Nosztalgia-síversenyt és kutyaszánfutamot tartanak

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Megélénkül a hétvégén Gyilkostó: szombaton és vasárnap ötödször kerül sor a tó partján és jegén országos bajnoki futamnak számító kutyaszánversenyre, vasárnap pedig a Nagy-Cohárd oldala is megtelik a havas sportok kedvelőivel, először szerveznek itt nosztalgia-síversenyt.

Gergely Imre

2015. január 30., 17:432015. január 30., 17:43

A tó jegén és az azt borító havon szombaton és vasárnap ismét országos szintű kutyaszánhajtó versenyre kerül sor. A Forfun Egyesület, a gyergyói EKE, valamint a gyergyószentmiklósi önkormányzat szervezésében zajló eseményen továbbra is az a cél, hogy télen is életet leheljenek az „elhavazott” üdülőtelepre. Van erre igény, hiszen az előbbi alkalmakkor is több százan látogattak ki a kutyaszánviadalra. A Gyilkos-tói verseny még egy hete is bizonytalan volt az enyhe időjárás miatt, de megfelelő keménységűre fagyott a tó jege, így bátran rá lehet hajtani a kutyafogatokkal – közölte a Forfun Egyesület vezetője, Bodó István. A verseny két futamból áll, szombaton és vasárnap is lesz egy-egy megmérettetés. A start időpontja délelőtt 10 óra mindkét nap. Tizenhat versenyző jelezte részvételét. Korábbi alkalmakkor korcsolyapályát is kialakítottak a kutyaszánverseny partközeli szakasza mellett, hogy a nézőket ezzel is odavonzzák, most azonban nem lesz erre lehetőség, a jég erre nem megfelelő.

Valószínűleg sokan előkotorták a padlásról a húsz éve letett síkosztümöt, és elővették, leporolták az évtizedek óta félretett síléceket, készülve a vasárnapi Nosztalgia-síversenyre. A szervezők legalábbis számos visszajelzést kaptak: Gyergyóban és távolabb is tetszett a sízőknek a régi telek hangulatát visszaidéző verseny ötlete. Csíkszeredából, illetve Marosvásárhelyről is jelezték, eljönnek a hagyományteremtő szándékkal sorra kerülő rendezvényre.

A Gyilkos-tónál, a Nagy-Cohárd oldalában tökéletes minőségű pálya várja a sízőket. Nem árt odafigyelni azonban, hogy nemcsak az elvárt múltidéző ruházat jellege lesz nosztalgikus, hanem az is, hogy akár évtizedekkel ezelőtt, most is felvonó nélkül kell feljutni a mintegy 250 méter hosszú pálya tetejére, ami már önmagában egy erőpróba. Aki igényli, annak síléceit a hegyimentők terepjárművével a közelbe szállítják. Azt nem követelik meg senkitől, hogy negyvenéves léccel csússzon le az oldalon, de a ruházat mindenképpen a nyolcvanas évek vagy még korábbi idők síződivatját kell idézze. Kötött sapka, kötött pulóver vagy az egykor oly divatos kezeslábas síruha az elvárt öltözet, de azt is szívesen veszik, ha valaki népviseletben vállalkozik a siklásra. A jelentkezők között van is ilyen, aki székely ruhában fog hódeszkázni. A verseny sajátossága, hogy nem a leggyorsabb, hanem a legautentikusabb ruházatot vagy felszerelést viselő versenyzőket díjazzák. A verseny vasárnap reggel 10 órakor kezdődik, a részvétel ingyenes. A helyszínre reggel 8 órakor a gyergyószentmiklósi Művelődési Ház elől indul autóbusz Gyilkostóra, a Turist Hotelhez. A résztvevők onnan gyalog mennek ki a sípályára. Délután 5 órakor ugyancsak a Turist Hoteltől indul vissza az autóbusz Gyergyószentmiklósra.

A rendezvény szervezője a Gyergyószentmiklósi Polgármesteri Hivatal. A társszervezők: Dancurás Hegyimentő Egyesület, Gyergyói EKE, GYMK, Gyergyószentmiklósért Turisztikai Egyesület. A versennyel kapcsolatban érdeklődni a 0730-710 965-ös telefonszámon lehet.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 22., kedd

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni

Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső
2026. szeptember 21., hétfő

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat

Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat
2026. szeptember 20., vasárnap

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat

Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat
Hirdetés
2026. szeptember 18., péntek

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet

Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet
2026. szeptember 18., péntek

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi

Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi
2026. szeptember 17., csütörtök

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt

Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt
Hirdetés
2026. szeptember 17., csütörtök

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson

Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson
2026. szeptember 17., csütörtök

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst

Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst
Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst
2026. szeptember 17., csütörtök

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst

2026. szeptember 16., szerda

Két rendhagyó kulturális esemény költözik a templomok falai közé Gyergyószentmiklóson

Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.

Két rendhagyó kulturális esemény költözik a templomok falai közé Gyergyószentmiklóson
Hirdetés