Súgó-barlang: a múlt az, ami biztos

•  Fotó: Balázs Katalin

Fotó: Balázs Katalin

Éppen ötven éve, hogy feltárták a turisták által látogatható részét a Súgó-barlangnak, éppen tíz éves a Gyilkostó Adventure Egyesület, a barlang gyámja, és most emlékeztek az egykori barlangásztársakra is.

Balázs Katalin

2015. november 08., 21:142015. november 08., 21:14

A Concerto Spiralis Kulturális Egyesület és a Gyilkostó Adventure Egyesület szervezésében, Hargita Megye Tanácsával partnerségben került sor a két születésnapot és megemlékezést magába foglaló ünnepségre vasárnap.

A legfelső, fosszilis járat feltárása fél évszázados. 1965. november 7-én éjjel jutott be Buslig Lajos és társai abba a barlangi részbe, amely most a koncert helyszínéül szolgált. „Ez az esemény egy fordulópont volt a barlang életében, ugyanis itt vannak olyan látványosságok, melyeket érdemes megmutatni az idelátogatóknak, büszkesége és vonzó turisztikai célpontja lehet a térségnek” – fogalmazott Biró László, a Gyilkostó Adventure Egyesület elnöke.

Emlékezésre hívta az egybegyűlteket. Minden évben hasonló időszakban szoktak – szűkebb körben ugyan – megemlékezni az elhunyt barlangászelődökre és társakra. Így Dénes Istvánra, akinek a barlang jelenleg is használatos térképét köszönhetik, Buslig Lajos barlangfeltáróra, Dán Mihályra, aki nagyon sokat tett a barlang megvédéséért, illetve Zbînţu Andreire, a nagyon fiatalon távozott csapattársra.

Benedek Tibor Magor, az egyesület tagja hívta el barátait muzsikálni az ünnepre. A zeneelméletet tanító barlangász olyan csapattal érkezett, akik a Camerata Naturalica tagjai, és a barlangban tartották debütáló koncertjüket három évvel ezelőtt. E csapat bővült szólistával, Király Dórával, aki Hágában tanul, most blockflötén és barokk fagotton játszott, Lachegyi Anna pedig meglepetésként érkezett az együttesbe szintén Hágából, viola da gamban játszva.

A historikus játéktechnikával, barokk zenei műveket játszó előadók további névsora Hunyadi Koppány első hegedűn, Gábor Előd másod hegedűn, Suciu Attila brácsán, Lázár Zsombor barokk csellón, Szőgyör Árpád nagybőgőn játszott, Benedek Tibor Magor pedig a billentyűs és együttest összetartó személy szerepét vállalta maradandó élményt nyújtva a közönségnek.

„Ez az esztendő fordulópont az egyesület életében is. Idén lett tíz éves, és amellett hogy igyekeztünk részt vállalni a különböző kalandsportok népszerűsítésében, a barlang védelme és a természetvédelem képezi tevékenységeink nagy részét. Reméljük, sikerült az évek során néhány lépést tennünk annak érdekében, hogy ez a terület megmaradjon, a barlang az utókor számára is látogatható, értékelhető legyen” – fogalmazott Bíró László. A Gyergyói Hírlapnak kifejtette: a múlt ismert, a jövő az, ami kérdéses. Ennek oka, hogy átalakulóban van a természetvédelmi területek adminisztrációja.

Az eseményen jelen lévő Both József, a Hargita Megyei Környezetvédelmi Ügynökség természetvédelmi osztályának vezetője részletezte a jelenlegi helyzetet: „Folyamatban van az országos természetvédelmi ügynökség megalakulása, ami remélhetőleg hamarosan egy kormányrendelettel véglegesítődik. Amíg nem nyeri el más jelentkező a kezelési jogot, addig a Hargita Megyei Környezetvédelmi Ügynökség, illetve a barlang jelenlegi gyámja vigyázza a természeti értéket.” A születendő országos ügynökség rendelkezhet viszont úgy, hogy azon Natura 2000-es terület adminisztrálásába adja a barlangot, amelynek a területén van.

Addig is az egyesület folytatja tevékenységét, és ha gyámváltás történik, a Barlangos-patak nevű Natura 2000-es területe adminisztrációjába kerül, akkor is szeretnének partnerek lenni a barlang gondozásában.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 20., vasárnap

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat

Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat
Hirdetés
2026. szeptember 18., péntek

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet

Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet
2026. szeptember 18., péntek

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi

Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi
2026. szeptember 17., csütörtök

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt

Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt
Hirdetés
2026. szeptember 17., csütörtök

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson

Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson
2026. szeptember 17., csütörtök

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst

Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst
Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst
2026. szeptember 17., csütörtök

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst

2026. szeptember 16., szerda

Két rendhagyó kulturális esemény költözik a templomok falai közé Gyergyószentmiklóson

Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.

Két rendhagyó kulturális esemény költözik a templomok falai közé Gyergyószentmiklóson
Hirdetés
2026. szeptember 16., szerda

Huszonnyolcadszor ünnepelnek a gazdák Gyergyóalfaluban

Immár 28. alkalommal szervezik meg Gyergyóalfaluban a Gazdanapot, amely az évek során a község egyik legfontosabb és legkedveltebb közösségi rendezvényévé nőtte ki magát. A szervezők ezer látogatót várnak szombaton a Réteskertben.

Huszonnyolcadszor ünnepelnek a gazdák Gyergyóalfaluban
2026. szeptember 14., hétfő

Nemcsak előadás lesz: kérdezni is lehet az orvosoktól

Interaktív egészségügyi panelbeszélgetéseket indít a gyergyószentmiklósi kórház és az Itthon Közösen a Holnapért Egyesület, hogy hiteles információkkal segítse a lakosságot a betegségek megelőzésében és az egészség megőrzésében.

Nemcsak előadás lesz: kérdezni is lehet az orvosoktól
2026. szeptember 13., vasárnap

Urmánczy Nándor-díjjal tüntették ki Bölöni Lászlót

Urmánczy Nándor-díjjal tüntették ki Maroshévízen Bölöni Lászlót. A legendás labdarúgó és edző sportpályafutását, emberi tartását, valamint magyarságához való ragaszkodását ismerték el.

Urmánczy Nándor-díjjal tüntették ki Bölöni Lászlót
Hirdetés