Rekordszámú bejelentett állás

•  Fotó: Farkas Antal

Fotó: Farkas Antal

Négyszeresére nőtt az egy hónap alatt bejelentett állások száma Hargita megyében: amíg az eddigi gyakorlat szerint mindössze néhány száz szabad munkahelyről tudott a megyei munkaerő-elhelyező ügynökség, addig novemberben már közel 1200 szabad munkahelyről kaptak bejelentést. A jelentős növekedés mögött többek között az állami hivatal szigorított ellenőrzése áll.

Barabás Hajnal

2013. november 25., 17:092013. november 25., 17:09

2013. november 25., 19:182013. november 25., 19:18

Amíg a megüresedett állások bejelentésének elmulasztása miatt három év alatt mindössze tizenkét Hargita megyei vállalkozást bírságolt meg a Hargita Megyei Munkaerő-elhelyező Ügynökség, az utóbbi egy hónap alatt már két céget is megbüntettek. A munkaadók folyamatos ellenőrzésekre számíthatnak.

Egy helyen a megüresedett állások

Egy honlap, ahol elérhető az összes megüresedett állás a megyében – többek között ezt szeretné megvalósítani a munkaerő-elhelyező ügynökség. „A munkaadók közel 75 százaléka jelentette be eddig megüresedett állásait, 25 százalékuk, amely közel 200 munkaadót jelent, még nem tett eleget ennek a kötelezettségnek” – ismertette az elmúlt egy hónap mérlegét Tiberiu Pănescu, a Hargita Megyei Munkaerő-elhelyező Ügynökség vezetője. Mint részletezte, október 22. – november 20. között közel 1200 felszabadult munkahelyet regisztráltak a honlapon, ehhez viszonyítva tavaly ugyanebben az időszakban mindössze 244-et. A munkaadók számára október végétől az ügynökség honlapján keresztül biztosítanak egy online felületet, amelynek segítségével gyorsan és sorbanállás-mentesen jelenthetik be megüresedett vagy éppen betöltött állásaikat. Az érintettek 60 százaléka élt a lehetőséggel az elmúlt egy hónapban.

Állandóan frissített lista

Továbbra is a textilipari szakmunkásokra van a legnagyobb kereslet a www.harghita.anofm.ro honlapon, a betöltetlen állások (locuri de munca vacante) címszó alatt megnyitható adatbázis szerint. Ugyanakkor szakképzetlen munkásokat, eladókat és asztalosokat is keresnek szép számban, de akad egy-két orvosi vagy mérnöki állás is. A román nyelven elérhető listát 40 percenként frissítik, így a munkakeresők naprakész adatokat böngészhetnek. „Az elmúlt egy hónapban négyszeresére nőtt a honlapunk látogatottsága, egyelőre még nincs adatunk arra, hogy a látogatók közül mennyi a munkaadó és mennyi a munkakereső” – említette az ügynökség igazgatója. Hargita megyében hétfőn 334 betölthető állást lehetett megtekinteni a weblapon, ehhez képest Kolozs megyében pedig1383-at.

Kötelező, de nem hasznos?

A 2002-ből származó 76-os törvény módosításai október végétől léptek érvénybe. Ettől kezdve az ügynökség szigorúbban ellenőrzi, hogy a munkaadók bejelentik-e megüresedett állásaikat. Akik nem teljesítik törvényi kötelezettségüket, akár 3000-5000 lejes bírságra is számíthatnak.

„Mi eleget teszünk a törvényes előírásoknak, és ennek megfelelően bejelentjük megüresedett állásainkat az ügynökséghez, ettől eltekintve szerintem ez nem hoz minőségi változást a munkaerőpiacon” – reagált érdeklődésünkre Kanabé Gabriella, az egyik csíkszeredai munkaerő-közvetítő cég vezetője. Mint mondta, a munkaadóknak megvan az a szabadságuk, hogy azt alkalmazzanak, akit akarnak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Amikor Székelyudvarhely a hagyományőrzés helyszínévé válik – fotókon az Erdélyi Táncháztalálkozó felvonulása

Az idei Erdélyi Táncháztalálkozón résztvevő népes közösség pénteken délután vonult fel Székelyudvarhely utcáin – látványos képriportunkban mutatjuk a pillanatokat.

Amikor Székelyudvarhely a hagyományőrzés helyszínévé válik – fotókon az Erdélyi Táncháztalálkozó felvonulása
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Részegen balesetezett egy sofőr Homoródszentmártonban

Kerítésnek hajtott autójával egy 40 éves férfi csütörtök este Homoródszentmártonban – tájékoztat a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.

Részegen balesetezett egy sofőr Homoródszentmártonban
2026. szeptember 03., csütörtök

Megrepedt egy gázvezeték Székelyudvarhelyen egy benzinkút közelében

Megrepedt egy gázvezeték Székelyudvarhelyen, a Petrom benzinkút közelében munkálatok végzése közben csütörtökön. A helyszínre a székelyudvarhelyi tűzoltók vonultak ki.

Megrepedt egy gázvezeték Székelyudvarhelyen egy benzinkút közelében
2026. szeptember 03., csütörtök

Pénteken kísérik utolsó útjára Daniel Ernő nyugalmazott plébánost

Életének 67., papságának 42. évében szerdán elhunyt Daniel Ernő nyugalmazott plébános, szentszéki tanácsos, temetése pénteken lesz.

Pénteken kísérik utolsó útjára Daniel Ernő nyugalmazott plébánost
Hirdetés
2026. szeptember 03., csütörtök

Indulnak a Lábbuszok Székelyudvarhelyen is, önkéntes sofőröket keresnek

A tanévkezdéssel együtt újraindul a Lábbusz Székelyudvarhelyen is. A program működtetéséhez önkéntes sofőröket is keresnek.

Indulnak a Lábbuszok Székelyudvarhelyen is, önkéntes sofőröket keresnek
2026. szeptember 02., szerda

Áramszünet lesz Székelykeresztúron és Alsóboldogfalván

Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás szeptember 3-án Székelykeresztúr és Alsóboldogfalva egyes részein.

Áramszünet lesz Székelykeresztúron és Alsóboldogfalván
2026. szeptember 01., kedd

Új szintre lépett az emlődaganatok sebészeti kezelése Székelyudvarhelyen

Jelentős lépést tettek az emlődaganatok korszerű sebészeti ellátásában a Székelyudvarhelyi Városi Kórházban. Az új technológiával már hat műtétet végeztek.

Új szintre lépett az emlődaganatok sebészeti kezelése Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Teljesen lezárják a Bethlen Gábor utca egyirányú szakaszát

Lezárják az autós forgalom előtt szerda reggel 8 órától a Bethlen Gábor utca bíróság és kórházi körforgalom közötti szakaszát Székelyudvarhelyen.

Teljesen lezárják a Bethlen Gábor utca egyirányú szakaszát
2026. szeptember 01., kedd

Forgalomkorlátozásokra kell számítani több székelyudvarhelyi utcában

Elkezdődött Székelyudvarhely köves utcáinak őszi karbantartása, ezért a következő időszakban több városrészben is ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani.

Forgalomkorlátozásokra kell számítani több székelyudvarhelyi utcában
2026. augusztus 31., hétfő

Javítják Székelyudvarhelyen a kövezett utakat

Időszakos forgalomkorlátozásra kell számítani több székelyudvarhelyi utcában, ahol karbantartást végeznek a kövezett utakon – közölte a polgármesteri hivatal.

Javítják Székelyudvarhelyen a kövezett utakat
Hirdetés