Nem volt könnyű a Caritas beteggondozó szolgálatának kiépítése

„Óriási dolog, ha egy ember elkészül ebből a földi életből. A betegség mindig valami nyomot hagy, legtöbbször csak csontváz marad. Valami kipislákol a testből, de még a tekintet sem a régi ismerős. A család megrémül, nem tudja, mit kell tegyen. És akkor ott van az ápoló, aki segít, biztat: igen, ez az ember az, akit te szerettél, és gyere, fogd meg a kezét. És mi is megfogjuk a beteg kezét, ha kell, vigasztaljuk, ha kell, vele hallgatunk. Közben pedig megtanuljuk, hogy mit jelent meghalni. Hol az életet szolgáljuk, hol a halált...” – így fogalmaz András Ildikó, az otthoni beteggondozó szolgálat, ápolási vezetője munkájukról.
A Caritas ezen tevékenységi ágazatában a tavalyi adatok szerint 114 településen naponta 260 beteggondozó indult az ellátásra szorulókhoz, nem kevesebb mint nyolcezer személyt láttak el a szükségleteiknek megfelelően, akár naponta többször vagy hetente két-három alkalommal. Az ellátottak idős, beteg, egyedül maradt, szakápolásra, gondoskodásra váró emberek. Vannak köztük, akiknek gondozóik az egyedüli hozzátartozóik. Róluk szól a film, amely feleleveníti a múltat is, a beteggondozás caritasos történetét.

Már az 1990-es évek közepén a Caritas intézményes ellátórendszerben gondolkodott, így jött létre a gyergyószentmiklósi Szent Erzsébet öregotthon is. 1998-ban a Német Caritas Szövetség kereste meg a romániai Caritas-szervezeteket támogatást ígérve, de azt szorgalmazva, hogy az idősellátás feltételeit az országos rendszer támogatásából próbálják biztosítani. Ha a szolgáltatás szükségességét fel is ismerték az akkori vezetők, felpártolását nem tekintették prioritásnak.

Ezzel párhuzamosan az egészségügyben egy olyan változás ment végbe, amely úgymond falnak állította az akkori körorvosokat: „1999-ben életbe lépett az új egészségbiztosítási törvény, az alaphálózatot magánosították. Tehát egyik napról a másikra gyakorlatilag felébredtem, hogy én menedzser vagyok, azon kívül, hogy orvosnak kell lennem. És ez egy pofonból elég lett volna, de jött a másik, amikor pár hónap után rájöttünk: a pénz nem elég semmire” – emlékszik vissza Munzlinger Attila szárhegyi háziorvos.
A magánosítás azt jelentette, hogy amíg korábban a körorvosi rendelőkben a 3200 fős településen négy körorvos és hat asszisztens dolgozott, a rendszer átalakulásával maradt két háziorvos és két asszisztens. Nőtt a munkanélküli szakemberek száma, de nem csökkent az ellátásra szorulóké. Az ágyhoz vagy házhoz kötött, egyedül élő idős betegek maradtak magukra. Ebből a helyzetből egy hollandiai kapcsolat és egy helyi összefogás mutatott kiút-lehetőséget. Hollandiában láthatta meg Munzlinger, hogyan működik az otthoni beteggondozás, hazatérve pedig támogatóra lelt szintén orvos nejében, valamint Borsos Géza vállalkozóban, akinek személyes érintettsége abból is adódott, hogy beteg édesanyja napi ápolásra szorult. Pályázatot írtak és nyertek, képezték a munkanélkülivé vált asszisztenseket, beszerezték a szükséges eszközöket és fogyóanyagokat, így a Gyergyói-medence minden településén sikerült beindítani az otthoni gondozást, fél évig. Ennyire volt vissza nem térítendő támogatás.

Amikor fogytán volt a magyarországi pénzalap, a megyei önkormányzattól kértek támogatást a munka folytatásához, de Munzlinger Attila szerint enyhén szólva is rideg fogadtatásban volt részük, a szolgáltatás szükségességét nem mérték fel az akkori megyevezetők. Ekkor fordult a Caritashoz, átvételre ajánlva a kiépített rendszert. „Nagy-nagy örömünkre sikerült ezt az egészet átadni a Gyulafehérvári Caritasnak, és attól kezdve ők profi szinten fejlesztették az egész szervezetet” – emlékszik vissza a szárhegyi orvos.

Péter György, a Gyulafehérvári Caritas szocio-medikális ágazatának vezetője bevallja, sok nehézség követte az indulást. A történet 2001-ben vett fordulatot, amikor egy uniós pályázatot nyertek a Hargita megyei hálózat létrehozására. Ekkor vásárolták meg az első húsz személygépkocsit, bázist alakítottak ki. 2004-ben Hargita megye egyetlenegy településén nem volt csak otthoni beteggondozás: Gyergyóhollóban, és itt is azért, mert az önkormányzat szerint a településen nem voltak ápolásra szorulók. Azért az ápolók jártak, gondozták a gyergyóhollói embereket is.

