Pályázati lehetőségeket ismertettek Gyergyószentmiklóson

Hargita Megye Tanácsa meghirdette pályázati programjait a 2016-os évre. A megyei tanács munkatársai tájékoztató fórumot tartottak szerdán Gyergyószentmiklóson.

Baricz-Tamás Imola

2016. március 09., 20:322016. március 09., 20:32

2016. március 09., 20:322016. március 09., 20:32

A Szent Miklós Plébánia nagytermében tartott tájékoztatón számos civil szervezet képviselője volt jelen. Barti Tihamér, Hargita Megye Tanácsának alelnöke ismertette az idei kiírás újdonságait. Többek között jelezte, hogy gyergyószentmiklósi felvetésre a kulturális pályázati programban együttesek támogatására is lehetőséget biztosítottak, ugyanakkor a nagy népszerűségnek örvendő hagyományos és népi viseletekre való pályázási lehetőség mellett a néptáncoktatásra megnövelték a megpályázható keretet.

Zonda Erika, a Hargita Megye Tanácsa Programok és Vidékfejlesztés Igazgatóságának vezetője elmondta, vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak a megyében tevékenykedő, jogi személyiséggel rendelkező, nem kormányzati és nem profitorientált, bejegyzett civil szervezetek ifjúsági, szociális, kulturális, turisztikai, sport- és tűzoltó-egyesületek támogatására.

Az önkéntes tűzoltó-egyesületek támogatási programjában többek között újdonságként szerepel, hogy tájékoztató kézikönyv kiadására is lehet pályázni. A családoknak szóló tevékenységek támogatási programjában pedig találkozók, gyermeknek szóló rendezvények szervezésére is lehet pályázni. Az ifjúsági programban pedig újdonságnak számít, hogy a diákok képességfelmérő és érettségi vizsgákra való felkészítésére is lehet anyagi támogatást szerezni. A sportprogramban többek között a sérült személyek felkészülésére, illetve versenyeken való részvétel támogatására is lehet pályázni. A turisztikai program célja turisztikai látványosságok létrehozása, felújítása, fejlesztése és népszerűsítése, a kulturális pályázati programra az idei kiírásban 415 ezer lej a keretösszeg.

Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság együttműködési programját a civil szervezetekkel Csibi Andrea ismertette. Többek között falugondnoksági, sérült személyek támogatási lehetőségeit, illetve olyan együttműködési programot is ismertetett, mely a veszélyhelyzetben lévő gyermekek és fiatalok jogainak védelme és érvényesítése területén tevékenykedő civil szervezeteknek szólt. Továbbá jelezte idén is van lehetőség pályázni az időseket támogató program keretében is.

A pályázati kiírások bemutatását követően a kérdéseikre is választ kaptak a jelenlévők, a megyei tanács mindkét munkatársa kihangsúlyozta, hogy a pályázók az esetleges problémáikkal a leadási határidő, április elsejei dátumot megelőzően forduljanak hozzájuk.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 20., vasárnap

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat

Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat
Hirdetés
2026. szeptember 18., péntek

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet

Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet
2026. szeptember 18., péntek

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi

Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi
2026. szeptember 17., csütörtök

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt

Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt
Hirdetés
2026. szeptember 17., csütörtök

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson

Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson
2026. szeptember 17., csütörtök

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst

Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst
Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst
2026. szeptember 17., csütörtök

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst

2026. szeptember 16., szerda

Két rendhagyó kulturális esemény költözik a templomok falai közé Gyergyószentmiklóson

Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.

Két rendhagyó kulturális esemény költözik a templomok falai közé Gyergyószentmiklóson
Hirdetés
2026. szeptember 16., szerda

Huszonnyolcadszor ünnepelnek a gazdák Gyergyóalfaluban

Immár 28. alkalommal szervezik meg Gyergyóalfaluban a Gazdanapot, amely az évek során a község egyik legfontosabb és legkedveltebb közösségi rendezvényévé nőtte ki magát. A szervezők ezer látogatót várnak szombaton a Réteskertben.

Huszonnyolcadszor ünnepelnek a gazdák Gyergyóalfaluban
2026. szeptember 14., hétfő

Nemcsak előadás lesz: kérdezni is lehet az orvosoktól

Interaktív egészségügyi panelbeszélgetéseket indít a gyergyószentmiklósi kórház és az Itthon Közösen a Holnapért Egyesület, hogy hiteles információkkal segítse a lakosságot a betegségek megelőzésében és az egészség megőrzésében.

Nemcsak előadás lesz: kérdezni is lehet az orvosoktól
2026. szeptember 13., vasárnap

Urmánczy Nándor-díjjal tüntették ki Bölöni Lászlót

Urmánczy Nándor-díjjal tüntették ki Maroshévízen Bölöni Lászlót. A legendás labdarúgó és edző sportpályafutását, emberi tartását, valamint magyarságához való ragaszkodását ismerték el.

Urmánczy Nándor-díjjal tüntették ki Bölöni Lászlót
Hirdetés