
Repedezett falak, omladozó vakolat, fellazult cserepek – így fest a Gyergyószentmiklós főteréhez közeli egyik épület, állagával komoly veszélyt jelentve az előtte lévő járdán elhaladókra. A Kossuth Lajos utca 8. szám alatti ingatlan csupán egyike azoknak, melyek ügykezelését a város önkormányzata két éve átvette a közüzemektől, és amelyeket azóta sem sikerült felújítani.
2014. május 28., 17:332014. május 28., 17:33
2014. május 28., 17:562014. május 28., 17:56
A téma az utcán hever – a sajtós körökben jól ismert mondás teljes bizonyságot nyert szerda reggel, amikor az éppen arra járó újságíró észrevette, a Kossuth Lajos utca 8. szám alatti ingatlan tetején megindult egy cserép. Megakadt a csatornában, így nem zuhant a földre, ám szemmel láthatóan bármelyik pillanatban leeshet. Hasonló a helyzet a repedezett falú épület vakolatával is, mely kisebb-nagyobb darabokban szotyog az épület előtti járdára.
Portálunk már korábban is megpróbált utánajárni, mi az oka annak, hogy a gyalogosok épségét veszélyeztető épület állapotán nem javítanak. Akkor a Go Rt. volt illetékes a témában, és vezetőjétől azt a választ kaptuk, anyagilag másra nem futja, de hogy elhárítsák a veszélyt, leverik a vakolatot. Ennek három éve, azóta azonban semmilyen munkálat nyoma nem látszik az épületen. Időközben, több ingatlannal együtt a város önkormányzatához került a szóban forgó épület ügykezelése is, így a jelenlegi illetékeseknek tettük fel ugyanazt a kérdést.
Prioritásként kezeli az önkormányzat
A polgármesteri hivatal sajtószóvivője válaszában arról tájékoztatott, a városvezetés tud a Kossuth utcai épület állapotáról. „Az ingatlan tetőszerkezete, a cserepek, a csatorna rossz állapotban van. Már minimális javításokat végeztetett az önkormányzat az épületen, hamarosan továbbiakra is sor kerül a Vitalissima cég által. Az épület feljavítását prioritásként kezeli az önkormányzat” – fogalmazott Madaras Szidónia. Hozzátette, a lakásalaphoz tartozó 64 ingatlan esetén jó néhány helyen jelentős javításokra van szükség. „Idén tavasszal került sor a helyzetfelmérésre, maga a polgármester járta végig személyesen ezeket az ingatlanokat, hogy a közüzemektől átvett, sok éve elhanyagolt épületek állapotáról jegyzőkönyvezett leírása legyen az önkormányzatnak, lehessen prioritásokat felállítani, tervezni. A felmérést a polgármester a helyi testülettel vitatta meg nemrégiben. Lehetőség szerint napirendre kerülnek majd a legsürgősebb javítások” – közölte a sajtószóvivő.
A javítási költségek leszámíthatók az albérletből
Az önkormányzat ügykezelésében lévő államosított és vissza nem igényelt épületeket, illetve állami alapokból épült tömbházlakásokat bérlők lakják, a vonatkozó törvény szerint családi jövedelmük legtöbb 15 százaléka számolható bérleti díjként, a bér a zóna és a négyzetméter szerint is alakul. Ennek szélső határai 15, illetve 200 lejt jelentenek a gyergyószentmiklósi bérlők esetében.
„A tavaszi felmérést követően több esetben bírósági úton folytatódik a történet, hiszen egyes lakók évek óta nem fizetik a rájuk kiszabott bért. Egyelőre sem kilakoltatásra, sem eladásra nem került sor” – válaszolt kérdésünkre Madaras Szidónia. A lakások karbantartásával kapcsolatban elmondta, ennek felelőssége a lakókra hárulna, „hiszen napi rendszerességgel ők tapasztalják, hogy milyen javításokra van szükség az épület statikai biztonsága, csatorna, nyílászárók, bejáratok, közművesítés terén. Amennyiben előzetesen jelzik ezeknek a javításoknak a várható költségeit, illetve a szükségességét, lehetőség van arra, hogy egy bizottság jóváhagyja az érték bérből való leütését. Rendszerint a lakók ezt elmulasztják, utólag azonban sajnos ugyanerre már nincs lehetőség”.
Elindította a távfűtést Gyergyószentmiklóson a Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű (HVCSK). Három-négy nap alatt minden lépcsőházban kimelegednek a fűtőtestek. A lakókat kérik, hogy ellenőrizzék és légtelenítsék a rendszereket.
Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.
A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.
szóljon hozzá!