Remetén felavatták a remete szobrát

Gyakran, sok helyen állítanak szobrot ismert személyiségeknek, ezzel szemben Remetén a község első lakójának, Kendeffy Bonifácnak szobrát leplezték le. Minden remetei szimbóluma a remete, a szoborállításba is közel kétszázötven helybéli pótolt bele, és akár egy, akár 2500 lejt adományozott, neve bekerült a szobor talapzatába helyezett időkapszulába, jelezve, a remete által alapított településen lakók a jövőre, szépunokáikra is gondolnak.

„A mindenkori remeteieknek állítunk e szobor által, reméljük, évszázadokra emléket” – fogalmazott Mincsor Erzsébet pedagógus ceremóniamesterként a vasárnapi eseményen, melyhez a helyi tűzoltók álltak sorfalat, remetei és ditrói zenészek muzsikáltak, a Sirülő néptánccsoport tagjai táncoltak, Pál Anita Kinga és Góga Andrea diákok pedig szülőföldjükről szóló fogalmazásukat olvasták fel.

Az egybegyűltekhez Kelemen Hunor, az RMDSZ országos elnöke szólt, biztatva, legyenek konok, kitartó emberek, mindennap építkezzenek, ami elromlott, megjavítsák, és ahol nincs, ott utat vágjanak. „Ajándékban nem kapunk semmit, az a miénk, amit megteremtünk” – fogalmazott az elnök.

Remete küzdelmes múltját elevenítette fel a község szülöttje, Nagy Vilmos ötvösmester, aki több elszármazottal együtt tért haza ünnepelni, és mielőtt a háborúkról, sáskajárásról, árvizekről, faluégésről megemlékezett volna, szólt az aszkétaarcú, nagy akaratú tutajozó remeteiek első falubelijéről, Kendeffy Bonifácról, a ferences szerzetesről, aki a rengeteg erdőbe menekült 1560 körül, és remeteéletet élt, aki erkölcsi példát mutatott a remeteieknek, hogy megállják helyüket, bárhová is kerüljenek a nagyvilágba.

Laczkó-Albert Elemér polgármester alkotásról és alkotóról, akár az összeácsolt farönkökből születő tutajról, a Remetén kovácsolódott közösségről szólt: „Gyergyóremete a szobor, ő néz szembe velünk 446 évesen. Kezében az alapító okirattal, a szellem termékével: kultúrával, oktatással, hagyománnyal, tudással. (…) A mi szobrunk ereje nem a nagyarányúságában van. Itt nincs, soha nem is volt túlméretezett tékozlás, hanem a végső dolgokhoz való súrlódás a lényeg. Kocsis Rudolf nemcsak mint szobrász, de mint töprengő ember is ráérzett erre, ismer minket, tudja, hogy egy székely falu, a székely történelem nagysága sosem arány kérdése, hanem a lényeglátásé.”

Kocsis Rudolftól, az alkotótól – akinek felesége Remete szülötte – tudhattuk meg: az aradi műhelyben készült szobor a Metamorfózis nevet viseli, megformázásánál remetei emberek kezét és arcvonásait vette alapul. A község múltjának és jövőjének egyaránt emléket állító szobort Bakó Antal plébános szentelte meg, az egyetlen remetei ferences szerzetes, Laczkó-Dávid Anaklét pedig a remetének, remeteinek lenni kérdésére kereste a választ. „A remete nem menekült ember; azért vonult el valahonnan, hogy valakivel együtt legyen. A remete a találkozást kereste, és Isten közelségében otthonra talált. A remetei ember sem a hiábavalót, hanem Istent keresi, az élet forrásából megújulva képes az élet szép szolgálatára” – hangzott el, majd a szobor talapzatához került a remetei iskolák közös koszorúja.