
Fotó: Baricz Tamás Imola
Csütörtökön délelőtt Gyergyószentmiklóson a Sándor-házban fogadták az érdeklődőket, délután pedig Gyergyóremetén tanulta kicsi és nagy az öltögetés csínját-bínját – a Hargita Megyei Művészeti Népiskola gyergyószéki tagozata hímző-varró műhelymunkát tartott.
2014. január 30., 16:232014. január 30., 16:23
2014. január 30., 16:472014. január 30., 16:47
A nemsokára 40. évét betöltő Hargita Megyei Művészeti Népiskola először szervezett Gyergyóban nyílt napot. „A pedagógusokkal közölve a tervet azt tapasztaltam, hogy igenis van érdeklődés. Nemcsak a gyerekek, de a felnőttek is fogékonyak az öltögetések iránt. A gyerekek érdeklődésének azért örülök, mert minél hamarabb ismerik meg ezeket az értékeket, annál inkább hordozói lesznek. Ők azok, akik a családban is fel tudják hívni a figyelmet arra, hogy olyan értékek vannak a Sándor-házban, amit érdemes kihasználni. A felnőttek érdeklődésének azért örülök, mert ők meg tudják tanulni, könnyen elsajátítják, esetükben fordított az irány, megtanulva osztják szét az ismereteiket” – foglalta össze a nyílt nap fontosságát Kisné Portik Irén néprajzkutató, a művészeti iskola szövő-varró tagozatának gyergyószéki oktatója.
A nyílt nap alkalmat adott a műhelymunkába való betekintésre, több osztály – a kicsiktől a középiskolásokig – látogatott a Sándor-házba, ahol elsőként megismerkedhettek a úri hímzés kiállítással, majd a varróasszonyok bemutatták a különböző öltéstípusokat. Így ki milyen öltéstípust kedvelt meg, azt próbálhatta ki.
„Szálöltést, láncöltést, nyíltlánc-öltést, boszorkányöltést, rácsöltést, halszálka-öltést, a lapos öltésnek nyolc formáját és az azsúrozási érdekességeket is bemutatjuk az érdeklődőknek” – sorolta az oktató, hogy mivel is ismerkedhettek meg a látogatók. A művészeti iskola szabás-varrás tagozatának Gyergyószéken több mint harminc tagja van jelenleg. A január harmincadikai nyílt napon harmincnál is több öltési technikát mutattak meg a több száz érdeklődőnek Szentmiklóson és Remetén. A műhelymunkát Hargita Megye Tanácsa támogatta.
Több pályázathoz és fejlesztéshez szükséges határozattervezetet is elfogadott Gyergyószentmiklós önkormányzati képviselő-testülete szerdai rendkívüli ülésén. Napelemes rendszer épül a kórháznál, és digitalizálják a városháza működését.
Elindította a távfűtést Gyergyószentmiklóson a Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű (HVCSK). Három-négy nap alatt minden lépcsőházban kimelegednek a fűtőtestek. A lakókat kérik, hogy ellenőrizzék és légtelenítsék a rendszereket.
Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.
A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
szóljon hozzá!