
Fotó: Baricz Tamás Imola
A gyergyószentmiklósi, felszegi Munkás Szent József-templom építési munkálatai a tervek szerint haladnak, az ajtók, ablakok a helyükön, a továbbiakban a belső munkálatokra kerül sor.
2015. január 08., 15:372015. január 08., 15:37
Portik-Hegyi Kelemen főesperes-plébános a város minden egyes lakóját arra biztatja, hogy akár a korábbi építkezéseknél, most is fogjanak össze, segítsék anyagilag is a templom építését.
„Sikerült a templom falait felhúzni, a szükséges szigeteléseket elvégezni, illetve a villanyvezeték huzalai is helyükre kerültek, akárcsak a nyílászárók. A tervben szereplő és elvégzett munkálatok kilencvenöt százalékban ki is vannak fizetve” – foglalta össze a főesperes-plébános. Kitért arra is, hogy ugyan egy későbbi időpontra tervezték, de már elkészült az az összekötő folyosó, mely a régi iskola épületét az új templom sekrestyéjével kapcsolja össze, ezen munkálat ellenértékének kifizetése még hátravan. Következhetnek a belső munkálatok és a bútorzat helyére kerülése.
A templom építésével kapcsolatban a híveket, a város lakóit további összefogásra biztatta Portik-Hegyi Kelemen. „Gyergyószentmiklós minden egyes lakóját arra biztatom, hogy járuljanak anyagilag is hozzá a templom építéséhez, ha kis összeggel is, mert ez a városé. Annak idején az elődök támogatásával épült a Szent Miklós-templom, nemrég pedig szintén az egész város összefogott, építette az alszegi Szent István-templomot. Úgy lenne méltányos, hogy most is közösen építsük a felszegi Munkás Szent József-templomot” – mondta a főesperes.
A templom udvarának rendbetételét, rendezését tavaszra tervezik, több időpontban fognak kalákát hirdetni. A kétszáz férőhelyesre tervezett, Munkás Szent József oltalmába ajánlott templom felszentelését jövő év május 1-jére, Munkás Szent József ünnepére tervezik.
Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.
A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.
Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.
szóljon hozzá!