több felhívást is közzétettek a szervezők

Néhány napon belül elkészül a 19. Székelyföldi Lovas Ünnep teljes, négynapos programja. Az augusztus 20–23. között Gyergyószentmiklóson sorra kerülő rendezvény szervezői lovasok, szekeres gazdák és kutyatartók számára is felhívást tettek közzé.

Székelyföldi Lovas Ünnep: több felhívást is közzétettek a szervezők
2026. július 22., szerda

Szúnyog- és kullancsirtás lesz Gyergyószentmiklóson

Rovarirtást végez Gyergyószentmiklós önkormányzata július 27-én, hétfőn 21 és 24 óra között. A szúnyogok és kullancsok ellen történik az intézkedés.

Szúnyog- és kullancsirtás lesz Gyergyószentmiklóson
2026. július 22., szerda

Reneszánsz és barokk lantzene csendül fel a Transylvanikban

Különleges zenei est várja az érdeklődőket csütörtökön 19 órától a gyergyószentmiklósi Transylvanik kézműves söröző emeleti termében. A rendezvény vendégei Lőrinczi György és Gagyi Dénes historikus hangszerkészítők, lantkészítő mesterek lesznek.

Reneszánsz és barokk lantzene csendül fel a Transylvanikban
Hirdetés
2026. július 20., hétfő

Figyelmeztető sztrájkot tartottak a gyergyószentmiklósi kórház dolgozói is

Figyelmeztető sztrájkot tartottak hétfőn 9 és 11 óra között a Gyergyószentmiklósi Városi Kórház alkalmazottai az országos tiltakozó akcióhoz csatlakozva. A munkabeszüntetés ideje alatt a sürgősségi betegellátás folyamatosan biztosított volt.

Figyelmeztető sztrájkot tartottak a gyergyószentmiklósi kórház dolgozói is
2026. július 20., hétfő

Másodszor találkoznak a székelyföldi vándorbölcső-lakók

A jövőféltők előtt nem lehet kétséges a bőséges gyermekáldás fontossága, különösen mifelénk nem. Éppen ezért bír kiemelt jelentőséggel a székelyföldi vándorbölcső-lakók találkozója, amelynek második felvonását Oroszhegyen tartják augusztus 8-án.

Másodszor találkoznak a székelyföldi vándorbölcső-lakók
2026. július 17., péntek

Amikor már semmilyen összefogás nem segíthet...

Néhány nappal ezelőtt írtunk arról az összefogásról, amely a gyergyószentmiklósi Szabó Rékáért indult. Szomorú hírt közölt Péter Melinda, Réka édesanyja: a fiatal lány elhunyt. A család kéri, hogy az értük indított gyűjtés már ne folytatódjon.

Amikor már semmilyen összefogás nem segíthet...
Hirdetés