Növelnék és egységesítenék a kisebbségek jogait

A földrajzi Európában jelenleg százmillió ember tartozik nemzeti kisebbségekhez – ezek sorsa egyes esetekben igen nehéz, lényegében mindent megtesz ellehetetlenítésükre a többségi hatalom.

Gergely Imre

2013. július 04., 16:012013. július 04., 16:01

A földrajzi Európában jelenleg százmillió ember tartozik nemzeti kisebbségekhez – ezek sorsa egyes esetekben igen nehéz, lényegében mindent megtesz ellehetetlenítésükre a többségi hatalom (például a franciaországi bretonok, vagy a görögországi törökök esetében), a másik végletnek (például a Dél-tiroli németeknek) „szinte mindenük megvan” számukra az lenne a fontos, hogy ami most megilleti őket az hosszú ideig ne csorbulhasson. Mindkét esetben és persze a köztes helyzetben levőknek is komoly lépést jelentene az RMDSZ által elindított Kisebbségi Európai Polgári Kezdeményezés – fejtette ki Vincze Lóránt, az RMDSZ külügyi titkára, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) alelnöke, valamint Markó Attila parlamenti képviselő. A Marosfőn zajló EU-Tábor csütörtök délelőtti előadásán a kezdeményezés céljait, elfogadása esetén várható előnyeit ismertették.

Vincze Lóránt kijelentette: a kezdeményezés célja, hogy rést üssön lebontsa a kisebbségi téma iránti EU-s közöny falán, hiszen jelen pillanatban a kisebbségekkel kapcsolatos kérdéseket Brüsszel lesöpri az asztalról arra hivatkozva, hogy ez nem közös ügy, hanem az egyes államok belügye.

A kezdeményezés elsősorban a jogbiztonsággal és a jogérvényesítéssel foglalkozik, ezt a két területet kell egyesíteni úgy, hogy minden a témában érintett európai csoport érvényesülni tudjon. A jogbiztonság azon esetekben fontos, amikor egy már megszerzett, kiharcolt jogról van szó, hogy azt már ne vehesse el egy állam egy új rendelkezéssel. A legtöbb kisebbség szempontjából pedig a jogérvényesítés lehetősége uniós szabályozások segítségével kiemelkedően fontos lenne, hiszen akár itt Erdélyben, akár Európa más országaiban számos olyan terület van a kisebbségek életében, ahol előrelépésre lenne szükség – hangzott el.

Vincze kifejtette, a polgári kezdeményezésben nem a legmerészebb vágyaikat fogalmazták meg ennek összeállítói, hanem olyan pontok kerültek be, amelyek reálisan elérhetőek. Hat politikai elemet foglaltak be: az identitás, regionális politika, közképviselet, diszkriminációmentesség, kisebbségek állami támogatása, valamit az audiovizuális és digitális tartalom. Ezek többségében már létezik európai jogalap, a cél az, hogy ezeket kiterjesszék a nemzeti és adott esetben a vallási kisebbségekre is. Más esetekben pedig új szabályozások elfogadására van szükség, annak érdekélben, hogy az államok ne tehessenek meg bármit a kisebbségeikkel, hiszen őket bizonyos mértékig uniós törvények védenék.

Elhangzott, a polgári kezdeményezés sikerességéhez egymillió aláírásra van szükség, amelyből az RMDSZ 250 ezret vállalt magára, de az ügy mellé más európai kisebbségek is felsorakoztak. A dokumentumot júliusban nyújtják be.

Markó Attila szerint a kezdeményezés az alkotmánymódosítás és a regionalizáció mellett az erdélyi politika legfontosabb jelenlegi témája. Az indítvány egy négy-öt éves folyamat gyümölcse, amely biztonságot, védettséget nyújtana az erdélyi magyarságnak.

„Ha az Európai Unió számára fontos a kulturális sokszínűség, akkor kötelessége a kisebbségekre vonatkozó feladatokkal is foglalkozni” – vélekedett Markó Vincze Lóránt ugyanakkor leszögezte, az RMDSZ nem tartja konkurenciának az SZNT által tervezett hasonló polgári kezdeményezést, amely a sajátos nemzeti régiók védelmét vinné be az uniós jogrendbe. A két elképzelés kiegészíti egymást, így az RMDSZ támogatja az SZNT kezdeményezését, sőt részt vállal annak kivitelezésében is.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 23., szerda

Napelemes rendszer a kórháznak, digitalizáció a városházán

Több pályázathoz és fejlesztéshez szükséges határozattervezetet is elfogadott Gyergyószentmiklós önkormányzati képviselő-testülete szerdai rendkívüli ülésén. Napelemes rendszer épül a kórháznál, és digitalizálják a városháza működését.

Napelemes rendszer a kórháznak, digitalizáció a városházán
Hirdetés
2026. szeptember 23., szerda

Vasárnap még napoztunk, szerdán pedig elindult a távfűtés Gyergyószentmiklóson

Elindította a távfűtést Gyergyószentmiklóson a Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű (HVCSK). Három-négy nap alatt minden lépcsőházban kimelegednek a fűtőtestek. A lakókat kérik, hogy ellenőrizzék és légtelenítsék a rendszereket.

Vasárnap még napoztunk, szerdán pedig elindult a távfűtés Gyergyószentmiklóson
2026. szeptember 22., kedd

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni

Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni
2026. szeptember 22., kedd

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat

Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat
2026. szeptember 20., vasárnap

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat

Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat
2026. szeptember 18., péntek

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet

Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet
Hirdetés
2026. szeptember 18., péntek

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi

Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi
2026. szeptember 17., csütörtök

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt

Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt
2026. szeptember 17., csütörtök

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson

Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson
Hirdetés