
Légy Szentmiklósi! – jelmondattal szervezik meg az idei városnapokat Gyergyószentmiklóson. A „Szent Miklós-i lelkület” megélésére ösztönző felszólítást nemcsak a közelgő Miklós-napokig hirdeti a város vezetése, a jövő évet Szent Miklós évének nyilvánítják.
2012. október 16., 18:302012. október 16., 18:30
2012. október 16., 18:452012. október 16., 18:45
„Új szemlélet szerint kívánjuk megszervezni az idei városnapokat. Szeretnénk kiemelni a hagyományainkat és azt a lelkületet, melyre városunk névadója, védőszentje is kötelez minket. Ugyanakkor szeretnénk rávilágítani arra, hogy globalizált világunkban fontos az, hogy Szent Miklósiak legyünk, figyeljünk az embertársainkra, egymásra, a szegényebb sorsban élőkre, és mindazokra a tényezőkre melyek a közösségi létet fenntartják” – vezette fel a városvezetés új kezdeményezését keddi sajtótájékoztatóján Mezei János polgármester.
Mint kifejtette, december 6-ig folyamatos gyűjtési, ajándékozási mozzanatokat szerveznek, Szent Miklós szellemének „megidézése” pedig a városnapi ünnepségek alkalmával teljesedik ki. Addig is érezhető lesz a szent „jelenléte”, a jóságos segítő látogatására utaló jeleket fedezhetnek majd fel a városlakók. „Egyrészt karitatív akció is lesz, másrészt közösségépítő program” – fogalmazott Mezei. Kifejtette: nem csak a civil szervezeteket, oktatási intézményeket vonják be a kezdeményezésbe, a város teljes lakosságának része lesz a programban.
A tervek szerint az idei Miklós-napon már nem a Mikulás, hanem a süveges püspök viszi az ajándékot az iskolákba, óvodákba, a városnapi ünnepi felvonuláson pedig püspökjelmezzel vonulnak majd fel a gyerekek.
Annak érdekében, hogy a lakókban tudatosuljon a „szentmiklósiság”, a városvezetés Szent Miklós évének nyilvánítja a 2013-as évet. Jövőben a z önkormányzat és a hozzá tartozó intézmények rendezvényeit az egymásra figyelés, a jótékonykodás szellemében szervezik meg – jelentette ki Mezei.
Zenével, színházzal, társasjátékokkal, sporttal és tánccal búcsúztatják a nyarat szeptember 25-én és 26-án Gyergyószentmiklóson. A Tarisznyás Márton Múzeum udvarán izgalmas programokkal köszön el Nyári Ifjúsági Színpad.
Tűz ütött ki egy raktárépületben Gyergyószentmiklóson, a helyszínre nagy erőkkel szálltak ki a tűzoltók, csütörtökön délután.
Közzétette a sportszervezeteknek szóló, 300 ezer lejes pályázati kiírását Gyergyószentmiklós önkormányzata. A támogatásból többek között a helyi sportélet fejlesztését, valamint a tömeg- és versenysport népszerűsítését finanszírozhatják.
Több pályázathoz és fejlesztéshez szükséges határozattervezetet is elfogadott Gyergyószentmiklós önkormányzati képviselő-testülete szerdai rendkívüli ülésén. Napelemes rendszer épül a kórháznál, és digitalizálják a városháza működését.
Elindította a távfűtést Gyergyószentmiklóson a Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű (HVCSK). Három-négy nap alatt minden lépcsőházban kimelegednek a fűtőtestek. A lakókat kérik, hogy ellenőrizzék és légtelenítsék a rendszereket.
Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.
A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
szóljon hozzá!