Ne szóljon igéd hiába

Fotó: Somogyi Botond

Verőfényes őszi napsütésben autózom át a Mezőségen. Szászrégent elhagyva kissé „vadulni” kezd a táj. Lélegzetelállítóan szép helyeken vezet az út a Maros partján, Wass Albert hamvait őrző és a Helikonnak egykor szállást adó Marosvécs, majd Dédabisztra, Ratosnya és Gödemesterháza után Maroshévíz következik, ahol a négygyermekes Barticel-Kiss lelkészházaspár már lázasan készülődik: imaházat avatnak a szomszédos Borszéken.

2014. november 05., 15:072014. november 05., 15:07

A parókia udvarán nagy a sürgés-forgás: még mikrobuszt is béreltek, hogy a környező településekről és Maroshévízről gyülekezeti tagokat szállítsanak az ünnepségre.

Barticel-Kiss Krisztián alig több mint egy éve került az egyházközségbe, de a gyülekezeti életen már meglátszik munkája. Az alig 350 lelkes közösségből korábban jó, ha huszonöten jártak templomba, ma már százhoz közelít a számuk. Presbiteri, nőszövetségi, ifjúsági és felnőtt bibliaórát tart, három vallásórás csoportot vezet. Felesége, a maga is lelkipásztor Emese kórust vezet, a gyermekeket furulyázásra, Krisztián pedig gitározásra oktatja. Kis zenekart is terveznek összeállítani. „Így nemcsak a fiatalok járnak majd el templomba, hanem szüleik, hozzátartozóik is, akik kíváncsiak lesznek a gyerekek műsorára” – vázolja missziós terveit a lelkipásztor.

Nehéz anyagi körülmények között lévő gyülekezetet vett át, most azonban igyekeznek mindent helyrehozni. Sőt, temetőt is vásároltak. A Sbârcea román nemesi család visszakapta államosított területét, amelyen az idők folyamán temető alakult ki, s mivel ipari célokra nem tudta értékesíteni, kénytelen volt azt eladni az egyetlen ajánlattevőnek. A kezdeti vételárat ezért az egyháznak sikerült lényegesen lealkudnia, s a helyi magyar vállalkozók, valamint a Hargita megyei önkormányzat segítségével megvásárolni. „A temetőt bekerítettük, a templomban villamosítottuk a harangot, új fűtési rendszert vezettünk be, s szeretnénk kápolnát is építeni. Milyen város az, ahol a temetőben nincs kápolna?” – teszi fel a kérdést Barticel-Kiss.

A teljes írás az Erdélyi Napló november 6-án megjelenő 44. lapszámában olvasható.