Térfigyelő rendszert építenek ki Gyergyószentmiklóson

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Hol van leginkább szükség térfigyelő kamerákra? Erre a kérdésre várják a gyergyószentmiklósiak javaslatait a városházán. Idén ugyanis elkezdődik a kamerarendszer kiépítése, és az első készülékeket azokon a helyeken fogják felszerelni, amelyekre vonatkozóan a legtöbb javaslat érkezik.

Gergely Imre

2016. március 10., 13:532016. március 10., 13:53

Vannak olyan helyek Gyergyószentmiklóson, ahol sorozatosan kihágások, bűncselekmények történnek. Első lépéseként ezeket a helyeket szeretnék bekamerázni, hogy az ott történő bűncselekmények elkövetőit be lehessen azonosítani, de főképp azért, hogy a kamerák segítségével minimálisra csökkentsék a bűnözést. A hatóságokhoz érkezett bejelentésekből jól behatárolhatók ezek a gócpontok, de a lakosság javaslatait is várják március 31-ig a városházán – közölte Nagy Zoltán megbízott polgármester.

Az már eldőlt, hogy idén biztosan lesznek kamerák a város fő bejáratainál, de figyelni fogják a Kaufland környékét a Tölgymező utca bejáratával együtt, a téglagyári iskolát, valamint a városközpontot is, ahol gyakoriak a randalírozások, rongálások. Kamerákat szerelnek azon kisebb utcák bejárataihoz is, ahol a tapasztalatok szerint illegálisan kitermelt fát szállítanak be az erdőkből. Ahogy Nagy Zoltán fogalmazott, „látni fogjuk, hogy ki ment ki üres szekérrel, és ki jött vissza megpakolva. Vagy éppen fordítva” – utalva ezzel arra is, hogy így azonosíthatók lesznek a szemetelők is. A tervek szerint harminc ponton működnek majd kamerák, de a későbbiekben a rendszer még bővíthető lesz.

Erre az évre 100 ezer lejt különítettek el a város költségvetéséből a térfigyelő-hálózat kiépítésére. Ebből idén mindenképpen kiépítenék a kábelrendszert vagy felszerelnék rádiójel-leadókat, attól függően, hogy melyik megfigyelőrendszer látszik majd megfelelőbbnek. Beüzemelik a megfigyelőközpontot is a helyi rendőrségnél, illetve az első kamerákat bekapcsolják.

A helyi rendőrségnél 24 órás szolgálat lesz, és rögzítik, archiválják is a filmezett anyagot. Mindezt a törvények előírásai szerint és csakis erre felhatalmazott szakemberek irányítása mellett.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 20., vasárnap

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat

Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat
Hirdetés
2026. szeptember 18., péntek

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet

Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet
2026. szeptember 18., péntek

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi

Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi
2026. szeptember 17., csütörtök

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt

Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt
Hirdetés
2026. szeptember 17., csütörtök

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson

Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson
2026. szeptember 17., csütörtök

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst

Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst
Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst
2026. szeptember 17., csütörtök

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst

2026. szeptember 16., szerda

Két rendhagyó kulturális esemény költözik a templomok falai közé Gyergyószentmiklóson

Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.

Két rendhagyó kulturális esemény költözik a templomok falai közé Gyergyószentmiklóson
Hirdetés
2026. szeptember 16., szerda

Huszonnyolcadszor ünnepelnek a gazdák Gyergyóalfaluban

Immár 28. alkalommal szervezik meg Gyergyóalfaluban a Gazdanapot, amely az évek során a község egyik legfontosabb és legkedveltebb közösségi rendezvényévé nőtte ki magát. A szervezők ezer látogatót várnak szombaton a Réteskertben.

Huszonnyolcadszor ünnepelnek a gazdák Gyergyóalfaluban
2026. szeptember 14., hétfő

Nemcsak előadás lesz: kérdezni is lehet az orvosoktól

Interaktív egészségügyi panelbeszélgetéseket indít a gyergyószentmiklósi kórház és az Itthon Közösen a Holnapért Egyesület, hogy hiteles információkkal segítse a lakosságot a betegségek megelőzésében és az egészség megőrzésében.

Nemcsak előadás lesz: kérdezni is lehet az orvosoktól
2026. szeptember 13., vasárnap

Urmánczy Nándor-díjjal tüntették ki Bölöni Lászlót

Urmánczy Nándor-díjjal tüntették ki Maroshévízen Bölöni Lászlót. A legendás labdarúgó és edző sportpályafutását, emberi tartását, valamint magyarságához való ragaszkodását ismerték el.

Urmánczy Nándor-díjjal tüntették ki Bölöni Lászlót
Hirdetés