Látszott a Hóvirág néptáncegyüttes hetedik fesztiválján, a székely és több magyar tájegység viseletébe öltözött fiatalok valóban belső késztetésből élik, éltetik a népzene-, néptánckultúrát, nem csupán őrzik elveszett, letűnt korok emlékeit.
2015. augusztus 24., 15:142015. augusztus 24., 15:14
Forgott a szoknya, dobbantak a lábak, szólt a muzsika, a szíveket jóleső érzés, büszkeség töltötte el a Hóvirág néptáncfesztivál eseményeit követve. Amíg a fiatalság ilyen örömmel és mosollyal ropja az ősöktől örökölt mozdulatokat, amíg emelt fejjel, tele torokból énekelik a nép száján keletkezett dalokat, nincs, miért szomorúnak lenni, van jövőjük a hagyományoknak és a nemzetnek is.
A néptáncfesztivál nyitányán elhangzott, a hagyományőrzés nem a hamu őrzése, hanem a láng továbbadását jelenti. Láthatta a gyergyószentmiklósi közönség, a láng él, világít és szíveket melegít.
A hétvégén lezajlott eseményen a házigazda Hóvirág táncegyüttes mellett testvérvárosokból érkezett táncosok mutatták meg magukat, Somorja és Kiskunmajsa néptáncosai találkoztak. A város már a reggeli órákban zenével, énekszóval lett jobb hangulatú, a táncosok szekereken járták körbe a főbb utakat, s több helyen le is ugráltak, táncra perdültek. Szombat este a a Mayossa táncegyüttes mutatott be táncjátékot Az eladott lány címmel, majd vasárnap a vendég és házigazda fellépők gálaestje zárta a fesztivált. Nagy tapsot érdemeltek és kaptak. Persze ezek után még hajnalig ropták a táncházban.
Amint azt a hóvirágosok vezetője elmondta, az eseményhez természetesen kellettek a támogatók, hiszen pénz nélkül manapság már nem nagyon lehet semmit csinálni, de úgy készültek, úgy terveztek, hogy ha senkitől egy fityinget nem kapnak, akkor is lesz Hóvirág néptáncfesztivál, mert táncnak lenni kell.
„Három éjjel három nap nem elég a lábamnak” – szólt népdallal az üzenet: ne legyen elég, legyen nyolcadik és sokadik Hóvirág fesztivál is. Hogy azok is láthassák, bekapcsolódhassanak, akiknek ez most nem sikerült.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.
Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.
Immár 28. alkalommal szervezik meg Gyergyóalfaluban a Gazdanapot, amely az évek során a község egyik legfontosabb és legkedveltebb közösségi rendezvényévé nőtte ki magát. A szervezők ezer látogatót várnak szombaton a Réteskertben.
Interaktív egészségügyi panelbeszélgetéseket indít a gyergyószentmiklósi kórház és az Itthon Közösen a Holnapért Egyesület, hogy hiteles információkkal segítse a lakosságot a betegségek megelőzésében és az egészség megőrzésében.
szóljon hozzá!