
Fotó: Bencze Melinda
A sepsiszentgyörgyi Amőba Alapítvány szervezésében tartottak egész napos tevékenységeket kisiskolás gyermekeknek az elmúlt héten, a vakáció alkalmából. A fiatalok kézműves tevékenységeken vehettek részt, valamint saját történelmükkel ismerkedhettek meg.
2014. november 10., 18:112014. november 10., 18:11
2014. november 10., 18:122014. november 10., 18:12
Bereczki Ágota, a programban tevékenykedő egyik tanítónő elmondta, céljuk a szülők tehermentesítése volt. Mint magyarázta, egész napos tevékenységeket tartottak a kisiskolásoknak, akik négyfős csapatokban jelentkezhettek a Magyar monda és mesevilág nevet viselő „táborba”. A naponta 9-17 órától zajló foglalkozásokon különböző iskolában és életük során bármikor felhasználható és kamatoztatható tudást, készségeket sajátíthatott el a program egészén résztvevő huszonegy gyerek. Tulit Ilona színész-pedagógus vezetésével nyelvművelés, helyesírás és beszédfejlesztés órákra is sor került, valamint interjúkészítésről is tanulhattak gyermekek.
Czirmai Brigitta tanítónő vezetésével mesét írtak, ugyanakkor rovásírással is foglalkoztak a fiatalok. Mint Bereczki Ágota elárulta, a csoportból sokan nem ismerték ezt az írásmódot, azonban az egész hetes foglalkozásokat követően a fiatalok fontosnak látták mindezt megtanulni. Gergő, a csoport egyik tagja a rovásírással kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy a székelyek és a magyarok használták, és mivel ő is ezen népcsoport tagja, így fontos számára elődei történelmének ismerete. Kézműves foglalkozásokra és néptáncoktatásra is sor került az öt napos tábor ideje alatt, valamint népi motívumokkal díszítettek fakanalat az iskolások, akik összesen 102 feladatot oldottak meg.
A jövőbeni tervekről érdeklődve Bereczki Ágota elárulta, készülnek még hasonló táborral, bár az függ attól is, hogyan tudnak támogatást kapni a programokra, hiszen az ezeken való részvétel ingyenes a diákok számára. Mint magyarázta, már tartottak egy hetes tábort idén nyáron Besenyőn, ehhez hasonlót biztosan tartanak a jövőben, ugyancsak a nyári vakáció ideje alatt.
Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.
A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.
Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.
szóljon hozzá!