
Barlangászok, hegyi- és barlangi mentők csapatát erősíthetik hamarosan azok a gyerekek, akik a Gyilkostó Adventure Egyesület táborában vettek részt az elmúlt héten.
2015. szeptember 30., 15:502015. szeptember 30., 15:50
A Hagymás-hegység csodálatos karsztformái – e nevet viselte a tábor, illetve az a projekt, melynek keretén belül az elméleti és gyakorlati tudásszerzés, erőpróba és kikapcsolódás megvalósulhatott. A Békás-szorosban lévő Gyopár kertben vertek tanyát házban és sátrakban a gyergyószéki fiatalok. A tervezett létszámhoz képest lényegesen többen, húsz helyett huszonheten táborozhattak itt. Ennek oka a túljelentkezés volt, a meghívottal jönni akart a testvér, a barát is – magyarázza Simon László táborvezető.
Az oldódó kőzetekkel, konkrétan a mészkővel ismerkedtek a táborhelyen reggel tartott elméleti felkészítőn, majd minden nap indultak terepre. A táborozók Máriakő-túrával indították a terepgyakorlatokat, majd a Postafalon sziklamászást és kiépített pályán függőleges barlangjárás technikáját tanulták, ugyanakkor a közelben kiképezett kötélpályát ismerték meg. Egy napon voltak a Kupásban, ismerkedve a zsombolyokkal, hét gyerekkel sikerült a 25 méter mély aknabarlangot is megismerni. A csapat többi része a Czohárd-barlangban vöröskeresztesek segítségével vett részt mentési akcióban.
A sziklák és barlangok világán kívül még egy helyen találkoztak karsztformákkal a táborozók: kanyontúrán jártak, a víz formálta alakzatokat vettek szemügyre a Lapos-szorosban, majd a Kis-Békásban ismerhették meg a biztonságos patakjáráshoz szükséges neoprén ruházatot. Összegezve a tábori élményeket Simon László úgy látta, a gyerekek szívesen vannak a természetben, érdekli őket a kaland és az erőpróbák, adrenalin-bomba viszont elmaradhatatlan, hogy örömüket leljék, és ne feladatnak éljék meg a szikla-, illetve barlangjárást.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.
Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.
Immár 28. alkalommal szervezik meg Gyergyóalfaluban a Gazdanapot, amely az évek során a község egyik legfontosabb és legkedveltebb közösségi rendezvényévé nőtte ki magát. A szervezők ezer látogatót várnak szombaton a Réteskertben.
Interaktív egészségügyi panelbeszélgetéseket indít a gyergyószentmiklósi kórház és az Itthon Közösen a Holnapért Egyesület, hogy hiteles információkkal segítse a lakosságot a betegségek megelőzésében és az egészség megőrzésében.
szóljon hozzá!