
Nagyszínpadi, stúdiótermi előadások, kocsmai környezetben történő színházi projektek – összesen 23 produkciót vonultat fel a Nemzetiségi Színházi Kollokvium 11. kiadása. A Figura Stúdió Színház szervezésében tizenegy napon át tartó rendezvény csütörtök délután 6 órakor hivatalos megnyitóval rajtol.
2015. szeptember 23., 17:202015. szeptember 23., 17:20
Mit is jelent ma az a sajátos közép-kelet-európai létezés, ami mindannyiunknak osztályrészül jutott? – ezt a kérdéskört próbálja meg körüljárni a kollokvium idei kiadása Románia magyar, német és jiddis nyelvű állami színházainak, illetve több független színházi produkciónak a segítségével. A fesztiválon két román nyelvű társulat magyar közösséghez kötődő munkája is jelen lesz, illetve Kárpátaljáról egy magyar színház előadása gazdagítja a programot. Sikeres előadásokat, sok esetben ismert és elismert rendezők munkáit vonultatja fel a kollokvium, igazi színházi ünnepet varázsolva Gyergyószentmiklósra.
A kollokvium nyitódarabja a nagyváradi Szigligeti Színház díjnyertes előadása, az Anca Bradu rendezte A mi osztályunk című előadás lesz. A darab idén nyáron, a Magyar Színházak XXVII. Kisvárdai Fesztiválján nyerte el a szakmai zsűri díját a kiváló együttes teljesítményért. A nagytermi előadás délután 6 órakor kezdődik. Időtartama 2 óra 40 perc szünet nélkül. Szereplők: Dora: Gajai Ágnes; Zocha: Fodor Réka; Rachelka, majd Marianna: Tóth Tünde; Jakob Kac: Szotyori József; Rysiek: Hunyadi István; Menachem: Kiss Csaba; Zygmunt: Dimény Levente; Heniek: Kardos M. Róbert; Władek: ifj. Kovács Levente; Abram: Szabó Eduárd. Díszlet- és jelmeztervező: Horaţiu Mihai. Színpadi mozgás: Mălina Andrei. Zeneszerző: Horváth Károly. Fordító: Pászt Patrícia. Rendező: Anca Bradu.
Az Alexandru Fifea, Cătălin Rulea és David Schwartz alkotta bukaresti alkotócsapat szintén a kezdőnapon mutatja be előadását, este 9 órától a stúdióteremben. A darabot David Schwartz rendezte.
2014. március 4-én a 26 éves Daniel-Gabriel Dumitrache, aki az óváros parkjaiban dolgozott, belehalt a bukaresti 10-es rendőrőrsön elszenvedett verésekbe. Ez a gyilkosság csak egy a rengeteg rendőri visszaélés közül, amelyeket a legkiszolgáltatottabbak, a szegények, a parkkertészek, a fedél nélküliek, a szexmunkások, a romák ellen követnek el. Az erőszak a hatalomgyakorlás eszköze, melyet a rendőrség a fennálló hatalmi és osztályviszonyok megőrzése céljából alkalmaz. A rendőri agresszió a társadalmat átszövő rasszizmus következménye, mely a romák ellen irányuló diskurzussal együtt kitermeli a szegények, a smekkerek, a koldusok ellen irányuló diskurzust is. Az elmúlt évben Alexandru Fifea megvizsgálta a Daniel Dumitrache meggyilkolásához vezető körülményeket. Az előadás a gyilkosság hátterében húzódó társadalmi és közbeszédbeli mechanizmusokat elemzi és dekonstruálja.
A kollokvium előadásaira a jegyek ára 20 lej, diákoknak és nyugdíjasoknak 10 lej. Az alkalomra fesztiválbérletet bocsát ki a Figura – a nyolc nagytermi, teljes nézőteres előadásra a felnőttbérlet 120 lejbe kerül, diákok és nyugdíjasok 60 lejért válthatnak bérletet. Jegyfoglalás a helyek számának függvényében a 0752-227011-es telefonszámon, illetve az org@figura.ro email címen.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.
Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.
Immár 28. alkalommal szervezik meg Gyergyóalfaluban a Gazdanapot, amely az évek során a község egyik legfontosabb és legkedveltebb közösségi rendezvényévé nőtte ki magát. A szervezők ezer látogatót várnak szombaton a Réteskertben.
Interaktív egészségügyi panelbeszélgetéseket indít a gyergyószentmiklósi kórház és az Itthon Közösen a Holnapért Egyesület, hogy hiteles információkkal segítse a lakosságot a betegségek megelőzésében és az egészség megőrzésében.
szóljon hozzá!