Több száz károsultja is lehet annak az újabb munkahelykínálat-átverésnek, amely különösen súlyosan érint egy alfalvi kisvállalkozót. A. Imre el szerette volna adni a cégét, és „vásárlót” is talált. Az utóbbi viszont a cégpapírokat felhasználva svédországi munkalehetőségekkel hitegette ügyfeleit, majd eltűnt a pénzükkel.
2013. március 18., 20:102013. március 18., 20:10
2013. március 19., 15:062013. március 19., 15:06
Fel szeretném hívni mindenkinek a figyelmét, hogy akik Kézdivásárhelyen svédországi munkára jelentkeztek a Fabatka-Impex nevű cégnél, azonnal forduljanak a rendőrséghez, mivel csalás áldozatai lettek – ezzel a felhívással kereste meg szerkesztőségünket A. Imre, aki különösen nagy károsultja a csalásnak. A cég ugyanis, amely a munkalehetőséget hirdeti, az ő tulajdonában van, és anélkül, hogy tudott volna erről, a G. Imreként bemutatkozó személy az ő cégaktáit felhasználva csal ki pénzt a vonzó munkahelyben bízókból.
A. Imre egy internetes hirdetési portálon kínálta eladásra a cégét, és februárban meg is kereste őt e célból egy személy. A G. Imre sepsiszentgyörgyi vállalkozóként bemutatkozó személlyel Gyergyószentmiklóson találkozott. Az érdeklődő elmondta, egy európai uniós pályázaton szeretne részt venni, ezért lenne szüksége egy több éve veszteség nélkül működő cégre. Az adásvétel elindításához elkérte és meg is kapta a Fabatka-Impex aktáinak másolatait. Pár nap múlva jelezte, mégsem vásárolja meg a céget. Az alfalvi cégtulajdonos március 15-én megdöbbent, mikor arról értesült, hogy az ő cége svédországi álláslehetőséget kínál, és ezért pénzt is elvesz a munkakeresőktől.
Legalább 150 átvert munkakereső
A. Imrét pénteken egy csíkrákosi férfi kereste meg, hogy érdeklődjön a svédországi munkával kapcsolatosan. Az alfalvi cégtulajdonos ekkor szembesült azzal, hogy a „cégének” Kézdivásárhelyen irodája létesült, ahol internetes hirdetésre jelentkezhetnek a munkakeresők. A hirdetés szerint svédországi munkapontokra alkalmaznak kőműveseket, ácsokat és építkezésben jártas segédmunkásokat, valamint hölgyeket építkezés utáni takarításra. Az ajánlat magyar és román nyelven is megtalálható internetes hirdetési portálokon.
A jelentkezőktől 87 lejt kérnek el aktacsomó-összeállításért, valamint 540 lejt biztosítási illetékként. A kiutazást április 4-re ígérték a jelentkezőknek. A csíkrákosi férfi elmondása szerint ő a 148. feliratkozó volt.
A. Imre amint tudomást szerzett erről, azonnal felhívta a cégének megvásárlására jelentkező személyt, hogy tisztázza a dolgot. Ezt követően pénteken délben a kézdivásárhelyi iroda bezárt, hétfőn pedig már ki sem nyitott. A telefonszámokon senki nem jelentkezik. A. Imre hétfőn reggel tett feljelentést az ügyben, és arra kér minden átvert munkakeresőt, hogy ők is ezt tegyék.
Egy kézdivásárhelyi károsult érdeklődésünkre elmondta, a munkahelyet kínáló irodában pénteken a nemzeti ünnepre hivatkozva egy másik időpontot javasoltak az aznapra programált munkakeresőknek, szombaton pedig kiürítették az irodát, még maguk az alkalmazottak sem tudtak róla: hétfőn nem volt, hová munkába menniük. Az általunk megszólaltatott károsult munkakereső elmondta, csak Kézdivásárhelyen legalább harmincan futhatnak a pénzük után, de sepsiszentgyörgyiekről, bákói és más illetőségű személyekről is tudnak, akik a jól fizető svédországi álláslehetőség reményében befizették a több mint hatszáz lejes összeget. A károsult hozzátette, mindenképpen feljelentést tesz a rendőrségen.
Gheorghe Filip, a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője közölte, A. Imre bejelentése nyomán elkezdődött a kivizsgálás.
Tűz ütött ki egy raktárépületben Gyergyószentmiklóson, a helyszínre nagy erőkkel szálltak ki a tűzoltók, csütörtökön délután.
Közzétette a sportszervezeteknek szóló, 300 ezer lejes pályázati kiírását Gyergyószentmiklós önkormányzata. A támogatásból többek között a helyi sportélet fejlesztését, valamint a tömeg- és versenysport népszerűsítését finanszírozhatják.
Több pályázathoz és fejlesztéshez szükséges határozattervezetet is elfogadott Gyergyószentmiklós önkormányzati képviselő-testülete szerdai rendkívüli ülésén. Napelemes rendszer épül a kórháznál, és digitalizálják a városháza működését.
Elindította a távfűtést Gyergyószentmiklóson a Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű (HVCSK). Három-négy nap alatt minden lépcsőházban kimelegednek a fűtőtestek. A lakókat kérik, hogy ellenőrizzék és légtelenítsék a rendszereket.
Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.
A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
szóljon hozzá!