Önkéntesek keze alatt ég a munka

•  Fotó: Pethő Melánia

Fotó: Pethő Melánia

Gyergyószentmiklós tizenkét pontján kezdték el a munkát kedden a Caritas Önkéntestáborának résztvevői, a más településről érkezőkhöz szép számban csatlakoztak helyiek is, így több mint százötven személy tevékenykedett az első napon.

Pethő Melánia

2014. július 08., 17:382014. július 08., 17:38

2014. július 08., 17:442014. július 08., 17:44

A munkacsoportok kialakítása után eligazítással, imádsággal indult az önkéntestábor első napja, majd a Fejér Dávid-szobor előtti gyülekezőhelyről a kijelölt munkapontokat vették birtokukba a résztvevők. Voltak, akik kerítést festettek, mások kutat takarítottak, hidak rendbetételét kezdték el, állagmegőrző munkát végeztek, forrásokat takarítottak, árkot ástak, térrendezési munkákat folytattak, vagy éppen kerítéselemeket készítettek elő a felállításhoz. Megint mások közösségi programokat tartottak, idős embereknél végeztek háztáji munkát, a közelgő Nyári Kulturális Fesztivál szervezésében segédkeztek.

Példát mutatni az elégedetlenkedőknek

A szükséges alapanyagokat, munkaeszközöket a város önkormányzata biztosítja az önkénteseknek, az első napon egyetlen helyszínen toporogtak a tettre kész önkéntesek, mert nem voltak előkészítve a kellékek. Közel két lyukas órájuk adódott emiatt, így bőven jutott idő az ismerkedésre.

Ki honnan érkezett, mi ösztönözte önkéntes munka vállalására? – a kérdés körbement a 11-es számmal jelölt munkacsoportban. Többnyire iskolások, egyetemisták, de harminc-negyvenévesek is akadtak a közel húszfős csoport tagjai között, többségük gyergyószentmiklósi. A helyiek egyöntetűen vallják, a városban nagyon sok a panaszos ember, kevés, aki tesz is valamit annak érdekében, hogy a közösségi élet jobb, a város arculata szebb legyen. Az önkéntes tábor kapóra jött, kitűnő alkalom arra, hogy a jó szándékkal, a nyitottsággal, a tenni akarással példát lehessen mutatni az elégedetlenkedőknek – fogalmazták meg a hazaiak.

Az önkéntességet nem lehet erőltetni

A távolabbról érkezők is hasonló gondolatokat osztottak meg saját tapasztalatukból, őket viszont nem a példamutatás, hanem maga az önkénteskedés lehetősége hozta Gyergyószentmiklósra. Néhányan nem először vállalnak részt segítő munkában, korábbi élményeik miatt kalákáznak újra és újra. Akik pedig először próbálják ki, mit is jelent másokért önzetlenül tenni, arról számolnak be, belülről jön a késztetés, önkéntes munkára senkit nem lehet, nem érdemes erőltetni.

A németországi Felicia Berger múlt év szeptemberétől dolgozik önkéntesként Csíkszeredában, most a Caritas-táborba is jelentkezett. „Segíteni másokon” – fogalmazza meg ittlétének célját. Hozzátette, ősszel zárul az a program, aminek keretében Romániában tartózkodik, ő viszont mindent meg fog tenni azért, hogy visszajöhessen, részese lehessen az itteni közösségnek.

„Láttam a plakátot, gondoltam, feldobom a nyaramat, kipróbálom, milyen ez a típusú munka” – mondta az egyik résztvevő, egy másik pedig arról számolt be, már jó ideje keresi a segítő munka lehetőségét, erre azonban csak most adódott lehetősége. „Már kiskoromban is szívesen részt vettem volna bármilyen önkéntes munkában, de a szüleim akkor nem engedték, most eljött az ideje: belevágok” – mondja egy 15 éves alfalvi lány, egy szerelmes pár pedig azért jelentkezett a táborba, mert közös, jó programot láttak benne.

A munkacsoport tagjai közös üzenetet fogalmaztak meg Gyergyószentmiklós lakói felé: mozduljanak ki az egyhangúságból, próbálják meg, milyen az, ha valaki a közösségért dolgozik, ne várják el, hogy mások tegyék szebbé a várost.

A hét folyamán bárki kipróbálhatja a tanácsoltakat, nem kell egyebet tenni, mint előzetesen jelentkezni a dezso.helga@gyergyoszentmiklos.ro e-mail címen vagy a 0743-958 893-as telefonszámon. Akinek pedig attól jön meg a munkakedve, hogy az önkénteseket látja tevékenykedni, csatlakozhat hozzájuk az egyes helyszíneken.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 22., kedd

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni

Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső
2026. szeptember 21., hétfő

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat

Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat
2026. szeptember 20., vasárnap

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat

Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat
Hirdetés
2026. szeptember 18., péntek

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet

Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet
2026. szeptember 18., péntek

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi

Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi
2026. szeptember 17., csütörtök

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt

Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt
Hirdetés
2026. szeptember 17., csütörtök

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson

Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson
2026. szeptember 17., csütörtök

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst

Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst
Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst
2026. szeptember 17., csütörtök

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst

2026. szeptember 16., szerda

Két rendhagyó kulturális esemény költözik a templomok falai közé Gyergyószentmiklóson

Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.

Két rendhagyó kulturális esemény költözik a templomok falai közé Gyergyószentmiklóson
Hirdetés