Párhuzamosan a Hargita megyei építkezéssel alakult a hálózat Maros, Kovászna megyében, majd a szórványban, Gyulafehérváron, Petrozsényben, Szebenben, Brassóban. Külföldi támogatások és pályázatok révén sikerült tovább fejleszteni, azt tartva szem előtt, hogy a legkisebb falvakba is eljussanak, a leginkább magukra hagyott embereken segíthessenek. Sokat segített a munkában a nyugati partner Caritas tapasztalatának átadása. Olyan területeken szerezhettek szakképesítést az ápolók, amelyek a korábbi rendszer hagyatékaként az országban nem létezőnek voltak nyilvánítva.

A beteggondozók nem sebet kötözni, fekélyt tisztítani vagy lázat mérni járnak az emberekhez, hanem amire szükség van, abban segítenek. Ha kell, megfürdetik, ételt visznek és megetetik, bevásárolnak nekik, gyógyszereiket kiíratják és házhoz szállítják, de ha nincs tüzelő, akkor azt szereznek, ha a kályha megomlott, újra tesznek szert.

„Az nagyszerű lenne, ha a beteg eldönthetné, hogy hétfőtől péntekig beteg vagyok, a hétvégén nem. Ez nem így történik. Hogyha valaki benne kellene legyen huszonnégy órát a saját pelenkájában, akkor tudná, mit jelent az, hogy hétvégén, este is el kell menni a beteghez. A mi munkánknak nincs vége. Addig kell csinálni, amíg szükség van rá” – mondja András Ildikó. És immár nemcsak a kötelesség szólítja őket, ha baj van, az ápolt is felhívja. A Vodafone Románia Alapítvány támogatásával sikerült beszerezni a nagy billentyűs és képernyős, pánikgombos telefonokat. Ilyen készülék van a magányos betegeknél, és a hátoldalon lévő piros gomb érintésével máris megy a hívás a segítőhöz.

A pozitív tapasztalatok a telemedicínás projekt bővítését eredményezték, így ma már a szív- és érrendszeri panaszokkal küzdőknek lehetőség van otthonukban állandó követésre. A mérőműszerek ugyanis telefonos összeköttetésben vannak szakorvosokkal, akik a normálistól eltérő adatokra figyelve azonnal visszajelezhetik, milyen változás szükséges a gyógyszerezésben.

De van más lehetőség is, ha az embernek kell szakorvoshoz eljutnia – ez a betegközvetítő szolgálat. Azokról az emberekről szól, akiknek ehhez sem képességük, sem lehetőségük nincs. A betegközvetítői szolgálat keretében közel száz szakorvossal alakított ki a Caritas partneri kapcsolatot. Ők kérnek időpontot és szállítják a beteget szakrendelésre. Az orvosok, gyakran a kollégákat is bevonva, vizsgálják ki a rászoruló betegeket, és adnak gyógyulásukhoz, fájdalmuk enyhítéséhez receptet. A rendszer működik, az orvosok szívesen vállalnak ilyen szolgálatot.

A gondozókat nemcsak az élet tanítja, továbbképzőn vesznek részt a Caritas-iskolában, elsajátítják annak tudományát, hogyan lehet kis erőfeszítéssel mozgatni a magatehetetlen betegeket, hogy lehet a beteg meglevő mozgását megtartani, fejleszteni. Több mint 50 mozgásfejlesztő szakember van a Caritas alkalmazottjai között. Van lehetőség külföldi tapasztalatcserére is. Ez kétféleképp szolgálja a Caritas javát. Péter György mesélte, gyakran előfordult, hogy egy-egy alkalmazott külföldi munkára áhítozott, felmondott, eperszedő lett. Helyére új jött, akivel megint az ábécétől kellett kezdeni a betegápolást. Nem volt benne senki számára nyereség. Ezért a svájci Caritasszal egyezséget kötöttek, így az erdélyi alkalmazottak időlegesen ott dolgozhatnak. Pénzt keresnek, nyelvet tanulnak, a szakmában pedig másfajta tapasztalatokat is szereznek.

A szükség közelről látszik – egy régi, caritasos jelmondat ez. Akik beteget ápolnak, vagy akik a törődésre rászorulók, azoknak nem kell magyarázni e szeretetszolgálat szükségességét. Annak az idős asszonynak sem, aki évek óta minden hónapban 300 lejes nyugdíjából két lejt küld a Caritasnak. Hogy ezzel támogassa más emberek otthoni gondozását. Azokét, akik jobban rászorulnak a két lejre, mint ő.