Számadás és tisztújítás a gyergyói Vöröskeresztnél

Nem történt személyi változás a Hargita Megyei Vöröskereszt gyergyószentmiklósi szervezetének vezetőségében.

Pethő Melánia

2015. március 06., 19:572015. március 06., 19:57

A szerdai tisztújító gyűlésen részt vevő tagság a következő periódusra is Vasile Micut bízta meg az elnöki, Tusa Szilárdot az alelnöki tevékenység ellátásával.

Leköszönő elnökként számolt be a gyergyói Vöröskereszt eddigi tevékenységéről Vasile Micu, részletesen ismertetve a tagsággal a különböző irányelveken alapuló programokat. Beszámolójából kitűnt, a 2010 novemberében alapított alegység nagyon rövid idő alatt bizonyította hasznosságát: számos saját szervezésű programmal és partnerszervezetként vállalt szerepet a lakók életének jobbá tételében. Szociális jellegű programjaikkal a város és a környező települések nehéz sorsú lakóit segítették, főként sokgyermekes családok, egyedül élő idős személyek számára szervezetek gyűjtéseket. „Támogatók nélkül nem lett volna sikere akcióinknak” – hangsúlyozta Micu, név szerint mondva köszönetet a támogató cégeknek, intézményeknek. A lakók szociális érzékenységét, a gyűjtések során megmutatkozó segíteni akarásukat is kiemelte, rámutatva, a Vöröskeresztnek sok esetben csak közvetítő szerepet kellett ellátnia az adakozók és a rászorulók között, az érdem a jó szándékú lakóké volt.

A szociális érzékenységre való nevelést is fontosnak tartja a szervezet – a Gyergyói Hírlappal közös programja, az Angyalok játéka az ajándékozás örömére irányítja a gyermekek figyelmét. A program iránt egyre nagyobb az érdeklődés, az évek során több mint ötszáz gyerek csatlakozott az  „adok-kapok” akcióhoz.

A Vöröskereszt sikeres és állandó programok keretében végzi az ifjak egészségügyi nevelését. A Beteg a babám program által a legkisebbeket, a Hozzáértő szanitécek elnevezésű keretében pedig az általános és középiskolásokat ismertetik meg az elsősegély-nyújtás technikáival. A Betegek Világnapján minden évben a kórházban fekvő beteg gyerekekre irányul az önkéntesek figyelme, az AIDS elleni világnapon a betegség megelőzésének lehetőségeit ismertetik, továbbá bizonyos rendezvények kísérőprogramjaként végeznek vércukorszint- és vérnyomásmérést a lakosság körében.

A Vöröskereszt elsősegélynyújtó csoportját rendszeresen felkérik a városban és a környéken tartott tömegrendezvények szervezői, hogy jelenlétükkel, tudásukkal segítsék az egészségügyi szakemberek tevékenységét. Az elmúlt években a csíksomlyói búcsún, illetve a többezres tömegeket megmozgató EMI-táborban és a Tusványoson is biztosítottak egészségügyi ügyeletet. A szervezet négylábú önkéntese, a Sönt nevű labrador is aktívan kiveszi részét az egészségügyi tevékenységekben – gazdájával terápiás foglakozásokat tartanak.

A szervezeten belül 15 tagú katasztrófaelhárító és -védelmi csoport működik; a felkészülést erre szakosodott hivatásos és önkéntes alakulatokkal közösen végzik táborokban és más alkalmakkor szervezett szimulációs gyakorlatok keretében. Mikulás-napok már nem zajlanak Gyergyószentmiklóson a mentőegységek közös bemutatója nélkül, a mindig nagy érdeklődés mellett bemutatott gyakorlatokban a vöröskereszteseknek is helyük, szerepük van.

„A gyergyói alegység megalakulása óta toborozza az önkénteseket. Időközben arra jöttünk rá, hogy nem az számít, hányan vagyunk, hanem a hozzáértésünk, hozzáállásunk. Azoknak ajánljuk a csatlakozást, akik szívügyüknek tekintik a másokon való önzetlen segítést” – mondta beszámolója zárásaként az elnök. A gyűlésen jelen lévő Zsigmond Éva, a Hargita Megyei Vöröskereszt elnöke felszólalásában rámutatott: „Akkor lesz sok aktív tagja a Vöröskeresztnek, hogyha mindannyiuknak helye, szerepe és feladata lesz. Akkor jönnek az önkéntesek, ha van, mit csinálni.”

A gyűlésen jelen lévők titkos szavazással választottak elnököt és alelnököt a gyergyói alegység élére. Egyik tisztség esetében sem történt változás – Vasile Micu elnöki, Tusa Szilárd alelnöki megbízatást kapott az elkövetkező négy évre.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 22., kedd

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni

Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső
2026. szeptember 21., hétfő

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat

Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat
2026. szeptember 20., vasárnap

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat

Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat
Hirdetés
2026. szeptember 18., péntek

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet

Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet
2026. szeptember 18., péntek

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi

Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi
2026. szeptember 17., csütörtök

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt

Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt
Hirdetés
2026. szeptember 17., csütörtök

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson

Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson
2026. szeptember 17., csütörtök

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst

Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst
Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst
2026. szeptember 17., csütörtök

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst

2026. szeptember 16., szerda

Két rendhagyó kulturális esemény költözik a templomok falai közé Gyergyószentmiklóson

Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.

Két rendhagyó kulturális esemény költözik a templomok falai közé Gyergyószentmiklóson
Hirdetés