
Fotó: Gyergyószentmiklós Önkormányzata
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
2026. szeptember 18., 18:002026. szeptember 18., 18:00
A Let’s Do It, Romania! országos kezdeményezéshez kapcsolódó akcióban idén rekordszámú résztvevő gyűjtötte a mások által eldobott hulladékot. A munka végére huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost és környékét.
A városháza felhívására iskolai közösségek, civil szervezetek, intézmények és magánszemélyek egyaránt bekapcsolódtak a takarításba. Különösen nagy számban érkeztek a diákok: az összesen több mint ötszáz résztvevőből mintegy 470-en az iskolákból jöttek.
Fotó: Gyergyószentmiklós Önkormányzata
Len Emil alpolgármester köszönetet mondott mindenkinek, aki részt vett a munkában, ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy sajnálatos tény,
„Ez szomorú, de egyben felhívás is mindannyiunk számára, hogy vigyázzunk a környezetünkre, a tisztaságra” – hangsúlyozta az alpolgármester. Mint mondta, az ilyen akciók megszervezése és az összegyűlő hulladék elszállítása
A takarítást több csoportba szerveződve végezték egyszerre több helyszínen, többek között a Gyilkostó felé vezető út mentén, a városbúl kivezető mezei utak mellett, a Békény-patak környékén, a Hóvirág utca, valamint a Kavicsbánya utca és a vasút környékén is.
Fotó: Gyergyószentmiklós Önkormányzata
Különösen sok és sokféle hulladék, szemétgóc várta az önkénteseket Tekerőpatak és Gyergyószentmiklós határánál, a Visszafolyó irányába eső területen. Emellett a vasút alatti Kavicsbánya utca környéke bizonyult a legszennyezettebb gócpontoknak. Az összegyűjtött hulladék között egyebek mellett kidobott ágy, régi televízió, gumiabroncsok, szőnyegek, háztartási gépek, és mindenféle rongyok is voltak.
A munka közben azonban nem a bosszúság, hanem inkább az összefogás és a jó hangulat dominált. Több osztályközösség csapatépítőként is tekintett az akcióra,
Egy résztvevő pedagógus szerint talán éppen ez az akció egyik legfontosabb eredménye: a gyerekek megtapasztalhatják, mennyi munka van a hulladék összegyűjtésében, és hogy néz ki a természet, ha tele van mocsokkal. Remélhetőleg felnőttként ők már nem hagyják maguk után a szemetet.
A résztvevőket a munka végén a városháza főzőcsapata meleg ebéddel vendégelte meg a szabadidőparkban.
Élelem, ivóvíz és megfelelő menedék nélkül tartottak húsz kutyát egy gyergyóújfalvi ingatlan területén. A hatóságok 19 állatot menhelyre szállítottak, az ellenőrzés során pedig öt bírságot is kiszabtak.
A Magyar Tudomány Napja alkalmából kétnapos történészkonferencia kezdődött kedden a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtárban. A közel ötven éve elindított rendezvény idén is neves előadókat, tartalmas előadásokat hoz a közönségnek.
Történészkonferenciát szerveznek a Magyar Tudomány Napja tiszteletére a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtárban november 3–4-én Az önálló magyar nyelvű oktatásért címmel.
Folytatják szombaton a Bucsin-tetőn eltűnt Forró Lajos keresését: a család a hivatalos kutatás lezárása után önkénteseket vár délelőtt 10 órára a Bucsin-tetői sípályához, hogy kisebb csapatokban átvizsgálják a környező területeket.
Hatalmas tűz ütött ki egy lakóháznál Maroshévízen, az 1918. December 1. utcában. A helyszínen hivatásos és önkéntes tűzoltók több órán keresztül küzdöttek a lángokkal péntek hajnalig.
Hivatalosan is befejeződött az eltűnt 88 éves férfi keresésére indított akció. Az utolsó hivatalos keresést október 28-án, szerdán tartották, amelyben rendőrök, csendőrök, tűzoltók, hegyimentők és önkéntesek vettek részt.
Jóváhagyta a gyergyószentmiklósi képviselő-testület a kulturális tevékenységekre pályázó civil szervezetek támogatási listáját. A helyi költségvetésből összesen 237 511 lejt ítéltek oda tizennyolc pályázatra.
Csütörtökön 9 és 15 óra között áramszünetre kell számítani Gyergyóalfalu több utcájában az elektromos hálózaton végzett munkálatok miatt – közölte az Electrica áramszolgáltató.
A Kossuth Lajos utcában zajló munkálatok során keletkezett meghibásodás miatt átmenetileg szünetelhet a távhőszolgáltatás Gyergyószentmiklóson, a Batthyány Ignác-iskola bentlakása és a Robi Konyha környékén.
Már harmadszorra riasztották a tűzszerészeket a Hargita megyei Salamás községhez tartozó Gyergyóhodosra, ahol újabb lőszermaradványokat találtak.
1 hozzászólás