Segítség a háromkúti tanoda építéséhez

A 2010-es árvíz nagy károkat okozott a háromkúti iskolában, és alig lábaltak ki a javításból, 2012. március 12-én tűz ütött ki, amely a tanodát a földdel tette egyenlővé. A diákok egy helybéli család ingatlanjába költöztek át ideiglenesen, és elkezdték tervezni egy új iskola építését. Ennek kálváriájáról a tanítónő, Imre Anna, valamint Nagy Erzsébet falugondnok tudna órákon, napokon át beszélni.

Szép számmal jelentkeztek olyanok, akik felkarolták az ügyet, létrejött a Hármaskútért Egyesület, a bankszámlára adományok érkeztek, Magyarország számos településén szerveztek jótékonysági esteket a háromkútiak megsegítéséért. A területvásárlásra sor került, ám nehézségek övezték a szükséges engedélyek beszerzését, majd az ingatlan megterveztetése és az építkezés elkezdése váratott magára. Bonyodalmak adódtak szinte folyamatosan, az építő által kivitelezésért kért összeg a lehetőségekhez képest irreálisan magasnak bizonyult, így új csapattal kellett szerződést kötni.

Bajtai Erzsébet lelkes támogatója volt az ügynek, az ő halála rendítette meg a tanítónőt reményében, hogy egyszer a munkálatok végére érnek. A gyergyószentmiklósi Szent Miklós-plébánia az építkezés adminisztrálásának átvállalásával, illetve az anyagok egy részének biztosításával lendítette előre a haladást, de amint Imre Anna mondja, az utóbbi időben újra kezdte reményét veszíteni, hogy kerül támogatás a befejezéshez.

Ez a múlt. Kedden ugyanis két teherautó érkezett Háromkútra, Magyarországról hozva a még szükséges anyagokat, a szállítmány vezetője pedig közölte, már gyártják a nyílászárókat is. Október 15-re befejezik az építést – hangzott el sok helybéli előtt, akik a kamionok leürítésénél kalákáztak kedden. Mint kiderült, a magyar államtól érkezett a 8,5 millió forintnyi, ám ennél sokkal többet érő támogatás.

Segítség kötelességtudatból

Mizsei Attila az Eger melletti Szarvaskőből érkezett, elsősorban neki köszönhető a magyarországi támogatás. Elmondta, ő látszerész, és szarvasmarha-tenyésztéssel foglalkozik. Egy alkalommal, úgy másfél esztendeje, amikor épp a kárpáti borzderes fajta után kutatott, hogy visszatelepítse az országban már kiveszett faját Magyarországra, Háromkúton is megfordult. Meglepte a vendégszeretet, megdöbbentette viszont a hír, hogy leégett az iskola. Követte az építkezés folyamatát, azt is látta, hogy a források elapadóban. Ekkortájt jutott el hozzá a hír, hogy a magyar kormány támogatásával Kassán felépült egy iskola.

További lépéseit a lehető legegyszerűbben tálalta: „Írtam egy levelet Répás Zsuzsának, hogy segítség kellene Háromkútra, és egyszer csak megérkezett a támogatás. Az egyesület számlájára jött a pénz, de úgy láttam jónak, ha az anyagokat Magyarországon vásároljuk meg. Sok ismerősöm van az építőiparban, gyártói, beszerzési áron tudtam a termékekhez hozzájutni. Ráadásul Romániában az anyagárak jó húsz százalékkal magasabbak, mint nálunk. Az anyagok több mint nyolcvan százalékát hoztuk most, otthon pedig gyártják a nyílászárókat, melyek árát úgy alkudtuk ki, el is hozzák, be is szerelik. Pár héten belül mindez megtörténik” – mondja, arra a kérdésre pedig, hogy miért vállalta fel ezt a feladatot, röviden válaszolt: semmi más nem volt részéről, mint a kötelességtudat. Az diktált.

„Ez nem egy kihalóban lévő falu”

„Hála a Jóistennek, a sors úgy hozta, hogy megismertük Attilát. Akkor jött, amikor a reményt már elvesztettem. Bizakodom, hogy most már befejezzük a munkát”– mondja Imre Anna tanítónő. A 150 lakosú Háromkút új tanépületben több mint 30 iskolásnak és óvodásnak lesz helye, a tetőteret is beépítik majd, ahol pedagógusok szolgálati lakása mellett vendégszobák lesznek. Az oktatók közül jelenleg ugyanis csak Annácska háromkúti, tanítótársának és az óvónőnek is csak tanévközben otthona Háromkút.

„Ez nem egy kihalóban lévő falu, sok a gyermekek, és mindegyikük megérdemli, hogy olyan oktatásban legyen része, mint bármelyik más vele egykorúnak az országban. Azt akarom, hogy a legjobbat hozzuk ki a gyermekekből, és szeressenek ide járni” – mondja a háromkúti születésű tanítónő.

Portik-Hegyi Kelemen főesperes is a helybélieket dicsérte a kalákázásért, és hogy minden család pótolt a tetőzetbe az egyháztanáccsal megegyezettek alapján, sőt a háromkúti búcsús mise perselypénze is az iskolaépítést szolgálta. Elégedett az építők munkájával: „olyan emberek, akik nem a pénzt nézik. Olyan, mint, amire gyerekkoromból emlékszem, hogy a kimondott szó többet ér száz papírnál” – fogalmazott.  A főesperes örvendene az októberi munkálatbefejezésnek, de a realitás vele azt mondatja, hogy csak hónapokkal később lesz beköltözésre alkalmas az iskola.