Székelyföldi Lovas Ünnepre készülnek

Nem lesz többé Gyergyói Lovas Napok – közölte rideg hangon Bajkó Tibor, aki megálmodta, létrehozta és a térség egyik legrangosabb, legnépszerűbb rendezvényévé tette az őszi gyergyószentmiklósi lovas eseményt. Aztán mosolyogva tette hozzá: Székelyföldi Lovas Ünnepre készülünk.

Gergely Imre

2014. július 30., 20:172014. július 30., 20:17

2014. július 30., 21:012014. július 30., 21:01


Túlnőtte Gyergyószentmiklós és Gyergyószék határait a hat alkalommal megszervezett Gyergyói Lovas Napok, a hetedik immár az egész Székelyföld kiemelkedő rendezvénye lesz. Amint a szervező  Bajkó család megfogalmazta: „Bár gyergyóinak neveztük, rég kinőtte a térséget, nézői látogatottsága sohasem apadt 10 ezer fő alá a rendezvény két napja alatt. Büszkén és megalapozottan állíthatjuk, hogy a Székely Vágta után e rendezvény vonzotta a legtöbb nézőt.” Tegyük hozzá: az ország lovas rendezvényei közül.

Ezt a tényt felismerve, s az eddig elért hírnévre  és  népszerűségre alapozva, immár hivatalosan is székelyföldi rangúvá emelkedik a rendezvény. A Hargita és a Kovászna megyei tanács elnöke, Borboly Csaba és Tamás Sándor, illetve Gyergyószentmiklós polgármestere, Mezei János, valamint a főszervező Bajkó Tibor közösen jelentette be: megérett az idő a keresztelőre, Székelyföldi Lovas Ünneppé válik a Gyergyói Lovas Napok.

A programkavalkád színvonala csak nőhet

Bajkó Tibor a hivatalos bejelentéskor elmondta, az, hogy a két székely megye felkarolta a rendezvényt, előrelépés és megtiszteltetés is, ugyanakkor komoly feladatot jelent a szervezőknek, olyan színvonalú rendezvény összeállítását kell elérniük, amely méltó egyrészt a Gyergyói Lovas Napok hagyományaihoz, de már Székelyföld nevét is öregbíti.

A program még nem teljes, de már tudni lehet, ezúttal is több mint ötven programpont szerepel majd a műsoron. A lovas sportágak, hagyományőrzés, szórakoztató és kulturális programok egyaránt megtalálhatók lesznek idén is a kínálatban. Az elképzelés szerint a szeptember 20–21-én megrendezendő lovas esemény sokszínűségében méltó társa tud lenni a Székely Vágtának.
Bajkó ezúttal is kifejtette, a rendezvényt, mint mindig, egy négyes fogat viszi előre: a nézők, a fellépők, a szervezők és a támogatók. A támogatóknál megjegyezte: az elmúlt években több mint 170 támogatója volt a rendezvénynek, akik nélkül lehetetlen lett volna megvalósítani.
Hargita Megye Tanácsa, Gyergyószentmiklós és a gyergyószéki nagyközségek  önkormányzatai eddig is jelentős támogatást nyújtottak a rendezvény megszervezéséhez, ehhez csatlakozik most Kovászna Megye Tanácsa is.

A hagyományőrzés egyben lehetőség is

Borboly Csaba kifejtette: a Székelyföldi Lovas Ünnep a Gyergyói-medencében komoly turisztikai vonzerőt jelent, ezért a vendégfogadás szempontjából is szeretnék hangsúlyosabban megjeleníteni ezt a lehetőséget, akár úgy, hogy olyan többnapos utazások kerüljenek be az utazási irodák kínálatába, amelynek része lenne a lovas ünnep megtekintése.  

Tamás Sándor elmondta: „A székely ember számára fontos a ló. A Székelyföldet körbevevő népektől eltérően mi, székelyek nem elsősorban munkaeszközként tekintünk a lóra, nem elsősorban haszonállatként. Számunkra a ló jelentette mindig a szabadság utáni vágyat. Éppen ezért támogatjuk a Gyergyói Lovas Napokról átkeresztelt Székelyföldi Lovas Ünnepet is.”

Mezei János kiemelte, a Gyergyói Lovas Napok, illetve új nevén a Székelyföldi Lovas Ünnep nagy erénye, hogy egy alulról jövő kezdeményezés, amelyet nem hivatalosságok, hanem magánszemélyek, a Krigel SK hozott létre. Nem felülről, a vezetőknek, a politikusoknak kell irányítani, „rányomva” az emberekre. A rendezvény által népszerűsített  székelyföldi lovas kultúrát tovább kell erősíteni – mondta.

Az ünnep több mint egy fesztivál

A névváltoztatással kapcsolatos közleményében a Bajkó család által irányított Krigel SK hangsúlyozza: „Ezen ünnep nemcsak a névváltoztatásban kell megnyilvánuljon, hanem a székely összefogás eredményeként Székelyföld azon rendezvényei közé kell bekerüljön, amely turisztikai szempontból is jelentős kell legyen.” Többnapos és több ezer ember számára szeretnének biztosítani egy Istennek is tetsző, igazi lóhoz kötődő ünnepet. Azt szeretnék, hogy egy feltöltő, gondokat felejtető, kellemes hangulatot, jó belső harmóniát megteremtő lehetőség legyen a Székelyföldi Lovas Ünnep szeptember 20-21-én.

Az esemény programtervezete nagyvonalakban összeállt, de a rendezvény megújult Facebook-oldalán további ötleteket, javaslatokat várnak a minél színesebb műsor összeállításához.
Ahogy Bajkó Tibor viccesen fogalmazott: a sörárusok és lacikonyhások dolgát szeretnék megnehezíteni úgy, hogy olyan program készüljön, hogy a nézőknek egy percnyi idejük se legyen unatkozni, s ezt jobb híján sörözgetéssel, falatozással kitölteni.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 22., kedd

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni

Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső
2026. szeptember 21., hétfő

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat

Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat
2026. szeptember 20., vasárnap

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat

Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat
Hirdetés
2026. szeptember 18., péntek

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet

Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet
2026. szeptember 18., péntek

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi

Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi
2026. szeptember 17., csütörtök

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt

Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt
Hirdetés
2026. szeptember 17., csütörtök

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson

Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson
2026. szeptember 17., csütörtök

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst

Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst
Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst
2026. szeptember 17., csütörtök

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst

2026. szeptember 16., szerda

Két rendhagyó kulturális esemény költözik a templomok falai közé Gyergyószentmiklóson

Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.

Két rendhagyó kulturális esemény költözik a templomok falai közé Gyergyószentmiklóson
Hirdetés