Ritkaságokat felvonultató tárlat

Gyergyószentmiklósról indul vándorútra a Magyar Természettudományi Múzeum Szóra bírt csontjaink című kiállítása, melynek megnyitóját hétfőn tartották a Tarisznyás Márton Múzeumban. A tárlat nem csupán látványában nyújt egyedi élményt a látogatóknak, a kihívásokat kedvelők akár Dr. Csonttá is válhatnak, ha aktívan részt vesznek a felkínált múzeumpedagógiai foglalkozásokon.

Pethő Melánia

2014. június 02., 18:222014. június 02., 18:22

„A kiállítás nem mindennapi látvánnyal várja a látogatókat, ezenkívül nagyon hasznos is. Morbidnak tűnhet, hisz koponyák, csontok vannak kiállítva, de ezek »beszélő« csontok, ezért úgy gondolom, hogy megtekintése nagyon tanulságos lesz minden érdeklődő számára” – közölte a kiállításmegnyitót megelőző sajtótájékoztatón Csergő Tibor múzeumigazgató. A vándorkiállítás kurátori tisztségét betöltő intézmény vezetőjeként arról is tájékoztatott, hogy a nagy költségvetésű tárlat létrejöttében jelentős szerepvállalás hárul a székelyföldi múzeumokra mindamellett, hogy a kiállítást támogatja a Nemzeti Kulturális Alap. „Nem olcsó mulatság egy antropológiai kiállítást akár vándorkiállításként is bemutatni, hiszen megvannak a szállítási feltételei, biztosítási paraméterei, megfelelő mikroklímát kell kialakítani a kiállítótérségekben” – magyarázta Csergő Tibor, nem titkolva, hogy a kiállítás biztosítási értéke megközelítőleg 100 ezer euró.

A leletektől a rekonstruált arcokig

Ritkaságokat vonultat fel a tárlat – vezette fel a négy teremnyi kiállított anyag bemutatását dr. Pap Ildikó antropológus, a Magyar Természettudományi Múzeum Embertani Tárának igazgatója, részletesen ismertetve a látnivalókat.

A kiállítás első részében egy rövid anatómiai bevezetővel találkozhat a látogató, megismerkedhet az antropológia fogalmával, a magyar antropológia történetével, rálátást kap a csontok útjára a régészeti feltárásoktól egészen a kutatók asztaláig. Az embertanról, a tudományágban alkalmazott nemi és életkorbecslő módszerekről is ismereteket sajátíthat el a bevezető teremben, megtudhatja ugyanakkor, hogy különböző betegségek milyen nyomokat hagynak a csontokon, hogyan lehet ezeket kideríteni. Maga a látogató is kutatóvá válhat: a kezébe veheti a csontokat, és lehetősége van arra, hogy egy csontváz segítségével azonosítsa azokat.

A következő teremben a székelyföldi antropológia, illetve történeti antropológia legújabb kutatási eredményeit foglalja össze a kiállítás anyaga. Itt is eredeti csontok vannak a Csíkszéken, Háromszéken, illetve Udvarhelyszéken feltárt temetőkből. Néhány beteg csontot is bemutat a tárlat, például egy csípőficamos, néhány szifiliszes egyén csontjait is.

A harmadik teremben arcok elevenednek meg a látogatók előtt. A kiállítás ezen része a plasztikus arcrekonstrukció alkalmazásával mutatja be, hogyan is nézhetett ki a valaha élt ember. Összesen tizenegy arcrekonstrukciót, többek között Szent László király, III. Béla, Janus Pannonius, Rotterdami Erasmus rekonstruált arcát veheti szemügyre a látogató.

A következő helyszínen az orrok, fülek, szájak különbözősége van bemutatva, illetve az, hogy miként alkalmazzák ezeket az arcrekonstrukcióban. Végül a kezekkel foglalkozik a tárlat, játékos módszerrel mutatva be a kéz- és ujjlenyomatokat, illetve különböző életkorú és nemű egyének kezeit.

A kiállítás során múzeumpedagógiai foglalkozásokra várják a diákokat, a programot egyelőre a tanév végéig hirdeti meg a múzeum. A játékos, interaktív módszerekre épülő tevékenységeket csoportoknak ajánlják, a tevékenységeken való részvételhez előjelentkezés szükséges.
Ezt a 0266-365.229-es telefonszámon lehet megtenni.

A tárlat augusztus 10-éig látogatható Gyergyószentmiklóson, keddtől péntekig 9-17, szombatonként és vasárnaponként 10-17 óra között.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 23., szerda

Vasárnap még napoztunk, szerdán pedig elindult a távfűtés Gyergyószentmiklóson

Elindította a távfűtést Gyergyószentmiklóson a Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű (HVCSK). Három-négy nap alatt minden lépcsőházban kimelegednek a fűtőtestek. A lakókat kérik, hogy ellenőrizzék és légtelenítsék a rendszereket.

Vasárnap még napoztunk, szerdán pedig elindult a távfűtés Gyergyószentmiklóson
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni

Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni
2026. szeptember 22., kedd

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső
2026. szeptember 21., hétfő

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat

Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat
Hirdetés
2026. szeptember 20., vasárnap

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat

Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat
2026. szeptember 18., péntek

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet

Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet
2026. szeptember 18., péntek

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi

Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi
Hirdetés
2026. szeptember 17., csütörtök

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt

Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt
2026. szeptember 17., csütörtök

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson

Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson
2026. szeptember 17., csütörtök

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst

Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst
Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst
2026. szeptember 17., csütörtök

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst

Hirdetés